Századok – 1975

Történeti irodalom - Hajdúböszörmény története (Ism. Szabó Ferenc) 186/I

TÖRTÉNETI IRODALOM 187 A „Hajdúböszörmény története", a legnépesebb hajdútelep, a hajdúkerületi székváros múltjának bemutatása, így bizonyos mértékig az egész Hajdúságra szóló érvénynyel íródhatott. Mint Szendrey István magvas szerkesztői bevezetője elmondja, maga Hajdúböszörmény városa hosszabb idő óta szorgalmazza a hajdúkutatást, s példamutatóan vállalja az ezzel járó anyagi terhek tetemes részét is. A hasonló nagyságú városokéhoz mérten Hajdúböszörménynek már a monografikus munkálatok előtt meglehetősen gazdag és igen színvonalas településtörténeti és néprajzi irodalma volt. (Györffy István, H. Fekete Péter, Balogh István tollából elsősorban.) A városra vonatkozó etnográfiai kutatások ma is igen termékenyen folynak, a történetírás nagy hasznára. Böszörmény társadalom- és gazdaságtörténetének, a sokat emlegetett hajdú önkormányzat tényleges tartalmának feltárása ugyanakkor az 1950-es évekig kevésbé folyt. Ez a körülmény nem kis mórtékben nehezítette a szerkesztő és a kötetben közreműködő tizennégy munkatárs feladatát. Olyan mértékű forrásfeltárást kellett végezniük a helyi és az országos levéltári anyagban, amellyel Hajdúböszörmény fejlődésvonalának a Hajdúság egészén belüli, külön, egyéni vonásait is pontosan dokumentálni lehetett. Ezt az akadályt a kötet szerzői általában példás sikerrel leküzdötték. A következetes, igényes és ökonomikus szerkesztői munka eredményekónt a hat „öreg hajdúváros" egységébe illesztve, de a Hajdúkerület egészéről csak a valóban szükséges általános vonásokat nyújtva kapja az olvasó a kötetben Böszörmény történetét. Az említett követelményt a megfelelő kulcspontokon Mesterházy Károly, jrtácz István, Poór János, Orosz István fejezetei érvényesítették legjobban, bár szinte minden fejezetben megmutatkozik. A XIX. század végétől kezdve erre már kevésbé volt lehetőség. A Hajdúböszörmény történetét feldolgozó kötet — mint ahogy a másik három hajdúvárosi munka is — szerkezetébon nem követi a monográfiák szokásos felépítését. Tematikáját nem a köztörténeti korszakbeosztáshoz igazította a szerkesztő, hanem a város múltjának főbb kérdésköreihez, egységesen végigvezetve azokat. A kialakított „tématömbök" sorrendjével kapcsolatban az olvasónak lehetnek észrevételei. A felszabadulásig elmondott politikai történet (1867 — 1944) után következik például a XVII — XX. századi népesedéstörténet, amely inkább a három fejezettel korábban tárgyalt kérdésekhez (a letelepedés, a feudális kori népesség gazdasági-társadalmi képe) kapcsolódik mondanivalója zömével. Vagy: a mezőgazdaság mai állapotának rajza után kapjuk a XVIII —XIX. századi városgazdálkodás elemzését. A nyolc fő tárgykör kiválasztása tudományos szempontból, a lényegre koncentráló megközelítés oldaláról nézve mégis helytálló, alapjában véve biztosítja a teljességet a pontosan körülhatárolt tematikában. A tárgykörök szerves kapcsolatát ez a szerkezet mégsem tudja kézenfekvő módon visszaadni, a sokágú történeti folyamat egységét az olvasó nehezebben érzékeli. Mint lényeges problémakör, a felszabadulás utáni politikai élet bemutatása hiányzik a műből. Ezt csak részben pótolja a gazdasági fejlődés, a tanácsrendszer, a művelődés 1944 ós 1970 közötti alakulásáról nyújtott átfogó kép. A kötet egyes fejezeteinek behatóbb ismertetése, a gazdagon dokumentált új megállapítások egész légiójának kiemelése ezúttal nem lehet feladatunk. A monográfia eredményeinek felhasználása máris megindult, mind a részkérdések kutatói, mind pedig a szintetizáló feladatokon munkálkodó kutatók részéről. A kötet tudományos igényessége, módszertani megoldásai termékenyítően hatottak a méreteikben szerényebb vállalkozásokra is a helytörténeti irodalomban. Ez a sokágú hasznosítás hozza majd magával a tartalmas, összességében mosszemenően elismerő értékelést a történészek körében éppúgy, mint a böszörményi lakosság körében. Mindezt számításba véve, a teljesség igénye nélkül vállalkozunk néhány elemző megjegyzésre. Elismeréssel kell szólnunk a kötet régész és középkor-történész szerzőinek jól összehangolt együtteséről. Módyné Nepper Ibolya, Mesterházy Károly és Módy György a módszeres ásatások hiányában igen szegényes leletanyagot átfogó képbe illesztették. (M. Nepper Ibolya a Hajdúsági Múzeum ] 973-ban megjelent első évkönyvében a böszörményi leleteket külön is rendszerezte.) Mesterházy és Módy egymással szinkronban aknázta ki a tárgyi anyagot és az okleveles forrásokat. Mindkotten írnak Böszörmény területének honfoglalás utáni izmaelita-mohamedán etnikumáról, ebben Módy véleménye óvatosabb, de bizonyítottabbnak látszik. Más munkák szerzőit cáfolva, értékes megállapításokat nyújt Módy György a terület XVI. századi rác népességéről, amely a lakosság egyharmada körül lehetett. A kötet gerincét a hajdúszabadság, a hajdú önkormányzat másfél századát (1609 — 1848) bemutató szintézis — Rácz István igen színvonalas, példásan világos szerkezetű, tömérdek ismeretlen tényt felvonultató dolgozata —, továbbá Poór János, Orosz István és Gazdag István agrártörténeti fejezetei jelentik, hasonló értékekkel. Böszörmény agrárváros lévén, a társadalomcentrikus agrártörténeti vizsgálat eredményei méltán