Századok – 1975
Közlemények - Barta Gábor: Georgius Zekeltől Dózsa Györgyig 63/I
78 BAKTA GÁBOK A négy nagyjából egyidős leírásból már csak Szerémi van hátra. A későbbi királyi káplán emlékirataiban előbb elmeséli — jócskán átszínezve — a keresztes hadjárat keletkezésének körülményeit, majd áttér hősünk személyére: „Volt ugyanebben az időben a végeken egy vitéz, név szerint Székely György. Ádáz párbajt vívott ugyanabban az évben egy törökkel Nándorfehérvár alatt, húshagyó kedden. Ez a török a leghíresebb volt Szendrő várában, s a magyar vitézek közül egy sem merte elfogadni baj vívását, csak Székely György. A török csak Mohamed hitét tartotta igaz hitnek, ő, György pedig Jézus Krisztusnak, Szűz Mária fiának a hitét vallotta annak. És kitűzék a párbaj napját. Amikor a kitűzött nap már elérkezett, a Nándorfehérvár alatti mezőn kezdi magát minegyikük lovon gyakorolni. Ezután a török felállott a magyarok felől, a magyar vitéz pedig a törökök felől. Egyformán lándzsákkal rontottak egymásnak, s a mi keresztény hitünk igaz volta azonnal bebizonyult, mert György keresztény vitéz megsebezte a törököt, teljesen levágta kardjával jobb kezét, s ezt a cseh királynak Budán bemutatta. A király akkor kétszáz aranyforintot adatott neki, s megparancsolta Csáky Miklós csanádi püspöknek, hogy fizesse ki. György vitézt a királyi felség udvarosai elvezették a nevezett püspök szállására. A püspök megszidta őt, s a vitéz nagyon felháborodott, mert neki, a vitéznek, ily gyalázatos szavakat még senki nem mondott. És elment az esztergomi legátushoz, illően üdvözölte őt, s nagy panaszt tett előtte, hogy a király igért nekem adatni a csanádi püspük által kétszáz forintot baj vívásomért a krisztusi hit mellett, az izmaelita törökkel; és a kardommal levágott jobb kezét bemutattam a királyi felségnek. De a püspök nem adta meg a kétszáz forintot, sőt, illetlen szavakkal szidott engem. Ezt hallva az érsek így szólt György vitézhez: — Vedd a szent keresztet a pápai felhatalmazással adott búcsúkkal az izmaeliták ellen... Székely György ezt hallva mondja: Ó lelki szentatyám uram, mást nem kívánok e világon, csak a pogányok elleni harcban nyerhessem el halálomat. A búcsúbiztos mondja: — Jöjj el holnap, s fel varratom és felszentelem neked a skarlát posztóból való szent keresztet. Másnap tíz vitézzel jelent meg, és egyházi szertartással megkapta Szent György kápolnájában a szent keresztet. És miután felszentelték a tíz vitézt, Szent György vértanú ünnepén, mikor 1504-et írtak (sic!), megindította a keresztes hadjáratot. Az esztergomi érsek kinevezte őt, Györgyöt hadvezérré . . . Székely György ebéd után . . . mikor már részeg volt, kiálttatta, hogy vegyék fel a szent keresztet a büntetés és a bűn elengedésével . . . Azonnal háromszáz lovas jött össze . . ., és Szentfalván, Pest alatt szállt meg újra . . ." (S következik egy adószedő megölése Mezőtúron, majd az alföldi felvonulás stb.)1 5 45 Georgii Sirmiensis epistola de perdicione Regni Hungaronun. Pest 1867. Monumenta Hungáriáé Historica. Scriptores 1. 67: „Et erat eodem tempore anno in confinibus vnus miles nomine Georgius Zekel; et furibundus eodem anno cum vno Türk» duellum abebat sub Nandoralba in carnis priuium. Et erat iste Turcus famosissimus in arcé Zendere, et nemo ex militaribus Hungarorum presumebat accipere, solummodo Georgius Siculus. Pro recta fide Turcus tenebat fidem suam Maeumeti prophete; ille Georgius predictus affirmabat esse fidem Jesu Christi filii virginis Marie. Et proposuerunt diem duellacionis, cumque dies propositus jam appropinquasset, in campo sub Nandoralba ceperunt inter se super equos quilibet sese exercere. Et posthec Turcus stetit ex parte Hungaris, miles Hungarus ex parte Turcarum. In vicem equaliter cum hastis currerunt, et recta fides nostra Christ ianorum illico approbata erat, quia miles Christianus Georgius Turcum wlneravit et manuin dexteram totaliter cum framea suabscidit, et regi Bohemo ad Budam representauit. Et rex cum ducentis aureis donare fecit, et precepit episcopo Chanadiensi Nicolao Chaki, vt sibi redderet. Georgium militem aulici regie majestatis duxervnt ad hospicium episcopi predicti, et episcopus male ipsum increpare fecit; et miles valde ira commotus, quia tali modo militem dedecoris verbis nemo contulisset ei. Et venit ad legatum Strigo-
