Századok – 1975

Beszámoló - Tudományos ülésszak Magyarország felszabadulás utáni agrárpolitikájáról és agrárátalakulásáról (Steinbach Antal) 693/III–IV

tudományos Ülésszak a felszabadulás utAni agrárpolitikáról 701 követelő népmozgalmakban élenjáró mezővárosi földmunkásság részesült legkevésbé. 1949-ben a földnélküli mezőgazdasági munkások aránya Endrődön 28%, Makón, Szarvason és Szentesen 26%, Orosházán 24%, Békésen, Békéscsabán és Csongrádon 20%, Battonyán 18%, Hódmezővásárhelyen pedig 16% volt. A mezővárosok határain belül kevés kiosztható föld lóvén, mire a mezővárosok földmunkássága lépést tett az azokon kívüli nagybirtokok vagy bii tokrészek megszerzésére, s amikorra ehhez megyei politikai vagy hivatali támogatást kapott, már késő volt. Az uradalmi cselédség a környék városlakó igénylőire kevéssé volt tekintettel. A föld nélkül maradtak helyzete a földosztás után még tovább romlott, hiszen a nagybirtokok felszámolásával munkalehetőségük csökkent. Ráadásul a gazdasági pangás és az infláció következtében a falusi kisiparosok nagy része is a mezőgazdaságban próbált megélhetést találni. 1948 tavaszán egyedül Békés megyében 11 ezer állandó és 21 ezer ideiglenes munkanélkülit számláltak. Az újgazdák helyzete sem volt irigylésre méltó. Az igaerő és a gazdasági felszerelések hiányán túl erőteljesen sújtotta őket az adózás, az agrárolló és a hitelfeltételek kedvezőtlen volta. 1946-ban 1 kh-on mindössze 140 forint volt a nettó jövedelmük. Mindez érthetővé teszi, hogy a földhöz juttatottak egy része miért adta fel a küzdelmet és mondott le földjéről. Sokan a lakóhelyüktől túlságosan távol kapott földjüket adták vissza. A földreform lezárása után a földkérdésbe a nagyhaszonbérlőkkel szemben 1948 őszén életbeléptetett 1948/9000. sz. kormányrendelet vitt új mozzanatot. Hatására a földéhség csökkent ugyan — 1478 igénylő közül 303 kapott haszonbérletet —, de még mindig igen jelentős maradt. A juttatott földbérleteken számosan szövetkezeti táblás művelésbe kezdtek. Befejezésül az előadó Veres Péter egy 1948-as megnyilatkozását idézte: „A földreform csak megindított egy folyamatot, csak kimozdította a holtpontról a magyar életet." Megoldást csak a szocialista iparosítás és a mezőgazdaság szocialista átalakítása hozhatott. Ezután Kisasszondy Éva levéltáros (Szekszárd) következett szólásra. „A földigénylő bizottságok Tolna megyében" című korreferátumában a földreformnak egy sajátos dunántúli változatát mutatta be. A felszabadulás előtt a megye mezőgazdasági területének 40,8%-a 100 kh-on felüli nagybirtok volt. A paraszti birtokok túlsúlyban — a XVIII. századi telepítések következtében — csak a megye középső részén voltak. Sajátos volt a megye nemzetiségi összetétele: az 1941-es népszámlálás szerint az összlakosság 26,4%-a (71 917 fő) német anyanyelvű. A tervezett földreform hírére először a tamási járás (a megye „Viharsarka") szegényparaszt lakossága mozdult meg, míg másutt a parasztság — évszázados földéhsége ellenére— meglehetősen passzív maradt. A megyében a földosztás az 1946. március 26-i szekszárdi népgyűléssel vette kezdetét, s megindításában a megyei közigazgatás játszotta a kezdeményező szerepet, mivel sok községben a demokratikus pártok még nem alakultak meg és egyéb népi szervek sem működtek. A földosztás lefolyásának közigazgatási mederbe terelődése sajátos dunántúli jelenség, amely komoly veszélyt rejtett magában, minthogy számos községben a régi közigazgatási apparátus a helyén maradt. A megyében nemcsak a földosztás menete, hanem már a községi földigénylő bizottságok megalakítása sem volt problémamentes, a földigénylő, majd földosztó bizottságok összetételükben és tevékenységükben is eltértek az országostól. Mindeme kedvezőtlen sajátosságok és eltérések elsősorban a lakosság nemzetiségi összetételéből következő ki- és betelepítésekben lelik magyarázatukat. A németlakta vidékeken, különösen a völgységi járásban, ahol a lakosság 76,2 és a simontornyai járásban, ahol 42,8%-a volt német anyanyelvű, a felszabadulás után nagyfokú bizonytalanság 11*