Századok – 1975
Tanulmányok - Benczédi László: Az 1670. évi tiszavidéki felkelés és társadalmi háttere 509/III–IV
530 BENCZÉDI LÁSZLÓ azután ,,magyartalanság"-gal és „nemzetéhez való szeretetlenség"-gel vádolták, felhánytorgatták hűtlenségét az őt felnevelő pataki házzal szemben, sőt árulónak is kikiáltották, úgyhogy a felkelés napjaiban szinte ki sem merte tenni a lábát otthonából. A Zrínyi-féle fordulat után természetesen egyszeriben megnőtt a tekintélye, mint akit az események igazoltak, s ő aztán jelentős részt is vállalt a tállyai és gönci fegyverletételi határozatok kimondatásában.90 A Baxáéhoz sok tekintetben hasonló szerepet játszott Zemplén vármegye alispánja, Szemere László is, a középnemesség kimondottan jómódú, felső rétegéből, ahogy egyszer Csáki István jellemezte őt, egy „nagyobb értékű, mint idejű és eszű főember".9 1 ők mindketten a vármegyei mozgalom időszakában — tehát viszonylag későn, már csak 1670 telén — sodródtak az ellenzékiek szervezkedéséhez, s azok közé a nemesek közé tartoztak, akik valódi meggyőződésük ellenére keveredtek belé az eseményekbe. De rajtuk és a hozzájuk hasonlókon kívül május—júniusban már a régebbi interessátusok között is megbomlott az egység, s akadtak közöttük, akik céltalannak tartották a további ellenállást. így mindenekelőtt Nagyidai Székely András, Csáky Ferenc hadbírája, aki az 1666 augusztusi murányi gyűlés óta volt résztvevője az ellenzéki szervezkedésnek, de a tállyai gyűlésen immár ő is Rákócziék ellen fordult92 — továbbá Fáy László, aki Abaúj megye júniusi gönci gyűlésén Baxával együtt a főellenzője volt a nemesség inszurrekciójának, s akiről emiatt Szuhay még az 1672. évi kuruc támadáskor is úgy nyilatkozott, „kár, hogy csak egyszer halhat meg, pedig hét halált érdemelne", mert — mint mondta — 1670-ben Baxával együtt ők vesztették el a hazát „az ő nagy eszükkel".93 Az 1670 márciusától követett Habsburg-politika szellemére egyébként mi sem jellemzőbb, mint az a tény, hogy az itt felsorolt mérsékelt „békepártiak", akiknek csakugyan nagy részük volt a fegyveres ellenállás meghiúsításában, s nem csekély személyi kockázatot is vállalva, többet tettek az ország pacifikálásáért, mint a kormány akárhány főtisztviselője, ezév őszén már kivétel nélkül a császári börtönök mélyén senyvedtek, miközben birtokaikat a kamara konfiskálta. Igazában mégsem a felkelők nyílt kisebbségbe jutása, leszavazása volt az alapoka az ellenzéki mozgalom 1670 májusában bekövetkezett összeomlásának ; mindez inkább az általános hátterét és keretét adta a széthullás folyamatának. Itt is figyelembe kell ugyanis vennünk azt a tényezőt, amely egyik legfőbb összetevője, szinte alapadottsága volt a XVII. századvégi magyar nemesi politikának: azt ti., hogy a török hódoltság torkában élő nemesség helyzetéből — ha döntő érdekeik mindvégig is a törökkel állították szembe őket — a megoldás útjára, a „modus vivendi"-re nézve egyaránt lehetett törökellenes és török szövetségi, azaz behódolási következtetéseket levonni, s hogy e „határhelyzet" következtében a nemesség tömegei — számos külső körülménytől függően — könnyen csoportosulhattak át akár az egyik, akár a másik irányba. Ebben a hallatlanul kiegyensúlyozatlan, labilis szituá-90 Baxa István közszereplésére vonatkozó tanúvallomások nagy számmal találhatók az Egri Káptalan hiteleshelyi levéltárában. Ld. EK. PS. P. Nro. 94, 110, 113, 136, 148, 161, 208. 91 Szemere László felkelés alatti magatartására vonatkozó vallomások uo. a P. Nro. 210, 218, 228. sz. alatt találhatók. Csáki István idézett megjegyzése Rottalnak irt 1667. szept. 14-i levelében olvasható. Nádasdy-lt. 14. sz. csomó, Nro. 498, folio 167. 92 Ld. EK. PS. P. Nro. 219. 93 Fáy Lászlóra vonatkozó vallomások uo. P. Nro. 129 és Q. Nro. 194 alatt.
