Századok – 1975

Tanulmányok - Tokody Gyula: A német munkásmozgalmon belüli erőviszonyok 1918 novemberében és decemberében 622/III–IV

626 TOKODY GYULA Ennek természetesen rendkívül sok oka volt. A többé-kevésbé teljes kép megrajzolása nem csupán ezeknek az okoknak a felsorolását igényelné, hanem annak a sikerekkel, de gyakran súlyos kudarcokkal járó küzdelemnek a beható ismertetését is, amelyet a német szociáldemokrácia a tömegek megnyeréséért folytatott. Ezúttal azonban meg kell elégednünk néhány, a hatalmi erőviszonyok alakulása szempontjából különösen fontos ok kiemelésével. Mindenekelőtt a nemzetközi feltételekre kell utalnunk. Ezek a feltételek 1918 utolsó hónapjaiban tulajdonképpen csak potenciálisan voltak kedvezőek a németországi forradalom teljes kibontakozása és továbbfejlődése számára. Bár a proletárforradalmi tendenciák egész Közép-Európában, így Németországban is — mint említettük — valóban erős impulzusokat kaptak Szovjet-Oroszország részéről, de e térséget nyugat, valamint észak felől belsőleg szilárd kapitalista államok gyűrűje fogta körül, s a német határokon ütőképes francia, angol és amerikai haderők álltak. Ezek ugyan nem avatkoztak be közvetlenül — néhány elszigetelt akciót nem számítva — a német belpolitikai küzdelmekbe, de biztató ösztönzést az ellenforradalmi irányzatoknak nyújtottak. Az antant egyes képviselői — ezt a korabeli német sajtó rendszeresen és nem alap nélkül hangoztatta — nem ismerték el a Népmegbízottak Tanácsát, vonakodtak vele tárgyalni, átmeneti formációnak tartották, és számítottak arra, hogy azt a polgári parlamentarizmus alapjaira épülő kormányzat váltja majd fel. Szovjet-Oroszország hősies példája önmagában véve nem volt elegendő, szoros, közvetlen kapcsolat létrejöttéről szó sem lehetett, még kevésbé a morális kereteken túllépő támogatásról. Hiszen éppen a háború befejezése után, 1918 őszétől bontakozott ki teljes erővel a szovjet állam elleni katonai intervenció, amelyben antant haderők, sőt német ellenforradalmi osztagok is résztvettek. Az Osztrák-Magyar Monarchia forradalmi átalakulása, elsősorban persze az ausztriai és részben a magyarországi események, is kedvezően befolyásolták 1918 végén a német forradalmat, de ekkor még Magyarországon sem jutottak túl a polgári demokratikus kereteken. Lengyelország is forrongott, de nemzeti léte és társadalmi formája még csak kialakulóban volt. Ilyen körülmények között szabadabban érvényesülhetett az antant hatalmaknak a német belpolitika alakulására gyakorolt közvetett hatása. Németország bármilyen erőt és hatalmat is jelentett az első világháború előtt, katonai veresége következtében ki volt szolgáltatva legyőzőinek. Ez a körülmény annyiban pozitívan befolyásolta a német belpolitikát, hogy megkönnyítette a monarchista és militarista erők megtörését: olyan kormány a levert Németországban nem létezhetett, amely magasra szítja az antant hatalmakkal szembeni gyűlöletet, a háborúban a végsőkig való kitartásra buzdított, s a katonai vereség ellenére sem lett volna hajlandó az antant által megszabott feltételek teljesítésére. Ugyanígy viszont proletárforradalmi kormány sem létezhetett volna, vagy legalábbis számolnia kellett volna az antant ellenakcióival gazdasági, élelmezési és katonai téren egyaránt. A legnagyobb esélyük így az adott pillanatban nemzetközi szempontból nézve azoknak a pártpolitikai irányzatoknak volt, amelyek nem kívánták a kapitalista társadalmi viszonyokat felszámolni, a polgári demokrácia elve alapján állottak és készek voltak Németország háborús vereségét elismerve a győztesekkel egyezségre lépni. Másszóval a többségi Szociáldemokrata Pártnak, a Centrum Pártnak és a nemzeti liberálisok demokratikus szárnyának. A vázolt nemzetközi feltételek mellett a német munkásmozgalmon belüli