Századok – 1975
Tanulmányok - Benczédi László: Az 1670. évi tiszavidéki felkelés és társadalmi háttere 509/III–IV
526 BENCZÉDI LÁSZLÓ mekhez.6 8 A Zrínyivel szemben használt kegyes, engedékeny hang csupán időnyerésre, a bán megtévesztésére, s akciójának leszerelésére szolgált. „Remélem, Isten velem lesz, hogy illendőségre tanítsam őket, s olyant koppintsak ujjaikra, hogy a fejeik is lehulljanak tőle" — írta Lipót vésztjóslóan már 1670. március 26-án madridi követének.69 A nyájas külső mögött suhogni kezdett a Habsburg-abszolutizmus fenyítő pálcája. Zrínyi nem várta meg Csáktornyán az elfogatására küldött császári katonaságot. Miután meghódolása jeléül előzőleg az udvarba küldte János fiát, Lobkowitz ígéretében bízva április 13-án, Erangepánnal együtt maga is a császárvárosba vette az útját, ahová április 18-án a reggeli órákban érkezett meg. Megfordult-e a fejében, hogy Kelet-Magyarországra meneküljön, ahol nyilván — sejthette — tárt karokkal fogadták vohia őt ? Bizonyára igen, s ha mégsem tette, ennek a főoka alighanem a császári kegyelembe vetett bizalma lehetett, ő ekkor még csakugyan hitte, hogy minden „helyrehozható". Bécsben Lobkowitz fogadta, telve színlelt jóindulattal. Az udvarba két nappal korábban, április 16-án futott be az első hír a keletmagyarországi fejleményekről, először olyan változatban, hogy Starhemberget az erdélyiek vetették fogságra.70 A dolog értelme aznap világosodott meg, amikor Zrínyi váratlanul Bécsbe toppant. Egy okkal több, hogy udvariasan, csínján bánjanak vele, sőt őt használják fel a keletmagyarországi nyugtalanság lecsillapítására. Levelet írattak hát vele vejének, Rákóczinak és más felkelő vezéreknek, hogy a török becsapta mindnyájukat, a hadakozásnak most nincs értelme, tegyék le a fegyvert, kérjék alázatosan a császár kegyelmét. Zrínyi — aki most mindent elkövetett volna, hogy lojalitását bizonyítsa — készséggel vállalkozott, sőt, úgy látszik, félig-meddig maga ajánlkozott e szolgálat megtételére. „Biztat bán uram, ha írhat a vejének, ő is eszére tér" — írta erről legalábbis április 19-én Bécsből a magyar kamara elnöke, Zichy István.7 1 De a tapintat, amelyet rabtartóik a két horvát „rebellis" iránt mutattak (így például, hogy kezdetben szabadabban járhattak, látogatókat fogadhattak stb.), nem tartott két hónapnál tovább. Mihelyt Magyarországon megszűntek a nehézségeik, 1670 június végétől, már mindkét fogollyal szemben teljes kíméletlenséggel léptek fel. Június 26-ától, amikor Hocher elsőízben fogadta kihallgatáson a két horvátországi főembert, s ezzel kezdetét vette a hónapokig tartó bírói eljárás, hétről-hétre sötétebbé váltak a fejük fölött tornyosuló fellegek. A megtorlás gépezete most már a keletmagyarországi felkelők ellen is beindult. Az udvar annál magabiztosabban léphetett fel, mert magyarországi ellenfelei sehonnét sem számíthattak külső segítségre. A bécsi francia követ, Gremonville néma közönnyel figyelte egykori védencei sorsát, s igyekezett 68 Pauler: i. m. I. 355 — 366 és 365. 69 Idézi O. Redlich: „Österreichs Großmachtbildung in der Zeit Kaiser Leopolds I." c. munkájában, Wien. 1921, 264. 70 „Olly hír hallatott itten, Starenberget elfogták volna erdélyiek, kiről nékem sem kegyelmetek, sem onnan senki is nem írván semmit, nem hihetem igaznak azon hírt" — írta a pozsonyi kamara Bécsben tartózkodó elnöke, Zichy István a kamara pozsonyi tisztviselőinek 1670. ápr. 16-án. OL. Litterae ad cameram exaratae (a továbbiakban: Litt.) fasc. 51, 1670/87. 71 Uo. 1670/90. — A bécsi francia követ, Gremonville is úgy tájékoztatta királyát 1670. ápr. 27-i jelentésében, hogy Zrínyi maga ajánlkozott a Rákóczi-féle felkelés leszerelésére. Ld. V. BogiSic: Acta coniurationem Potri a Zrinio et Francisci de Frankopan, nec non Francisci Nádasdy illustrantia (1663 —1671), Monumenta spectantia históriám slavorum meridionalium, XIX. Zágráb. 1888, 150.
