Századok – 1975
Tanulmányok - Perényi József: A Keleten maradt magyarok problémája 33/I
34 PERÉNYI JÓZSEF a többi Volga-parti nép sem tűnt el, csak más politikai keretek közé került, esetleg új uralkodó osztályt kapott. Életmódját egyiknek sem kellett megváltoztatnia, s a tatárjárás borzalmait és vérveszteségeit rövidesen kiheverték. Ezek szerint tehát jogosan állíthatunk fel egy új munkahipotézist. Vizsgáljuk meg a tatárjárás után is megmaradt Volga-parti magyarság további sorsát. Munkánk nem lesz könnyű, mert forrásoknak nem vagyunk bővében. A tatárjárás után kétszáz év múlva megint csak elterjedt a hír Magyarországon, hogy Keleten, mégpedig a Don forrásvidékétől nem messze, még mindig élnek magyarok. Aeneas Piccolomini, a híres humanista tudós, aki később II. Pius néven a pápai trónra került, Cosmographia c. művében megemlékezik egy veronai szerzetesről, aki ott talált egy műveletlen, pogány népet, amely a magyarországi magyarokkal azonos nyelvet beszélt.5 így azután nem csodálkozhatunk azon, hogy Mátyás király udvari történetírója, Bonfini szerint követeket és egyúttal ,,exploratores" küldött e tájra, hogy e népet áttelepítse Magyarországra.6 A vállalkozás azonban részben a moszkvai nagyfejedelem ellenállása miatt nem sikerült, illetőleg Mátyás halála miatt abbamaradt. A következő századokban utazók, katonák, diplomaták állandóan keresték a keleti rokonokat, de sikertelenül. Juliánusz után egy magyar ember sem tudott velük érintkezésbe lépni, s nem jártak sikerrel a XIX—XX. századi tudományos kutatók fáradozásai sem. Persze született egy sor elmélet, a kisszámú forrás több-kevesebb fantáziával való interpretálásának eredményeként. Ezek az elméletek azonban nem bírják ki a modern történeti kritikát, amin persze nem szabad csodálkozni, hisz kisszámú és heterogén eredetű, nehezen magyarázható forrásról van szó. E források értelmezésénél igen széleskörű földrajzi, természetföldrajzi és nyelvi ismeretekre van szükség. Valahogyan úgy néz ki a dolog, hogy e téren továbbjutni csak a források számának növelésével lehet. Ezt kíséreltük mi meg ebben a tanulmányunkban, melynek főbb eredményeit népszerű formában már régebben ismertettük.7 Mióta a XVIII. sz. végén az előzőleg sokáig Oroszországban működő híres német történész, A. L. Schlözer németnyelvű munkáiban megismertette az orosz történetet, sőt öt kötetben közzétette a Nesztor krónikát (1802-től) is, néhány magyar történész, akik már régebben ismerték a Juliánusz útjáról készült jelentést, összefüggést kerestek a volgai magyarok és a mescserek között, de a legegyszerűbb magyarázatot nem találták meg. A XIX. sz. végén bizonyos mértékig új irányt mutatott Munkácsi Bernát, aki ráirányította a figyelmet8 J. N. Szmirnov orosz etnográfus mordvinokról írt kitűnő könyvére,9 melyben az hivatkozik az orosz évkönyvekre és egyes orosz okmányokra, melyekben a mescsera-ról (mescserekről), mescserjak-ókrcA, miser-ekről stb. esik szó. Ekkor történik meg először tudományos érvek alapján 5 A pápa müve kéziratos formában is gyorsan terjedt. E kéziratok egyikét használta Thuróczy János, majd Bonfini, Mátyás király udvari történetírója. A művét csak a XVI. sz. elején nyomtatták ki. Az általam használt kiadás: Aeneae Piccolomini, postea Pii II papae opera geographica et historica . . . Helmstadii MDCCVII. 6 Bonfini: Rerum Hungaricarum decades. Basel, 1568, 176. ' Először 1958-ban, a Nyelvtudományi Társaságban. Ennek ismertetését lásd A Szovjetunióban élő misárok a honfoglalás előtt elszakadt magyarok utódai c. cikket. Magyar Nemzet, 1958. dec. 25. Később népszerű formában, Perényi József : A honfoglalás előtt elszakadt magyarokról. Élet és Tudomány, XV. (1960), 967 — 970. 8 Munkácsi Bernát: Ad „Magnam Hungáriám". Etnographia, VI (1899), 140. 9 И H. Смирнов: Мордва. Историко-этнографнческий очерк. Kazany. 1895.
