Századok – 1975

Tanulmányok - Tokody Gyula: A német munkásmozgalmon belüli erőviszonyok 1918 novemberében és decemberében 622/III–IV

630 TOKODY GYULA dozás ellenére — amint az események maguk is bizonyítják — többségében a jobboldali szociáldemokrata vezetők mögött sorakozott fel. Ilymódon a funkcionáriusok több ezres serege — különösképpen a szakszervezeti bürokrácia — lehetőséget adott a tömegbefolyás részbeni fenntartására a háború során is, majd megszilárdítására, sőt további kiszélesítésére a forradalom időszakában. A háború, a tömeges katonai behívások következtében a Német Szociáldemokrata Pártban 1917 tavaszán már csak kereken 243 000, a szakszervezetekben pedig egy millió tagot tartottak hivatalosan nyilván. A tényleges tömegbefolyás csökkenése azonban feltételezhetően nem volt ilyen méretű, hiszen a katonaruhába kényszerített szociáldemokraták aligha változtatták meg addigi politikai meggyőződésüket. A háború támogatásától, az ,,1914-es év szellemétől", a Burgfrieden elvétől való elfordulás azonban 1917 tavaszától kezdve egyre inkább tömeges jelenség lett, s ez tartalmilag tulajdonképpen a Független Szociáldemokrata Párt politikai célkitűzéseinek elfogadását jelentette. A tömegek forradalmi irányba tett fordulata mégsem járt együtt a jobboldaliak elszigetelődésével és a függetlenek diadalmaskodásával. Az utóbbiak száma 1917 tavasza és 1918 ősze között becslések szerint csupán 100—120 ezer lehetett. Az 1918 decemberében, tehát a forradalom kellős közepén megtartott tanácskongresszuson — mint később részletesebben is látni fogjuk — a többségi szociáldemokratáknak háromszor annyi képviselőjük volt, mint a függetleneknek. Az 1919. január 19-én megtartott alkotmányozó nemzetgyűlési választásokon az előbbiekre 11,500 000, az utóbbiakra pedig csupán 2,300 000 szavazat esett. Végül, bár a Független Szociáldemokrata Párt taglétszáma a novemberi forradalom kedvező körülményei között meglehetősen gyorsan nőtt, egy adat szerint 1919 januárjában 300 000, az év végén pedig 750 000 körül mozgott, a többségi szociáldemokraták fölénye ebben a vonatkozásban sem vitatható: taglétszámuk 1919 júniusában túlhaladta az egy milliót, s így elérte a háború előtti szintet. A szakszervezetekben pedig minden várakozást felülmúlt a taglétszám növekedése: 1918 októberében, a forradalom kitörése előtt 1,400 000 körül mozgott, az év végén túlhaladta a 2,220 000-et (ez a szám már hozzávetőlegesen megfelel a háború előttinek), 1919 tavaszán 4,600 000 volt, decemberében pedig már 7 millió fölé ugrott. Az emelkedés azonban nem csupán — bár minden bizonnyal elsősorban — a többségi, hanem részben a független szociáldemokrácia tömegbefolyásának a növekedésével is együttjárt. Erre mutatnak az első Reichstag választások 1920 júniusában, amelyeken a Német Szociáldemokrata Párt 5,5 millió szavazatot vesztett az előző év januárjához képest, tehát csupán 6,1 millió választó polgár sorakozott fel mögéje, a Független Szociáldemokrata Párt viszont megduplázta szavazatainak számát, az 1919 januári 2,3 milliót 5 millióra emelte.8 A számok arra engednek következtetni, hogy a jobboldali szociáldemokraták befolyása éppen az általunk tárgyalt és a forradalom továbbfejlődése szempontjából különösen fontos hónapokban volt igen erős, s hogy fölényük 8 Az adatok elsősorban Badia (106 — 109), Ryder (98 — 99 és 231) idézett m üveiből valamint Wilhelm Mommsen : Deutsche Parteiprogramme (München. 1960) с . kcny véből (794—795) származnak.