Századok – 1975
Tanulmányok - Perényi József: A Keleten maradt magyarok problémája 33/I
A KELETEN MARADT MAGYAROK l'ROBLÉM Aj A 57 A XVII. században a kaszimovi kánság területére betelepedő orosz lakosság aligha ismerte a régi Mescsera viszonyait, aligha tudta, hogy valaha létezett ott egy mecser-macsar nép. Az ő idejében ott már csak mordvinok és tatárok éltek. A kérdés csak az, hogy akkor a penzai, tambovi, szimbirszki, kazányi kormányzóságok területén mégis miért-neveztek egyes helységeket Mescserszkoje-nek, másokat pedig Mozsarszkoje-nek. E helynevek ugyanis az én véleményem szerint nem a régi mescser-mazsar nép nevéből keletkeztek, hanem az ottlakó tatárok nevétől kapták orosz nevüket. A helynevek nem korábbiak a XVII. századnál, s így az ilyen nevű falvakban a magyarok nyomát keresni teljesen felesleges. A községnevek két, magas- és mélyhangú formájának a megléte azonban arról tanúskodik, hogy az itteni tatárok is használták mindkét alakot, hacsak az oroszok a tatár népnevet nem hallották egyszer a-val, egyszer e-vel. Ezt a kutatások mai állása mellett eldönteni még nem tudjuk, de így megértjük azokat a XIX. századi kutatókat, akik szerint egyes misárok elismerik, hogy tatárul beszélnek, de magukat mégis misárnak, azaz misár nemzetiségűnek tartják.76 Ez tehát annyit jelent, hogy a kazányi és a krimi, valamint az asztrahányi kánság között a XV—XVI. században, éppen a kaszimovi kánság keretei között kialakult valamiféle népi öntudat azok között a tatárok között, akik még ma is egy meglepően egységes dialektust beszélnek. Ez lehetett a kaszimovi kánság lakóinak a köznyelve, s beszélői mäsär, vagy más hasonló szóval nevezték magukat, amely a régi mescserek, a tatárokba olvadt magyarok nevet őrizte meg. S hogy ez a magyar örökség nemcsak a népnévben mutatkozott, hosszabban idézek itt egy kiváló magyar turkológustól, aki az első világháború alatt az Esztergom melletti mohamedán fogolytáborban török nyelvi tanulmányokat végzett. Kunos Ignác a következőket írta: ,,Az egymást kisegítő munkálatok egy napján egy különösebb tatár typusra terelődött a figyelmünk. Egy zömök testalkatú, jobbára alacsony vagy középtermetű, túlnyomóan szökés és kékbe játszó szemű népfaj jelent meg a mérő asztalok és mérőeszközök előtt. A kaukázusiakon kívül úgyszólván az egyetlen csoportozat, amely nem volt mongolos vonású, ritkás arcszőrzetű és sárgásán barna színű. Megannyija miser-nek, itt-ott tipter-nek vallotta magát. Legott hozzáláttam a külső megjelenésben is érdekes néptörzsnek nyelvi kiaknázásához . . . Nyelvök egyébként főleg hangtani szempontból kelti fel az érdeklődést. A cs hang helyett főképp a szó elején gy-t ejtenek. Majdnem az egyedüli tatár nyelvűek, akik a gy hangot ki tudják ejteni." Kunos lejegyezte meséiket, nem-mohamedán neveiket stb. Kár, hogy azt az anyagot nálunk még nem dolgozták fel. A népmesék közt talált egyet, amely szinte azonos a magyar Jóka ördöge néven ismert mesével.7 ' Ha most ehhez hozzávesszük még, hogy a mai modern nyelvkutatás megállapította, hogy TG Az irodalomban itt ott olvasható, hogy egyes misárok e nevet gúnynévnek érzik Ennek persze megvan a saját története és oka, mégpedig a XIX. sz.-i kazányi tatárok nacionalizmusa, akik anekdotákat gyártottak a vándorkereskedő, s a kazányiaktól eltérő, számukra furcsán hangzó nyelvjárást beszélő misárokról, s gyakran gúnyolták őket. E sorok írójának viszont alkalma volt az elmúlt években beszélni kb. két tucat misárral, akik e nevet régi nevüknek tartották, s egyáltalán nem szegyeitek azt. Akadt közöttük olyan is, aki tudott arról, hogy ők a magyarok leszáimazói, de alapos vizsgálataim azt mutatják, hogy ez a nézet nem nagyon régen, a tudományos irodalom hatása alatt terjedt el köztük. ''''Kunos Jgnácz: Tatár foglyok táborában. Budapesti Szemle, 1C5. k. (1016) 222 223.
