Századok – 1975
Közlemények - Réti György: Olasz dokumentumok a Magyar Tanácsköztársaságról 645/III–IV
KÖZLEMÉNYEK Réti György: Olasz dokumentumok a Magyar Tanácsköztársaságról Ismeretes, hogy a Tanácsköztársaság kikiáltását és tevékenységét a nemzetközi burzsoázia rendkívüli ellenszenve kísérte, ami a belső és külső ellenforradalmi erők aktív támogatásában nyert kifejezést. Ennek az ellenszenvnek diplomáciai jellegű megnyilvánulása volt az, hogy az antant hatalmak azonnal visszavonták képviselőiket Budapestről. Bár az antant képviselői később egy-egy megbízatással ellátogattak Tanács-Magyarországra, egyedül az olasz katonai misszió képviselői maradtak állandó jelleggel Budapesten. Ez egyrészt azzal magyarázható, hogy az antantnak is érdekében állt, hogy Budapestről informálódhassók a Tanácsköztársaság helyzetéről, másrészt azzal, hogy az antant-hatalmak közül Olaszország tanúsított viszonylag legnagyobb toleranciát a Tanácsköztársaság iránt. Természetesen itt nem az Olasz Királyság valamiféle önzetlen érzelmeiről volt szó a magyar proletárállam irányában, hanem arról, hogy Olaszország és Franciaország között rivalizálás folyt a közép-európai hegemóniáért; Olaszország Magyarország megnyerésével igyekezett sakkban tartani a Franciaország támogatását élvező Jugoszláviát, amellyel szemben területi követelései voltak, elsősorban Fiume városát illetően. A Tanácsköztársaság kormánya viszont igyekezett kihasználni az antanthatalmak közötti ellentéteket arra, hogy rést üssön az őt körülvevő katonai, politikai ós gazdasági blokádon, és hogy kedvezőbb feltételeket érjen el a párizsi békekonferencián; e törekvéseit elsősorban a szövetség leggyengébb láncszemét képező Olaszország révén próbálta megvalósítani. Az olasz Külügyminisztérium levéltárában található, a Magyar Tanácsköztársasággal kapcsolatos több mint kétszáz dokumentum csaknem kivétel nélkül egy-két oldal terjedelmű, „bizalmas" minősítésű számjeltávirat; nagyobb terjedelmű, átfogó jellegű értékelés alig található közöttük. Ez annak tulajdonítható, hogy e rendkívül mozgalmas korszaknak, valamint a budapesti ós bécsi olasz képviselet katonai jellegének inkább a rövid, tényszerű jelentések feleltek meg. Az ismertetett anyag túlnyomó részét a budapesti és bécsi olasz katonai képviselet politikai megbízottainak táviratai, valamint az olasz külpolitika irányítóinak Rómából és Párizsból küldött válaszai illetve utasításai képezik. A budapesti ós bécsi olasz misszió képviselőinek a Tanácsköztársaságról küldött számjeltáviratai nem tartalmaznak sok ténybeli novumot. Mégis több szempontból érdekesek ezek a táviratok. Egyrészt azért, mert — bár általában ellenséges alapállásból — szinte napról napra nyomon követik a magyar proletárállam harcát fennmaradásáért. Másrészt e táviratok különös jelentőségét az adja, hogy azokat egytől egyig megküldték a párizsi békekonferencián részt vett olasz delegációnak, és így az Európa sorsáról tárgyaló győztes nagyhatalmak — más források mellett — ezekből а táviratokból nyertek — általában torz — képet a magyarországi „bolsevizmusról". Különös érdeklődésre tarthatnak számot a Párizsban tárgyaló olasz külügyminiszter (Sonnino, majd
