Századok – 1975

Tanulmányok - Székely György: Posztófajták a német és nyugati szláv területekről a középkori Magyarországon 765/V–VI

772 SZÉKELY GYÖllGY A szójegyzékek korában ténylegesen élő szót az 1394. évi soproni vámkivetés is fenntartotta: yoltzsch. Azok magyar írásmóddal, ez német fonetikus írással adja ugyanazt a szót. Itt is vászon, mert a posztó-, lódén-, barchent-féleségektől elkülönül. A Budai Jogkönyv (Ofner Stadtrecht) több pontjára ugyanezt mondhatjuk el, ahol ugyanez a szó szerepel különféle írásmódokkal. A 104. pontban fordul elő: goltsch, a 420. pontban: Golcz, a 423. pontban: Golcz. Talán ennél is fontosabb, hogy itt már kétség kívül önálló értelmű általános kifejezés a vászonra és mindenképpen elszakadt az esetleges kölni eredettől: már külföldi (aus Lendern), alföldi és erdélyi (nyder Lendern) kereskedők hozzák, már más helyekkel kapcsolódik össze, így lehet a bajor Auersbergből való: Auspergil, az elzászi Wattweilerből vagy a svájci Wattwilből való: wat neller, kék és vörös színű rajnai: Reynischer. Utóbbi persze kölni is lehet. De mégis csak jelzi, hogy a fogalom már nem esett egybe a kölnivel, nem helyjelző. Igaza van tehát a magyar jogi terminológia kutatójának, hogy a Budai Jogkönyvben többször szereplő szót magyar szórványnyelvemléknek foghatjuk fel a német szövegben: Golcz = 'gyolcs'. S ha nagynevű vitapartnere kérdésesnek tartotta is, hogy a 'gyolcs' magyar szó-e, az ellentmondás történetileg feloldható. Lehet, hogy a szöveg német szerkesztői a német eredetű szót kívánták fenntartani, de evvel már magyar jövevényszót is engedtek szövegükbe. A kettő ekkor egy kétnyelvű városban alig választható el. Marxista társadalomtörténetírásunk joggal tekintette a XV. század első felére a gyolcsot a vászon egyik fajtájának, amelyet Budán is szőttek. Az 1436. évi Sybenlinder-féle jegyzék természetéből folyik, hogy itt külföldi áruként kerül elő a vászon, amelynek helynévvel meghatározott fajtái latin fogalommal bukkannak elénk: peciis Sindonis, sicut de Troppaw aut Augspurger. Ennél az opavai (Szilézia) és délnémet finom vászonnál kisebb értékű a harmincad szempontjából az egyszerű gyolcs: peciis de simplici Jolsch. Ez tehát a helyet már nem jelölő általános fogalom, de egyúttal a márka nélküli áru olcsóbbságával. Ellenben inkább német környezetre vall a magyarországi forgalom nyugati végpontján az 1457/58 évi pozsonyi harmincadkönyvben való gyakori előfordulása. Gailsam Albert társasága 170 vég gyolcsot hozott be, az esztergomi Farkas György négyet: Jolcz, a bécsi Weyssawer Hanns 7 véget: Jolcz. Tragnast Hanns eladott 4 véget: Jolcz. Az esztergomi Suessmann behozott 5 véget: Jolcz, Wintperger Ulrik kalmár egyszer 5, máskor 27 véget: Jolcz, Nachwinter Márton nyolcat: Jolcz, Ranneis György 20 véget: Jolcz. Következetes ez az írásmód. Itt mindig finom vásznat érthetünk rajta. Nem segít az eligazodásban az 1510 körüli bártfai harmincad tarifa, mert csak latinul adja a fogalmat: sindonis. Az 1531. évi zsolnai harmincad lajstromban viszont a Schlägli Szójegyzék írásmódjához hasonlóan jegyzik le behozott árunk nevét: duolcz petias. Ezt az újabb fejlődési szakaszt, amelyben tárgyilag már semmi utalást nem találtunk az áru Kölnhöz tartozására, lezárja és összegezi a Murmelius-féle Szójegyzék 1533-ban: Sindon — Gyolcz. Ez már a magyar írásmód világos formája.6 6 Bernáth Béla : Szófejtések, szótörténeti adalékok (A Pécsi Pedagógiai Főiskola Évkönyve 1968 — 59. Pécs 1969) 134; Nagy Gyula: Okiratbeli magyar nevek (Magyar Nyelvőr, 1879) 651; Túri Mészáros István: Petőfi-magyarázat (Magyar Nyelv, 1927) 402; Szinnyei József : Középkori nyelvemlékeink olvasása (Nyelvtudományi Közlemények, 1897) 376; Thienemann Tivadar: i. m. 53; Th. Thienemann: op. cit. 99; Csefkó Gyula: Balázsdeákmente (Magyar Nyelv, 1934), 309; Gáldy László: i. m. 22, 26; Bárczi Géza: Magyar szófejtő szótár (Bp. 1941). 103 — 104; Wolfgang Fleischer: Die deutschen Personennamen. Geschichte, Bildung und Bedeutung (Berlin 1964). 111; Bruno Kuske : „Köln" Zur Geltung der Stadt, Ihrer Waren und Maßstäbe in älterer Zeit (12 — 18.