Századok – 1975

Beszámoló - Kerekes Lajos doktori értekezésének vitája (Pál Lajos) 1104/V–VI

К HEEKES LAJOS DOKTORI ÉRTEKEZÉSÉNEK VITÁJA 1107 Az opponens hangsúlyozta azt is, hogy metodikai, metodológiai szempontból is megfelel a disszertáció a követelményeknek, egyebekben pedig sajnálatát fejezte ki, hogy a szerzőnek nem volt módjában feldolgozni a prágai, belgrádi, bukaresti és római levéltárak anyagát, valamint a megírás idején még a kutatás számára hozzáférhetetlen párizsi levéltári forrásokat. A cseh forrásanyag hiányát — mutatott rá az opponens — nagyon érzi az olvasó például a Benes és Teleki tárgyalásai vonatkozásában. Az opponens a továbbiakban a források használatára és kritikájára vonatkozó észrevételeit mondotta el. Az 1919 februárjában Bernben tartott nemzetközi konferencia idején Haupt berni osztrák követ több osztrák szociáldemokrata politikussal beszólt az Anschluss-kérdésről. Ezzel kapcsolatban felvetette, hogy a szerző Haupt beszélgetéseiről készített feljegyzésein kívül miért nem használt más forrást, pl. azoknak a vezetőknek a beszámolóit, nyilatkozatait, akikkel az osztrák követ beszélt, a feljegyzésben olvashatók hitességének ellenőrzése végett. A brucki tárgyalásokról szólva az opponens annak a véleményének adott hangot, hogy abban az esetben pusztán Gratz Gusztáv emlékiratai nem adnak kellő támpontot és információt az értékeléshez. Élesebb lehetett volna a forráskritika — mondotta Mérei Gyula — a gödöllői francia—magyar szerződéssel kapcsolatban, mert a szerző — az opponens nézete szerint megalapozatlanul — hitelesnek fogadja el Gratz 1945-ben lezárt kéziratát és egy 1939-ben megjelentetett angol nyelvű hivatalos magyar kiadványt, amelyek se nem cáfolják, se nem bizonyítják azt, hogy létrejött volna egy, az Anschluss-szal szembehelyezkedő szerződés. A szerző minden vonatkozásban eleget tett annak a feltételnek — hangsúlyozta az opponens —, hogy a szakirodalomról kritikai historiográfiai áttekintést adjon,viszont hiányzik az egyes szerzők szemléleti hovatartozásának elemzése. Tartalmi kérdések vonatkozásában az opponens a disszertáció legjobban sikerült részeinek tartotta azokat a fejezeteket, melyek az Anschluss-kérdést tárgyalják, s nagy érdeme a munkának az is, hogy kimutatja: a Habsburg-háznak és a Habsburg-restaurációnak a tábora milyen gyenge volt. Nagyon figyelemre méltónak találta az opponens a disszertáció azon részeit, melyekben a szerző bemutatja, hogy az osztrák nagytőke egyes csoportjai mennyire idegenkedtek Bauer Anschluss-terveitől. A disszertáció egyéb erényei mellett az opponens külön kiemelte az egyes osztrák politikusokról néhány vonással jól megrajzolt sikerült portrésorozatot. Az értekezés gazdasági fejezeteivel kapcsolatban Mérei Gyula kitért arra, hogy a szerző meggyőzi az olvasót arról, hogy Csehszlovákia, ipari fejlődése következtében, előbb-utóbb akkor sem fórt volna el a Monarchia keretei között, ha nem következik be a birodalom összeomlása. A tartalmi kérdésekhez kapcsolódó kritikai észrevételek közül elsőnek a progresszió erőinek és azok gyengeségének a kérdését emelte ki az opponens olyan vonatkozásban, hogy mindkét fogalmat tisztázni, pontosítani kellett volna a szerzőnek. Vajon a progresszión a kommunistákat, a szociáldemokráciát, vagy a forradalom, ill. a demokratikus reform valamennyi hívét értette- î A gyengeséget az így értett progresszió összes erőire vonatkoztatta-e Î Megítélése szerint ugyanis az ausztro-marxista szociáldemokratákat és az ő célkitűzéseiket elfogadó haladó polgári elemeket értett ez alatt a szerző, s ezért mélyebben kellett volna elemezni a szocialista átalakulásról vallott nézeteiket, mert szocialista forradalomról való lemondás volt elsősorban a progresszív erők belső gyengeségének a forrása. A szerző helyesen állapítja meg, hogy az osztrák gazdaság konszolidálását a szociáldemokraták belső erőkből akarták megvalósítani és elmarasztalták Seipelt, mert csak külföldi kölcsönök segítségével kívánta szanálni a gazdasági életet. Az opponens viszont rámutatott arra is, hogy a reformista szociáldemokrácia nem volt hajlandó radikális antikapitalista rendszabályok életbeléptetésére, nem vette igénybe a forradalmi tömegerőt, mert célja nem a polgári demokratikus forradalom továbbfejlesztése, hanem a polgári demokrácia konszolidálása volt. Hibáztatta az opponens azt, hogy a szerző az előszóban a Nagy Októberi Szocialista Forradalmat és a Monarchia felbomlását külön hangsúly nélkül tette egymás mellé, holott a két esemény nem azonos nagyságrendű. Mérei Gyula helyesnek tartotta volna, ha a szerző Otto Bauernek a tőkés gazdasági integrációról vallott nézeteit és a háború alatti a Naumann tervvel kapcsolatos felfogását egybevetette volna az értekezésben tárgyaltakkal, mert így mélyebb megalapozást kaphattak volna Bauernek az összeomlás után kifejtett nézetei.