Századok – 1975

Beszámoló - Szász Zoltán: A Ferenc Ferdinánd hagyaték forrásértékéről 1084/V–VI

1092 SZÁSZ ZOLTÁN a román nemzeti mozgalomhoz való tartozása adta meg. Jelentéseit tehát ezeknek a mozzanatoknak a szemelőtt tartásával kell elemezni.* Kevés kapcsolat látszik az anyagok alapján Maniu és a Belvedere között. Hogy figyelt rá a Belvedere, azt tudni sok forrásból. Különösen azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a magyar parlamentben határozottan síkraszállt az egységes, német irányítású hadsereg mellett. Vajda mellett őt tekintették a trónörökös udvarában a legfontosabb itthoni román politikusnak. Maniu — a magyar források inkább indirekt tanúsága szerint — határozott, célratörő politikus volt. 1910-től 1914-ig állandóan tevékeny részese a magyar kormány ós a román nemzeti párt között megindult egyezkedési tárgyalásoknak, szerepe volt a román részről előadott feltételek kidolgozásában. Ilyen irányú tevékenysége ismeretében különös forrásértékkel bír a Hodíával közösen a trónörökösnek 1911. szeptember 25-én átadott, a trón változással kapcsolatos teendőket összegező emlékirata. A nem túl nagy memorandum bevezetője leszögezi, hogy „a kis országoknak nincs jövőjük", s hitet tesz a Monarchia balkáni küldetése mellett. A dualizmus megdöntésére az államcsínyt vagy pedig a fokozatos rendszerváltást ajánlja; valójában az alkotmányos formák kínosan pontos betartásával reméli a magyar „szeparatista köröket" kifárasztani. Uj parlament, új választójog, a megye hatalmának megtörése, a felsőház reformja mind elérhető a magyar törvények alapján, magyar kormány útján. Adóreform, a polgárság és parasztság gazdasági támogatása, a delegációk hatáskörének növelése, a nemzetiségek térnyerése lenne a következő lépés. Ezt követné a koronázás. Az egész „alkotmányosan végbemenő birodalomreform" sikeréhez a nem-magyar pártok és politikusok bevonása szükséges. „A magyar királyi kormány legalább egy tagja, valamint a belügyminisztérium államtitkára soraikból kerüljön ki." Az emlékiratban Maniu később is őrzött merev parlamenti formalizmusa tükröződik. A memorandum több pontja, méginkább a szelleme megegyezik a Tiszával folytatott tárgyalásokon előadott román követelésekkel. A lényeges azonban elsősorban az, hogy 1911-ben, amikor a Belvedere a trónralépés teendőit dolgozza ki, a hazai nemzetiségek két ismert képviselője Magyarország modernizálására az alkotmányos utat ajánlja Ferenc Ferdinándnak, aki pedig többször kijelentette, hogy ebben az országban mindenekelőtt egy Haynaura van szüksége. A nemzetiségi kérdés a trónörökös irodája számára a magyar kérdés része volt. Miután Horvátország viszonylagos önállósággal bírt, a horvátok nemzeti jogainak kérdésével kevés irat foglalkozik. Érdeklődésre tarthat számot Rauch bárónak, a volt horvát bánnak néhány levele, bár az ő általa előadottak túlságosan a politikai élet felszíni jelenségeihez kötődnek. Jelentősebbek a Frank-párthoz fűződő kapcsolatokat tükröző iratok. A horvátok és Ferenc Ferdinánd viszonyáról még megjegyzendő, hogy a trónörökös a közhit szerint a magyarországi nemzetiségeket, különösen „a horvátokat" császárhűnek tartotta. Ez azonban csak „a magyarok" elleni kijátszhatóság szempontjából bírt jelentőséggel. Nem bizonyítható, hogy Horvátország súlyának növelésével egy trializmust akart volna kialakítani, sőt még az sem, hogy a magyar—horvát kiegyezés felbontására vállalkozott volna. A trónörököst családi és személyes kapcsolatok fűzték a cseh, pontosabban a csehországi arisztokráciához. Ettől függetlenül ellenzett minden cseh nemzeti követelést, ellenszegült a cseh—német kiegyezési politikának. Ezek után óhatatlanul fölmerül a kérdés, mit akarhatott tulajdonképpen a trónörökös, milyen politikai törekvést próbált formába önteni a Belvedere-kör, milyen elképzelés szolgálatában keletkeztek a hagyatékban fellelhető irományok. A bevezetőben jel-* Vajda 1911 előtti jelentéseit közli Keith Hitchins: The nationality problem in Austria-Hungary. The reports of Alexander Vaida to Archduke Franz Ferdinand's chancellery. Leiden 1974, 188. Ismertetésére külön írásban térünk ki.