Századok – 1975
Közlemények - Barta Gábor: Georgius Zekeltől Dózsa Györgyig 63/I
GEOEGIUS ZEKET.TÖL DÓZSA GYÖRGYIG 87 A két legkorábbi utalás — még koránt sem egyértelmű: bécsi kézirat és Tubero — sem mond ellent e feltevésnek. Azt már eddig is tudtuk, hogy 1514 emléke sokféle formában kísértett a következő évtizedekben. A nép ajkán keletkezett legendák elemei ismerhetők föl a György vezér kivégzése helyére történő búcsújárás hagyományában, a bosszúban részes urak és Szapolyai bűnhődéséről lejegyzett történetekben (Verancsics-kézirat, ill. Szerémi), a ferences barátok által fönntartott hiedelemben, mely szerint a temesvári kivégzésnél megjelent Szűz Mária stb.59 Ezek az eddig ismert legenda-töredékek egymástól teljesen független epizódokat tárgyalnak. Az e tanulmányban leírtak alapján azonban meg merem kockáztatni azt a feltételezést, hogy a háttérben egy, a parasztháború egészéről szóló, orális, népies hagyományt kell keresnünk. Ez a hagyomány ugyan nyilvánvalóan állandóan változott, alakult, egyes részletei önálló életre is kelhettek, de bizonyos közös jegyek végig kísérik pályáján. Ezek a jegyek a vizsgált anyagban általában Székely György személyével kapcsolatosan foghatók meg. Székely alakja kerül az elbeszélés központjába, cselekedeteiről szólnak a legérdekesebb részletek. Egészen bizonyos vagyok benne, hogy ez a hagyomány nemcsak azokat az elemeket tartalmazta, amelyeket itt a történeti hagyomány elemeitől sikerült elválasztanom. Láttuk, a párbaj-jelenetnek önálló szint adott — tehát maga a jelenet megvolt benne. A jutalmazás és elutasítása körüli történéseknél ugyanez a helyzet. Ügy tűnik, ez a hagyomány mintegy magként magába zárta a valódi történet legfontosabb részleteit (párviadal — jutalmazás — kifizetés megtagadása — Túr), s ennek különböző variációihoz toldotta azután saját anyagát: György vezérnek ajánlkozáeát; a kinevezést; s a fölszentelési jelenet egyes részleteit (vörös kereszt a ruhára varrva). Az is valószínű, hogy hasonlóképpen alakult a további események elbeszélése is: ennek kutatása már nem feladatom, így csak egyetlen példát említenék. Szerémi azzal vádolja az urakat; a hadjárat lefújását azért rendelték el, mert elszoktak a harctól, gyávák lettek. Nos, ugyanezzel a motívummal indokolja a parasztfelkelést Heltai is („békavérek" — mondják nála az urakra).60 Ez a szóbeli hagyomány véleményem szerint nem volt más, mint a parasztháború élő legendája. A közeg, amiben elterjedt, átfogja a magyar társadalom alsóbb rétegeit. , ,Verancsics" Pálfi-történetét a szegedi paraszt-polgárok, a Szerémi által lejegyzett hagyományt deákok, katonák, szegény papok, királyi és urasági cselédek adták szájrólszájra. Egyes elemeit a ferencesek is ismerték. A Dózsa-legendát Erdélyben terjesztették a legkorábban: talán azért juthatott el Peleihez, Brassóba és Istvánffyhoz is, mert a nemesek is ismerték, hiszen közülük valókat érintett. Istvánffyn keresztül azután az uralkodó osztály végleg befogadta a történetnek ezt a változatát. A bécsi kézirat, Tubero kommentárjai és Pelei Tamás jegyzetei egyaránt azt sejtetik, hogy mindjárt a felkelés után született. A XVI. század közepén már szerte az országban tudtak róla, Verancsics krónikása, Szerémi, Heltái, Istvánffy mellett alighanem Nagyszombati Márton, Hagymási Bálint és mások is merítettek belőle. A továbbélés kérdésével nem tudok foglalkozni, de valószínűnek tartom, hogy a mezővárosi paraszt-polgárok s a népi reformáció nagy szerepet játszottak létezésében, mint ahogy elenyészésének egyik tett e szóbeszéd alapja: valóságon épp úgy alapulhatott, mint az 1507-es közismert törvénysértő Gvörgy köré fűzött fiktív legendán. 59 Mindezt ld. Márki S.: i. m. 482, 490 skk. és 493. 60 Heltai Gáspár : Chronica az magyaroknac dolgairol . . . Kolozsvár 1575 — Budapest 1973 (Bibliotheca Hungarica Antiqua 8) 204. verso — 205 recto. Különösen érdekes, hogy Heltai a parasztháború történetét elbeszélve meg sem említi annak vezetőjét, arra viszont kitér, hogy a felkelők választották parancsnokaikat.
