Századok – 1975
Történeti irodalom - Barton; Peter: Ignatius Aurelius Fessler. Barockkatholizismus. Erweckungsbewegung (Ism. Árvayné Rényi Zsuzsa) Romantik. 443/II
446 TÖRTÉNETI IRODAT.OM 465 állapítását, mi szerint a jozefinizmus nem szűkíthető le pusztán az egyházpolitikára, mivel Barton saját művében a jozefinizmusról csak egyházpolitikai értelemben beszél. Barton ebben az elméleti bevezetőben többet foglalkozik a barokk és barokkatolicizmus kérdéseivel, valamint a legkülönbözőbb egyházi reformmozgalmakkal (pietizmus, febronionizmus, janzenizmus stb.), mint magával a felvilágosodás fogalmával, aminek tisztázása pedig a tárgyalt korszakokról szólva elengedhetetlen. Abban a rövid részben, ahol foglalkozik a felvilágosodással, azt egyházi nézőpontból ítéli meg, a felvilágosodásból csak a racionalizmust (mint hit-ellenességet) és az egyház-ellenessóget emeli ki. Szerinte a felvilágosodás pusztán „gerilla-harc", mely a bibliai világkép ledöntését célozza. A fiatal Fesslerről szóló rész végén is (Der Josephinismus in Fessler's Sicht) is zavarónak érezzük a szerző célzatos beállítását. A könyv terjedelméhez viszonyítva aránytalanul gyorsan fut át azon a folyamaton, ami Fessier egész szellemi fejlődésének legizgalmasabb szakasza, vagyis azon, hogy a jezsuita tanítványból hogyan lett a jozefinizmus hívévé; annál a kérdésnél időzik viszont hosszasan, hogyan „ábrándult ki" Fessier a jozefinizmusból. A szerző saját felvilágosodás-ellenes álláspontjából adódóan utólagos helyeslésével nyugtázza Fessier szembefordulását a jozefinizmussal. Valójában Barton már említett leszűkített jozefinizmus-értékelése miatt nem vette figyelembe, hogy Fessier az egész jozefinista rendszert helyeselte s szembefordulása sem egyéni „kiábrándulás" volt, hanem a 80-as évek végén tett magyarországi utazásának élményeiből fakadó csalódás. Nem fogadja el, hogy a jozefinizmus egy egész társadalmat átfogó rendszert jelentett,20 csak mint a korszak egyik összetevő faktoráról beszél.2 ' Például a jozefinizmus „népjóléti" törekvéseit Barton úgy magyarázza, hogy a rendszer ezzel is csak az egyháztól akarta átvállalni a keresztény etika kötelezettségeit.28 A császár, akit „staatkirchlicher Despot der Kirche"-nek titulál,29 Barton szerint már csak azért sem alkothatott egy „jozefinista rendszert", mert rendelkezései szeszélyesek ós kapkodóak voltak, a császár maga pedig állhatatlan.30 Barton pszichologizáló beállítása teljesen semmibe veszi a történészek szakmai szempontjait, hiszen az, hogy a „die Gestalt des grössten, menschlichsten und unglücklichsten Kaisers der lotharingischen Dynastie"-ról beszél, nélkülözi a történeti meghatározások objektivitását. A könyv beosztása — az eddig ismertetett elméleti bevezetés után — Fessier életét követi kronológiailag és földrajzilag is. Az első rész Fessier neveltetésével, szerzetesi terveivel foglalkozik s röviden összefoglalja útját a jozefinizmusig és a szabadkőművességig. Az ezt követő részekben, Fessier tartózkodási helyei szerint külön-külön fejezetekre osztva, a könyv háromnegyed részében Fessier irodalmi műveit elemzi, fontos helyet szentelve ezen belül önéletrajzainak és teológiai munkáinak. Nagyon érdekes elemzést ad pl. a „Was ist der Kaiser" с. Fessler-röpiratról, viszont sajnálatos módon nem aknázza ki azt a lehetőséget, ami az összes Fessier irat és kézirat ismeretében kínálkozott volna. így pl. hiányoljuk a Fessier által szerkesztett Eunomia c. folyóirat cikkeinek bemutatását, ez közelebb vezetett volna Fessier nézeteinek megismeréséhez. Barton könyve — Koszó tanulmányaival ellentétben — fel sem veti Fessier szemléleti sajátosságainak problémáit és teljesen mellőzi történetírásának kérdését. A Geschichté-nek a 635 oldalas műben összesen 13 oldalt szentel, amelynek nagy részét filológiai adatok töltik ki, melyeket Koszótól vesz át. A mű részletesebb elemzésének hiánya annál szembetűnőbb, mert az irodalmi művek kapcsán, elsősorban történeti regényeiről szólva, Barton részletesen foglalkozik az írónak a különböző történetfilozófiai problémákról alkotott nézeteivel. Ezért érthetetlen, hogy a Geschichte-ről szólva megelégszik annak — bizonyítás nélküli — summázásával, hogy az író történetfilozófiai nézetei, regényei megírása óta, nem változtak.31 Teljesen hiányzik Bartonnál annak a kérdésnek felvetése, hogy tükröződik-e a Geschichté-ben az a szellemi szabadság, melyet az író, saját bevallása szerint is,3 2 a távoli Oroszországban élvezett. Barton ugyan utal a bécsi cenzúra reagálására,33 érdemben azonban nem foglalkozik vele s úgy látszik, hogy nem ismeri azt a — Sashegyi által közölt — tényt,31 hogy a cenzúra már a kiadás előtt indexre helyezte a könyvet, 23 Barton: i. m. 37. 27 Uo. 32. „zum dritten entscheidenden Faktor". 23 Uo. 37. Uo. 157. "Uo. 157. 31 Első négy történeti regénye és a Geschichte első kötetének megjelenése kőzött 21 év telt el, az utolsó történeti regényt is 7 évvel a Geschichte előtt irta. 32 Levele 1808-ból Böttiger, német történetíróhoz. Magyar fordításban közli Koszó i. m. „Űgy irhatok, mint akár magyar, akár külföldi az osztrák monarchiában még soká nem fog írhatni." Mednyánszky Alajos báróhoz írt 1828-as levelében ismét leszögezi, amit korábban már Kovachich-nak kifejtett, hogy nem a királyok, hanem az egész „nemzet" történetét kívánja adni. 33 Barton: i. m. 485. 31 Sashegyi Oszkár: A német felvilágosodás és a magyar cenzúra (1800 — 1830) (Bp. 1938).
