Századok – 1975

Beszámoló - Szász Zoltán: A Ferenc Ferdinánd hagyaték forrásértékéről 1084/V–VI

1090 SZÁSZ ZOLTÁN jórésze azonban rengeteg valós adatot, használható információt is tartalmaz. Mindaz, amit a koalíció belső ellentéteiről, mind pedig saját pártalakulásáról (Országos Polgári Radikális Párt) írt, a szakember számára igen értékes. Az egész Belvedere-kör mozgási lehetőségeit, s egyben dilettantizmusát is elénk tárja az a levelezés, ami Kristóffy pénzszerzési kísérleteit érinti. (A főherceg is hozzájárult, hogy pl. egy 100 milliós kölcsön fejében egy francia társaságnak 50 évre eladják a lottókoncessziójogot, csak azért, hogy a közvetítői hasznot, mintegy 600 000 koronát Kristóffy pártpolitikai célra zsebrevághassa.) Az osztrák pénzügyi körök is hamarosan udvariasan elhárították maguktól az „antikoalíció" anyagi támogatását. Értékes adalékokkal szolgál Kristóffy az 1910-es választásokról, a Khuen-Héderváry kormány működéséről, Tisza István előretöréséről. Jelentéseiből, vádaskodásaiból szépen kihámozható, hogy a magyar politikai élet vezető egyéniségei minden áron el akarták kerülni mind az abszolutista kísérlet feléledését, mind a majdani uralkodóval való összetűzést. Mindenekelőtt olyan helyzetet akartak teremteni, hogy az új uralkodó ne találjon majd befolyásos támogatókat Magyarországon. Ebben valóban egyetértett Kossuth Ferenctől Tisza Istvánig mindenki. Ferenc Ferdinánd tehát méltó ellenfelekre talált „a magyar urakban". Ennek a béka-egér harcnak volt „áldozata" Kristóffy, akit sikerült a magyar politikai életben teljesen elszigetelni. Kristóffy esete szemléletes illusztrációja a Ferenc Ferdinánd tanácsadóiról rég kialakult ítéletnek. A trónörökös nem volt szerencsés politikusi gárdájának kiválogatásában. Politikai rezervátumának emberei előbb-utóbb mind leszerepeltek és csődöt mondottak. „Velük összehasonlítva, Ferenc József császár öreg szolgái bölcsek és lángeszek voltak. Brosch távozása után a főhercegi iroda nyitva állott egy sereg politikai dilettáns és intrikus előtt . . ."1

0 Az egyszerű intrikusoktól (a magyarok közül Lányi József, Linder György) származó iratok tekinthetők át a legnehezebben. Szerkezetüket ugyanis a pillanat követelménye, ugyanakkor szerzőik önkénye szabta meg. Itt a kutatónak a feljelentések történeti elemzésénél kialakult alapelvekből kell kiindulnia: a feljelentő ugyanis valamely valós, vagy valósnak beállított, kiagyalt tényt vagy az igazság önkényesen kiemelt részét a címzett számára tetszőnek vélt formában azért ad elő, hogy abból az érintetteknek hátránya, neki pedig előnye származzék. Lányi címzetes püspök kenetteljes hangvételű soraival szinte minden főpapot, sok politikust megvádolt a főhercegnél, célja, egy püspöki szék eléréséért. Ferenc Ferdinánd azonban 8 éven át sem tudta őt püspökké kineveztetni; a kinevezéséért folytatott harca közben keletkezett jelentések az állam és egyház viszonyáról, s a katolikus főpapi kar belső viszonyairól sok részletet elárulnak. Lányi mögött nem állott senki, sőt ő igyekezett lépten-nyomon kamatoztatni a trónörököshöz fűződő kapcsolatait. A demokratikus reformokra hajló, magát (hogy jó színben tüntesse fel) svábnak valló Linder György, fia, Linder Béla és Bánffy Dezső útján szerezte az információkat. A trónörökös utasítására Kossuth Ferenc múltjában kutatva, privát pénzügyeinek feszegetésével próbált a koalíció ellen támadást szervezni. A Ferenc Ferdinánd hagyaték egyik legértékesebb része a nemzetiségi politikusokkal folytatott levelezés. Ezeket a politikusokat nem a személyes sértődöttség vezette a trónörököshöz, s törekvéseiket aligha lenne érdemes csupán magánakciónak tekinteni. A német Steinacker, a horvát Ivo Frank, Rauch, Nikola Mandic, a szlovák Hodza, a román Popovici, Vajda-Voevod, Maniu figyelemreméltó erőket tudhattak maguk mögött, s ez a trónörököshöz fűződő kapcsolatukon is jól látható. A legtöbb tapasztalattal kétségtelenül 10

Rudolf Sieghart: i. m. 241. — Megjegyzendő, hogy intrikusok és dilettánsok természetesen Brosch működése idején is tevékenykedtek a katonai iroda körül.