Századok – 1975
Közlemények - Soós Pál: Szabó Ervin ifjúsága és felkészülése éveiről 386/II
394 SOÓS PÁL A Nietzsche-hatást illetően — véleményünk szerint — Kemény Gábor jutott az igazsághoz legközelebb. (3 is megállapította a tényt, hogy mély hatással volt a fiatal Szabó Ervinre Nietzsohének egyik értekezése: a Schopenhauer als Erzieher. Szabó Ervint szerinte is jellemezte a hajlamosság arra, hogy az individuum, az erkölcsi, a belső átalakulás szemszögéből nézze a dolgokat. A „Sei du selbst !" — nagy tanítás volt számára, de Szabó Ervint reális érzéke megmentette attól a tévedéstől, hogy külső intézmények átalakítása és harcok nélkül át lehet a társadalmi viszonyokat alakítani. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Szabó Ervint a Nietzsche- és más hatások sohasem szédítették meg, csak kiváltották belőle mindazt, ami érték volt benne. Szabó Ervin „is követi lelkiismeretét, de azért nem fordul szembe a tömeggel, mint Nietzsche; ...Aliis laetus-sibi sapiens: ezt Szabó Ervin jobban elmondhatta magáról, mint Nietzsche, mert neki életeleme volt, hogy megossza magát másokkal. Nem azért menekült a szent magányosságba, hogy tisztán tartsa magát uralmaktól, társaságoktól, közvéleményektől, hanem hogy megváltoztassa a társaságokat, uralmakat, közvéleményeket; nem szállt szembe az idővel, a »méltatlan anyával«, hanem szembe nézett az ellenkező nézetűekkel, hogy meggyőzze őket. De Nietzsche mélysége ós a dolgokon végigfúró éles tekintete, erkölcsi megérzései és mindig a lényeget kereső elméje nagyon hatottak Szabó Ervinre."28 Lukács György Az ész trónfosztása című és Király István Ady Endréről szóló könyvének marxista Nietzsche-kritikájából ós a századvég—századelő Nietzsche-kultuszát magyarázó elemzéseiből2 9 megérthetjük, hogy Szabó Ervint — legnagyobb haladó európai és magyar kortársainak többségéhez hasonlóan — szinte kikerülhetetlenül érte el a „lázadás, a forradalom szellemét", az „istenek alkonyát", a „minden értékek átértékelését", a „prófétai messianizmust" stb. szuggeráló Nietzsche-divat. A Schopenhauer örökébe lépő „különös német filozófus" a kialakuló modern nagykapitalizmus melletti agresszív-reakciós állásfoglalást, az imperialista hatalomratörés mítoszát, a demokrácia, a szocializmus, a tömegek elleni barbár harcot patetikus, demagógikusan hatásos „túlforradalmi" mezbe öltöztette. Ugyanakkor mint korának legnagyobb kvalitású és hatású, legszellemesebb és sokoldalúbb kulturfilozófusa, esztétikusa és moralistája a polgári tömegtársadalom és tömegkultúra, a polgári értelmiség és dekadencia számos alap- és részjelenségót megdöbbentő pontossággal és jövőbelátással ábrázolta. Bármily zavaros is volt ez a filozófia, európaszerte megragadta a leghaladottabb polgári értelmiség széles köreit. „Hogy mily erős ez a csábítás, — írja Lukács György — azt az egész imperialista korszak folyamán láthatjuk. Kezdve Georg Brandesen ós Strindbergen és Gerhart Hauptmann nemzedékén ez a hatás Gideig ós Malrauxig terjed. S éppenséggel nem pusztán az értelmiség reakciós részére korlátozódik. Olyan írók, akik egész tevékenységükben lényegében határozottan haladók, mint Heinrich ós Thomas Mann vagy Bernard Shaw, ugyancsak hatása alatt álltak. Sőt még néhány marxista intellektuelre is erős benyomást tudott tenni."30 Hasonló volt a 28 Kemény Gábor: Szabó Ervin ós a magyar társadalomszemlólet 1938. KLTE Egyetemi Könyvtár Kézirattára 52. 1. A szerző szerint Szabó Ervin „az államról való elgondolásában is összetalálkozik a különös német filozófussal: „Itt látjuk azonban — idézi Kemény Gábor Nietzschét ennek bizonyítására — annak az újabban nagy dobra vert tannak a következményeit, hogy az állam az emberiség legmagasabb célja, és hogy az ember számára nincs magasabbrendű kötelesség, mint az államot szolgálni; amiben én nem is a pogányságba, hanem egyenesen az ostobaságba való visszaesést látok. Lehet, hogy az olyan ember, aki az állam szolgálatában látja legmagasabbrendű kötelességét, valójában nem is ismer magasabbrendű kötelességeket, de azért mégis, ezen túl még vannak emberek és kötelességek; — és egyike ezeknek a kötelességeknek, amely számomra legalábbis magasabbnak számít, mint az állam szolgálata, az ostobaság minden alakján való felháborodást követeli, sőt az ostobaság minden alakjának, tehát ennek is az elpusztítását követeli" (Nietzsches Werke. Schopenhauer als Erzieher. Leipzig, 1896. Band I. S 420). 29 Lukács György: Az ész trónfosztása. Bp. 1956. 238 — 311. 30 Uo. 245.
