Századok – 1975

Történeti irodalom - Köves Rózsa–Erényi Tibor: Kunfi Zsigmond életútja (Ism. Kávássy Sándor) 1140/V–VI

1140 TÖRTÉNETI IRODALOM zépkori magyar történelemben) nincs tudomásunk. Mohácsnál pedig nem négy (mint a 129. l.-on olvashatjuk) hanem hét magyar főpap halt hősi halált. A többi lapsus már kevésbé jelentős. A prothonotarius idehaza nem főjegyző (19.1.), hanem ítélőmester; a 49. 1. táblázatáról kifelejtődött az országbíró; a „Zápolya" család nevét (60. 1. és másutt) helyesen Szapolyainak kell írni, ezt Jászay Pál (A magyar nemzet napjai a mohácsi vész után, Pest 1846, 14/1. jegyz.) már 130 évvel ezelőtt tisztázta; a 141. l.-on szereplő Szentgyörgyi gróf Zsigmond nyilván a Szentgyörgyi és Bazini família egyik tagja; a 160. l.-on fölsorolt nagybírákközül ezúttal a személynök hiányzik (akit mellesleg a 17. lapon tévesen a városok bírájának tesz meg a szerző); a 176. lapon említett rozsályi Kun család helyén a vonatkozó táblázatban majádi Kunék szerepelnek, stb. Sajnos, a sajtóhibák is sok bosszúságot okoznak. Nyilván azok következtében szerepel három különféle időpont (1370, 1380, 1382) I. Lajos király halála éveként; lesz „nemzetiség" a nemzetségből (23. 1.); stb. — ami bizony már az értelem rovására megy. Fügedi könyve előszavában a következőképpen beszél témaválasztásáról, kitűzött céljairól. ,,. . .arra a jogos kérdésre kell választ adnom, hogy miért éppen a királyt, a főpapokat és a főurakat, miért éppen e kor Magyarországának hatalmasait választottam a könyv és a mögötte álló tudományos kutatás tárgyául. Ez a réteg az ország lakosságának picinyke töredéke volt, sosem végzett termelőmunkát, mégis úgy hitte, hogy hivatása a nép sorsának irányítása. De a témaválasztást nem ezek a jellemzők befolyásolták, hanem az, hogy ez a maroknyi csoport döntötte el az egész ország és vele együtt az egész magyarság sorsát, mert a hatalom az ő kezükben volt. Ezért érdemes megismerni — amennyire lehet — gondolkodásukat, felfogásukat, azt, amit hittek, ós amit róluk hittek; ezen keresztül megvilágítani az egész nép sorsát meghatározó döntésüket." A kötetet letéve bizonyos vagyok benne, hogy a szerző témaválasztása indokolt é.i helyes volt. Olyan módszerrel közelíti meg az uralkodó osztály történeti szerepét, s olyan konklúziókra jut ez által, amelyek időtállók. Az „Uram, királyom" komoly nyeresége a történeti ismeretterjesztésnek, — sőt magának a történeti kutatásnak is. BARTA GÁBOR KÖVES RÓZSA— ERÉNYI TIBOR: KUNFI ZSIGMOND ÉLETŰTJA (Budapest, Kossuth Könyvkiadó. 1974. 388 I.) A sok évszázados hagyománynak megfelelően Köves Rózsa és Erényi Tibor is a gyermekkor és az ifjúság elbeszélésével kezdik Kunfi Zsigmond életútjának előadását, gondos leírást adva tanulmányairól, a Kolozsvárt töltött egyetemi évekről és a temesvári pályakezdésről. Azt azonban, hogy Kunfi édesanyjának leánykori nevéről csak a pályakép végén (174. 1.) értesülhettünk, kissé szokatlan formabontásnak éreztük. Anélkül, hogy a családnak és származásnak akár feudális, polgári, dogmatikus, vagy bármiféle értelemben túlzott jelentőséget tulajdonítanánk, szívesen olvastunk volna többet Kunfi szüleiről, családjáról, egyáltalán szűkebb közösségéről és gyermekkoráról is. Szerb Antal jegyzi meg egy angol szerző nyomán, hogy az életrajzoknak általában az eleje, vagyis az a része az érdekes, amelyben a nagy emberek gyermekkoráról esik szó, mert felnőtt korukban a nagy emberek már mind hasonlítanak egymásra. Igaz, hogy az itt számon kért veszteségért bőséges kárpótlást nyújt a szerzők Kunfi szellemének fejlődéséről adott finom, árnyalt és rendkívül míves rajza, mégis úgy véljük, csak hasznára lett volna a kötetnek, ha az írók e vonatkozásban is jobban számolnak az olvasó várható, ez esetben nem utolsósorban épp általuk felkeltett érdeklődésével. A következő fejezetek a Temesvárról, de egyszersmind a tanári pályáról is távozó, tevékenységét most már a Népszava szerkesztőségében és a Szocializmus szerkesztőjeként folytató, publicistaként és politikusként egyaránt hírnévre emelkedő Kunfi pályáját követik nyomon, sokoldalú ós részletes képet adva szerkesztői munkájáról, közéleti szerepléséről, de a legfontosabb vonatkozásokban magánéletébe is bepillantást nyújtva. Nehéz volna itt rövidre fogva néhány sorba zárni, amiről szerzők fejezeteken át értekeznek. így csak röviden utalunk rá: a mai olvasó előtt rendkívül rokonszenvessé tehetik Kunfit magatartásának a mai modern szocialista politikus felé mutató elemei. Külön is érdemes felhívni a figyelmet a szerzők Kunfi világháború idején játszott szerepéről szóló előadásaira. Az 1917. évi stockholmi megbeszéléseken tanúsított magatartásáról írva a következő értékelést adják: „Kulturális autonómiát, megfelelő parlamenti képviseletet, szociális gon-