Századok – 1975
Tanulmányok - Perényi József: A Keleten maradt magyarok problémája 33/I
A KELETEN MARADT MAGYAROK l'ROBLÉM Aj A 45 Fontosabb azonban, hogy a XIII. sz. hatvanas-hetvenes éveiben a tatár birodalom szervezete teljesen kialakult, s a kezdetleges közigazgatás megszilárdult. A káni nemzetség véglegesen letelepedett a Volga keleti partján. Batu téli szállása, fővárosa még a Volga torkolatvidékén volt. Berke kán idején (1256—1266) azonban új fővárost építettek ugyancsak a Volga balpartján, de jóval északabbra a régitől, mutatván, hogy a birodalmi súlypont északabbra tolódott. Az irodalomban sok helyen olvasható, hogy a folyók a nomádokat nem választották el egymástól, hanem inkább összekötötték. Félek azonban, hogy ez a megállapítás a Volga esetében módosításra szorul, mert itt egy olyan széles folyóról van szó, amelyen tömegeknek csak télen lehetett átkelni, mikor befagyott, míg nyáron állatokat s csapatokat átvinni rajta nagyon nehéz volt. Ez talán az oka annak, hogy az első időkben a káni család legelői csak a folyó keleti partján találhatók. Tatár szokás szerint azonban a kánok fiai, s ezek száma egyre szaporodott, atyjuktól külön uluszt kaptak. Az ulusz a téli szálláshelyeket és a nyári legelőket magukba foglaló jelentős kiterjedésű terület volt. Itt a kán fiának családja, a káni nemzetségből hozzá csatlakozó, rendszerint állatvagyonnal nem, vagy csak kis mértékben rendelkező fiatalabb emberek éltek, kik a kánfiú hatalmas csordáit őrizték, részben pedig személyes fegyveres kíséretét alkották. A Batu-nemzetség mongol származású volt, de nemzetiségét nem sokáig tudta megtartani. A kán fiai, ha pásztoraikat és kíséretüket szaporítani akarták, nem-mongol elemeket kellett befogniok. E célból természetesen az Aranyhorda pusztai lakosságának, tehát a mongolokhoz hasonló életmódot folytató kipcsakoknak volt döntő szerepe. Ez a török nyelvet beszélő nép, mely ismeretlen okok folytán már a XIII. sz.-ban tatárnak nevezte nyelvét,48 a XIV. században nyilván már magát is tatárnak hívta, s ezzel párhuzamosan bizonyos népi öntudat is kezdett az Aranyhordában kialakulni. Véleményünk szerint a tatár nép kialakulásának a kora a XIII. sz. közepétől a XV. sz. közepéig terjed. A kánok fiainak uluszai egyre szaporodtak, s így nyilván többen közülük kénytelenek voltak átköltözni a Volga nyugati partjára, ahol különben kövérebb legelők voltak, mint a másik parton. Ez a körülmény nyilván azt jelentette, hogy a burtaszokra és a tőlük északra élő magyarokra bizonyos nyomás nehezedett, s az egyik kánfiú uluszába beszervezték őket. De hogyan kell ezt érteni ? Csak analógiák segítségével tudjuk a dolgot megközelíteni. Forrásaink azt tanúsítják, hogy a szomszédos mordvinok is közvetlen tatár uralom alá kerültek, mégpedig úgy, hogy földműves faluközösségeik élére egy mohamedán vezető került, aki a későbbiek folyamán az európai történelemből jól ismert földesúr szerepét játszotta. A mordvin falut „hűbérbe", azaz katonai szolgálata fejében kapta. Ulusza főnökének, vagy a kánnak a hívására teljes hadi felszereléssel meg kellett jelennie a kijelölt gyülekező helyen.49 48 E nyelv egyik legkorábbi emléke, az 1303 — 1362 között keletkezett Codex Cumanicus. A Krimben működő katolikus szerzetesek állítottak össze e nyelven néhány egyházi szöveget, s ellátták azt szótárral. E kódexben a kipcsak szó csak területi értelemben szerepel, míg a beszélt nyelvet tatarte vagy tatar til szavak jelölik. A. von Oabain: Die Sprache des Codex Cumanicus. Philologiao Turcicae Fundamenta. I. k. Wiesbaden, 1959, 47. 49 Hogy ez hogyan viszonylott az ismerteteti állatni szervezethez, nehéz megmondani. Feltételezhetjük, hogy az új „földesúr" egyúttal százados vagy ezredes lett.