Századok – 1975

Krónika - A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán 1971–1974-ben történelemből megvédett doktori disszertációk (Menyhárt Lajos) 757/III–IV

KRÓNIKA 757 VI. Néhány következtetés: 1. A pályadíjak odaítélésének indokolásánál elsősorban azokra az értékekre tettük a hangsúlyt, amelyek miatt 1 — 1 mű díjazását indokoltnak tartottuk. Természetesen több kritikai észrevétel került birtokunkba az egyes művekről, de a Bíráló Bizottság mindent egybevetve alakította ki álláspontját. Úgy véljük, hogy ez a pályázat sikeresnek minősíthető, méltó hozzájárulás hazánk felszabadulása 30. évfordulójának megünnep­léséhez. Ezt mutatja a — megítélésünk szerint lelkiismeretesen értékelt — díjazásra, jutalmazásra, megvásárlásra és más módon felhasználható művek nagy száma. A beér­kezett pályaművekből: a) díjat kapott: I. díjat 1 mű II. díjat összesen б mű III. díjat összesen 9 mű IV. díjat összesen 10 mű Összesen: 25 mű b) jutalomban részesült összesen 13 mű c) egyéb módon elismert (megvásárlásra, a Rádiónak, TV-nek felhasználásra ajánlott) művek száma 15 mű A fenti adatokból kitűnik, hogy a beérkezett pályaműveknek csak kisebb része volt értéktelen, ami — ismereteink szerint — eddig egyedülálló pályázataink történetében. 2. A mennyiségi adatoknál is fontosabb azonban az a tény, amelyre fény derült ebből a pályázatból is: a magyar ellenállási mozgalom sokkal szélesebb körű volt annál, mint amit történelmi irodalmunk eddig feltárt. De rávilágított arra is, hogy ezt a munkát még mindig nem lehet befejezettnek tekinteni, az erre hivatott intézeteknek, kutatóknak tovább kell folytatni a feltáró munkát, a kortársak visszaemlékezéseinek gyűjtését. Ez mind tudományos, mind pedig politikai és morális szempontból fontos kötelezett­ségünk. Népünk önismeretének, ifjúságunk nevelésének, szocialista hazánkhoz való kötődésének fontos kérdésével van dolgunk. A történelmi hitelesség kötelező követel­ményének szem előtt tartásával, továbbra is ösztönözni kell ezen a területen a kezdemé­nyezéseket, segíteni kell a még ismeretlen adatok, tények, adalékok feltárását, hogy meg­teremtődjenek a feltételek a magyar ellenállási mozgalomnak az eddiginél teljesebb, tudományosan még hitelesebb feldolgozására. * A pályázatra beküldött pályaművek értékelésére és az eredmény kihirdetésére a Magyar Történelmi Társulat 1975. április 7-én tartott, kibővített igazgatóválaszt­mányi ülésén került sor. A pályázatot Vass Henrik, a Magyar Történelmi Társulat alelnöke a Bíráló Bizottság elnöke értékelte. A pályadíjakat Ember Oyözö akadémikus, a Magyar Történelmi Társulat elnöke nyújtotta át. A DEBRECENI KOSSUTH LAJOS TUDOMÁNYEGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KARÁN 1971—1974-BEN TÖRTÉNELEMBŐL MEGVÉDETT DOKTORI DISSZERTÁCIÓK Az alábbiakban annotált egyetemi doktori értekezéseket az áttekinthetőség ked­véért tematikai-kronológiai rendbe szedtük és csoportosítottuk. Általános és egyetemes történeti jellegű, középkori magyar történeti, valamint új- és legújabbkori magyar törté­neti dolgozatokat vettünk egy-egy csoportba, de a harmadik csoportot tovább bontottuk XIX. századi, XX. századi és felszabadulás utáni témát feldolgozó alcsoportokra. Az egyes csoportok ós alcsoportok élére mindig az országos jellegű problémát tárgyaló dolgozatokat helyeztük, majd a helytörténeti munkák következnek a szerzők nevének betűrendjében. A disszertációk szerzője és címe után zárójelben a védés óvót, majd a dolgozat lapszámát tüntettük fel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom