Századok – 1975
Közlemények - Irmscher; Johannes: A hellén polisz-ideológia és a bizánciak 373/II
A HELLÉN POLISZ-IDEOLÓGIA ÉS A BIZÁNCIAK 385 közepe — 1452) áll, akit, joggal neveztek politikus filozófusnak. Dél-Peloponnesoson, Mistra tartományban — úgy vélte — lehetséges lenne a platóni eszmék szerinti ideális államot megalkotni, amely a hellénség új virágkorához vezetne. Plethon írásaiban tudatosan és nyomatékkal hellénekről szól és nem rómaiakról. A hellén hagyományokban szerinte a spártaiak állnak a legelső helyen. Ez érthető, hiszen az utópisztikus humanista Plethon reformterveit az egykor spártai felségterületen akarta valóra váltani; ez a szándék magából a tervből is önként adódik. A régi spártai állam Plethonnak a törvényekről szóló könyvében nyíltan megnevezett példakép, amelyből természetesen a több oldalról kifogásolt túlzott keménységet elhagyja, viszont kiegészíti azt a platóni állam központi eszméjével: a filozófia jusson érvényre a hatalom birtokosainál. Ebben az értelemben jelöli meg más alkalommal — egy beszédben, II. Theodoros despotához intézett emlékiratában — a három fő államforma közül a monarchiát mint legkiválóbbat, abban az esetben, ha az döntő tényezőként a legjobb tanácsadókra és okos törvényekre támaszkodik; az uralkodó felelősségét ezért II. Manuel császárral szemben nyomatékosan hangsúlyozza. Plethon arisztokratikus koncepciójában az athéni demokrácia számára természetesen nem jutott tér, — egyébként az egyház és a papság számára sem, úgyhogy Gennadios patriareha néhány évvel Plethon halála után elrendelte a törvényekről szóló művének elégetését és csak azt engedélyezte, hogy bizonyítékul néhány töredéket őrizzenek meg belőle. Georgios Gemistos Plethon-nal lezárul a politikai gondolkodás története Bizáncban; az egykor nagyhatalmú birodalom fővárosa 1453-ban a török hódító birtokába jutott. Az állam amely ezennel mint politikai tényező megszűnt, minden más volt, csak nem kifelé erős és befelé egyetértő ideális állam, a fény és gazdagság teljessége. Több mint ezer éves fennállását sokkal inkább az antik termelési mód végérvényes pusztulása jellemezte, valamint a feudális rend kialakulása ós teljes kibontakozása, amelynek végső fázisában már a kapitalista termelési mód jelei kezdtek mutatkozni. Elkeseredett osztályharcok voltak e fejlődés motorjai, amelyek során a néptömegek jogaikért, szabadságukért küzdöttek a kizsákmányolás és az elnyomás ellen. A bizánci állam és kultúra jellemző vonásai közé tartozik az is, hogy mint „az emberiség könyvtárnoka" híven megőrizte az antik Görögország szellemi vívmányait. így könnyű lenne elképzelni, hogy a polisz-szabadság ós a poliszdemokrácia ezekben a harcokban hatásos fegyverül szolgált. Hogy ez az elképzelés csalóka, az talán fejtegetéseinkből kiderült: a széles néptömegek,mind az elnyomók, mind az elnyomottak, a hagyományossá vált birodalmi gondolkodásmód ós az abból kialakult történeti szemlélet következtében nem rendelkeztek — még a legfelsőbb réteg sem — olyan szervvel, amely alkalmas lett volna önigazgató és önkormányzó államforma kialakítására. A tudósok ismerték ugyan a klasszikus szövegeket, de ezek politikai tanulságát nem tudták ós nem is akarták saját koruk számára hasznosítani. Mindazonáltal szorgalmasan ápolták és gondosan átörökítették e tanulságokat, úgyhogy ezek hatékony fegyverek maradtak, amelyek később hathatósan segítették a burzsoáziát emancipációért folytatott harcaiban.
