Századok – 1975
Tanulmányok - Pintér István: Az antifasiszta munkásegység problémái Magyarországon az 1933–36-ös években 337/II
348 PINTÉR ISTVÄN Az 1933 — 34 telén történt átmeneti visszaesés után 1934 nyarán főként a szakszervezetekben — alsó szinteken ismét megerősödtek az egységfronttörekvések. Az 1934 tavaszán kiújuló, majd a nyár folyamán újabb lendületet kapó — elsősorban gazdasági, de Gömbös támadásai következtében esetenként politikai jelleget is öltő — sztrájkharcokban a kommunisták és szocialisták együttes fellépésének közvetlen eredményei mind nyilvánvalóbbak. Természetesen ezt a hatást csak fokozzák a nemzetközi munkásmozgalomban az egységfront terén elért sikerek.2 6 1934 nyarán a nemzetközi síkon és a magyar munkásmozgalomban elért kezdeti eredmények egyre türelmetlenebbül vetették fel a több, mint egy évtizede — esetenként a testvér-háború szintjén mozgó — politika eddigieknél radikálisabb felülvizsgálatát, és ezzel egy időben egy merőben új, rugalmas, a kudarcokat, buktatókat éppúgy, mint a sikereket magában hordó akcióegységpolitika kialakítását. A KMP-nek el kellett jutni annak felismeréséig, hogy az MSzDP vezetőségének többsége jobboldali reformista beállítottságánál, sajátos helyzeténél — legális és illegális párt közötti kapcsolatról volt szó — nem vállalja, s talán megkockáztatnám, a közös ügy, a szakszervezetek és MSzDP legalitásának biztosítása érdekében nem is vállalhatja a hivatalos, írásba foglalt és nyilvánosságra hozott együttműködést. Ugyanakkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy a KMP-t ebben a felismerésben, egységfront-politikájának a magyar viszonyokhoz való alkalmazásában, gátolta az a körülmény, hogy vezetőinek, elsősorban külföldön élő vezetőinek kevésbé állt módjukban a gyakorlat útján mérlegelni a teendőket, és sok esetben hibásan, mereven ragaszkodtak a nemzetközi tapasztalatokhoz az egységfront-politika gyakorlati megoldásában. A hazulról kapott, helyes és helytelen törekvéseket vegyest tartalmazó, sok esetben — mint ezt a visszaemlékezések és a korabeli dokumentumok is bizonyítják, — a valóságos helyzetet torzító jelentések alapján ugyancsak nehéz volt a nemzetközi gyakorlattól lényegesen eltérő egységfront-politika kialakítása. A magyar kommunista mozgalom nagy érdeme éppen az, hogy ilyen feltételek között is, hihetetlenül nehéz küzdelemben megtalálta azt a legkedvezőbb formát — bár ehhez több mint két évre volt szükség —, amely a magyar viszonyok között, a jobboldali szociáldemokrata vezetők változatlan álláspontja ellenére is megteremtette az együttműködést kommunisták és szocialisták között. Az 1934-es sztrájkharcok, a ,,Be a szakszervezetbe"- politika eredményeként a szakszervezetekből kizártak többségét, sőt az 1934 elején újonnan kizártak egy részét is visszavették a szakszervezetekbe. A kisebb — bőrös, nemesfémes, szabó, szállítómunkás, cipész, cukrász, sütő — szakszervezetek jelentős részében a nagyobb szakszervezetek közül a MÉMOSz-ban textilesek, magánalkalm azottak szakszervezetének helyi és középszerveiben, esetenként felső szerveiben is vezető pozícióhoz jutottak kommunisták, s ez a folyamat 1934 második fe lében erősödőben volt. Ez a körülmény már önmagában is komoly gondot okozott a szakszervezeti vezetőknek, hiszen mint Buchinger megfogalmazta: fenná 11 az a veszély, hogy a szakszervezetek irányítása kommunista vezetés alá kerül.27 Ebben a helyzetben vált központi problémává az egységfront kérdése. A kér dés az volt, hogy a „Be a szakszervezetekbe"- politika sikeres megoldása 2C A rendőrségi jelentések az 1934-es sztrájkharcok növekedésében döntő tényező nek az egy ségfront terén elért nemzetközi sikereket ós a KMP megváltozott szakszervez eti politikáját tartják. Lásd: PI Arch. 661. f. 6. csomóban található dokumentumokat. 27 PI Arch. 661. f. 6. es. 1934. szept. 6.