Századok – 1975

Történeti irodalom - Isztoriografija isztorii SzSzSzR sz drevnejsih vremen do Velikoj Oktjabr’szkoj Szocialiszticseszkoj REvoljucii (Ism. Kurunczi Jenő 434/II

TÖRTÉNETI IRODAT.OM 465 racionalizmus sajátosságairól és meggyőző összehasonlításokat láthatunk a felvilágosodás európai és orosz jelenségei között, a történettudomány területén. Tömör elemzésben tárul elénk V. N. Tatyisesev történeti munkássága. A szerzők kiemelik Lomonoszov sokoldalú tevékenységét a patrióta nemzeti történettudomány megalapozásáért. A feudalizmus történetírása vizsgálatának harmadik részében a nemesi historiográ­fia fejlődését és a polgári kialakulását vizsgálják a könyv írói. Jelentőségének megfelelő helyet kap a történelem forradalmi értelmezésének kialakulása a XVIII. század második felében. Valamennyi fejezetnél vizsgálat tárgyát képezi a történettudományt megalapozó új tudományos központok és történeti társaságok tevékenysége. A XVIII. század második felében növekedett a történeti források kutatása és publikációja. A szerzők ezen rész végén M. M. Scserbatov és I. N. Boltyin munkásságával foglalkoznak. Átfogó értékelést kapunk a polgári történettudomány első képviselőiről. Az első orosz forradalmi gondolkodó, Ragyiscsev történetfilozófiáját és hatását a későbbi forradalmi demokrata történetfelfo­gásra részletesen elemzik a szerzők. A feudalizmus történetírásának vizsgálatát a nemesi historiográfia hanyatlásának okai feltárásával, a polgári történetírás ellentmondásos fejlődésének bemutatásával és a forradalmi demokrata történetírói irányzat kialakulásának elemzésével zárják a szerzők. Részletes kritikáját adják N. M. Karamzin reakciós nemesi historiográfiájának. Tematikai­lag is részletes és meggyőző a dekabristák történeti nézeteinek elemzése. A XIX. század második negyedét a nemesi történetírásban a hivatalos és a szlavofil irányzat jellemzi. A század közepének legnagyobb polgári történetírója, Sz. M. Szolovjov munkásságának bemutatása az egyik legjobban megoldott fejezet. A feudalizmus kora historiográfiájának értékelésében kiemelkedő szerepet töltöttek be: Belinszkij és Herzen. A szerzők bemutat­ják a történeti haladásról kifejtett elképzeléseiket és a történeti folyamat mozgató erőiről alkotott véleményüket. Kiemelik, hogy a későbbiekben a két forradalmi gondolkodóra támaszkodott Csernisevszkij és Dobroljubov. A kapitalizmus történetírásáról az első részben a polgári és a nemesi historiográfia közeledésével ós a marxista történettudomány kezdetével foglalkoznak a könyv írói. Elemzik a történetírás fejlődésének fő sajátosságait a XIX. század második felében. Cser­nisevszkij és Dobroljubov történetírói nézeteivel különös részletességgel foglalkoznak. Kiemelik szerepüket a nemesi és a polgári történetírás kritikájában, koncepciójuk alapjá­nak tartják a történeti folyamat objektív törvényeinek hangsúlyozását és a néptömegek döntő szerepének megalapozását az orosz historiográfiában. A múlt század második felé­nek történetírói irányzatai közül részletesen foglalkoznak az állami iskola koncepciójának elméleti alapjaival és politikai irányultságával. A könyv egyik kiemelkedő része V. O. Kljucsevszkij történetírói nézeteivel, annak elméleti alapjaival, viszonyával az állami iskola képviselőihez ós a későbbi történészekre gyakorolt hatásával foglalkozik. A szerzők kiemelik, hogy a történetíró tevékenységében a polgári historiográfia válsága tükröződött. Igen problematikus kérdéseket tárgyalnak a könyv írói a narodnyik történetírás elemzése­kor. Kiemelik a narodnyik ideológia kispolgári jellegét és a reform utáni Oroszország gaz­daságának hibás felfogását. Ugyanakkor elismerik egyes narodnyik szerzők komoly hozzá­járulását a parasztság történetének tanulmányozásához, az osztályharcos pártosság érvé­nyesítése nélkül. A könyv nézetünk szerint egyik legkiemelkedőbb része Marxnak és Engelsnek az orosz történeti fejlődésről írt müveivel foglalkozik. A marxizmus klassziku­sai munkájukban a történelmi materializmus alapján az orosz történelem szinte valameny­nyi kórdósét érintették. A későbbi marxista történetírásnak így munkáik kiinduló támpon­tul is szolgálnak. Ezen rész végén a szerzők G. V. Plehanov historiográfiai nézeteivel fog­lalkoznak . A kapitalizmus historiográfiájának vizsgálatára vonatkozó rész második szakasza­ként a XIX. század vége —XX. század eleje történetírását vizsgálják a szerzők. Átfogóan jellemzik a marxista történetírás lenini szakaszát ós kiemelkedő részletességgel foglalkoz­nak az orosz történelem koncepciójával Lenin műveiben. A nagy gondolkodó a gazdasági­társadalmi formációk szerint vizsgálta az orosz történelmi folyamat általános kérdéseit. Tudományos módszerében alapvető volt a pártosság és a historizmus elve. A történettudo­mány módszertanának legáltalánosabb kérdéseiben müvei valamennyi kutatónak alapul szolgálnak. A konkrét történeti kérdések közül különösen jelentősek Lenin megállapításai az orosz feudalizmus és kapitalizmus lényegéről és a forradalmi mozgalom történetéről. A szerzők a mű végén az első orosz marxista feldolgozásokkal foglalkoznak és jel­lemzik az imperializmus kora polgári, nemesi és kispolgári historiográfiáját. Az utóbbiak filozófiai alapja a pozitivizmus ós a neokantiánizmus volt. Ezen művek új általános követ­keztetéseket nem adtak, legfeljebb új forrásokat vontak be a kutatásba. Áz eszer és mense­vik historiográfia filozófiai alapja a szubjektív idealizmus volt, politikailag a marxizmus revíziójára irányult.

Next

/
Oldalképek
Tartalom