Századok – 1975
Történeti irodalom - Heller; Georg–Karl Nehring: Commitatus Sirmiensis (Karl Nehring: Comitatus Bachiensis et Bodrogiensis). (Ism. Szakály Ferenc) 1132/V–VI
TÖRTÉNETI IRODALOM 1133 tett forráshelyek jegyzékét — egy múlt század végi térképmelléklettel együtt — a kötet végén találja az olvasó. Ilyen nagyszabású vállalkozásoknál mindig a feldolgozásra kiszemelt forrásanyag körének meghatározása adja a legtöbb problémát, hiszen a gyűjtés aligha törekedhet teljességre bármely korszakban is. A teljesség csak a speciális — a kor vagy más részszempont szerint válogató — helynévgyűjtemény (történeti földrajzi munkák) célkitűzése lehet, bár megvalósítani még ilyennek esetében is nehéz. Az 152(3 előtti évszázadokkal van viszonylag a legkevesebb probléma, hiszen a szerzők itt bizalommal fordulhatnak Csánki Dezső — közel sem teljes, de minden tekintetben széleskörű tájékoztatást nyújtó — Hunyadi-kori történeti földrajzához. Ennek hiányait egyébként is jelentős mértékben pótolni lehet a viszonylag szép számú forráskiadványokból (Fejér, Árpád-kori, Anjou-kori, Zsigmond-kori oklevéltárak, Teleki stb. stb.). Különösen kedvező a helyzet azoknak a megyéknek — így Bács és Bodrog — esetében, ahol a szerző már felhasználhatta Györffy György mintaszerű Árpád-kori történeti földrajzának teljes és sokrétűen feldolgozott helynévanyagát. A gondok a török hódoltság korával jelentkeznek igazi nagyságukban, különösen e dél-magyarországi megyékben. Mivel a szóban forgó megyék történetére vonatkozó törökkori — magyar, német és török — források jórészt még feldolgozásra várnak, hozzáférhető fonásul zömében csak néhány korabeli térkép és számosabb, de esetlegesebb útleírás kínálkozik. A török kiűzése utáni korszakokban, a XVIII., majd a XIX. században viszont már a forrásanyag áttekinthetetlenül és átfoghatatlanul hatalmas tömege nehezíti meg a munkát. Ugyanakkor némi könnyebbséget jelent, hogy a névalakok már kezdenek megmerevedni, illetve változásaik — éppen a forrásanyag tömegessége folytán — könnyebben nyomon követhetők, mint a korábbi századokban. Sőt, a XVIII. század végével megjelennek az egész településrendszer feltárására irányuló rendszeres és tudatos felmérések is: így a katonai térképek (pl. a felbecsülhetetlen értékű Josephinische Aufnahme), amelyek anyagát teljességében először éppen e kötetek használják fel, a népességstatisztikák és helynévrepertóriumok (pl. Demian, Nagy, Lipszky és Fényes repertóriumai). A kötetek szerzői következetesen, de rugalmasan alkalmazták az általuk kidolgozott módszertani elveket, amelyeket Kari Nehring nemrégiben külön tanulmányban is szakmai közönség elé bocsátott (Zur Methode eines historischen Ortsnamenverzeichnisses von Südosteuropa. Südostforschungen 32 (1973) 309 — 319. 1.). Az eredmény, a már elkészült munkák messzemenően igazolták a forrásanyag szelektálásában követett módszert; úgy találjuk, hogy a helynévanyagban és annak változtataiban nem mutatkoznak jelentős, a kép egészét zavaró hiányosságok. À helynévanyag természetesen tovább finomítható, ez azonban már — a kötetekben adott útmutatások alapján — a helytörténeti kutatás feladatkörébe tartozik. Lóvén, hogy az egészen más, mélyebb, elsősorban levéltári anyagfeltárást igényel, amit a szóban forgó kötetek szerzői — a gyűjtési idő végtelenségig nyújtásának veszélye nélkül — nem végezhettek el. t* Az ilyen nagyszabású vállalkozásoknak természetesen mindig megvannak a maguk sajátszerű és szükségszerű hiányosságai, elkerülhetetlenül figyelmen kívül reked néhány hézagpótló adat, néhány szempont vagy forráscsoport. Olyan „nyitott" rendszerezéseknek kell felfognunk ezeket, amelyekhez hozzátenni mindazoknak kötelessége, akik a használat során ilyen, elsikkadt adatokra vagy forrásokra bukkannak. Az alábbiakban néhány hiányzó adatsor felemlítésével éppen ennek az elemi kötelességünknek igyekszünk eleget tenni. A Szerém megyei kötetből hiányzik a Száva balpartján, valahol Haláp- vagy Halászfalva mellett fekvő, elpusztult két Szegednicz vagy más néven Szeged helység, amelyeket Lázár deák térképe (1528) — a név mellé rajzolt, nagy tornyos épületekből ítélve — jelentős településnek jelöl. Ezekre — miután Csánki munkájából is hiányzanak — Tóth Zoltán hívta fel a figyelmet, mivel megalapozott véleménye szerint a királyi hadak 1492-ben itt verték szét a Mátyás-féle zsoldos-sereg Délvidékre küldött, fosztogató maradványait (A fekete sereg pusztulása. Hadtörténelmi Közlemények 14 (1913) 613 — 517. 1. és Bonfini 1490 utáni adatai a fekete seregről. Századok 61 — 62 (1927—1928) 63 — 58. 1.). Egészen sajátos problémákkal jár Bács és Bodrog megye XVI—XVII. századi települési képének ós ezzel együtt helynóvanyagának összegyűjtése és értékelése. A Bácska hódoltságkori történetével — mivel már a mohácsi csata után csaknem teljesen elpusztult, majd csakhamar majdnem zárt szerb népesség telepedett meg rajta — meglehetősen mostohán bánt mind a magyar, mind pedig a délszláv történetírás. A Bács-Bodrog megyei Történelmi f -s Régészeti Társulat munkálatai eredményeként, a múlt század végén összegyűjtött anyag nem állt össze egységes képpé, a délszláv kutatók pedig kevés erőfeszí-25*
