Századok – 1975
Közlemények - Tihanyi János: A Schulze–Boysen/Harnack ellenállási csoport és az 1944. július 20-i összeesküvés historiográfiája 89/I
108 TIHANYI JÁNOS ban a belügyminiszterré jelöléséről maradt fenn dokumentum. Reálisnak látszik Leuschner alkancellári jelölése, amelyre Melnyikov a második kormánylista ismertetésénél utal.69 Érdekesek a nyugatnémet Szociáldemokrata Párt elnökének visszaemlékezései az összeesküvők polarizációjáról. Brandtnak még a háború alatt jutott tudomására, hogy az ankarai emigrációban élő Ernst Reuter szociáldemokrata politikust'0 felkereste a Törökországban tartózkodó Goerdeler, aki Reutert beavatta az összeesküvők terveibe. Reuter kétkedését azonban nem tudta eloszlatni: „Én nem ismerem az Önök tábornokait", mondta, ... de nem hiszek abban, hogy a tábornokok azt az embert akarják megdönteni, aki alapjában véve nem más, mint az ő produktumuk." Brandt szerint a Stauffenberg, valamint a Kreisauer Kreis köré tömörült haladó beállítottságú összeesküvők Goerdeler felfogását „túlságosan a múltban gyökerezőnek" tartották. Brandt visszaemlékezéseiben arról is ír, hogy az összeesküvésről kapott első információ után szkeptikus volt. Sem ő, sem más elvbarátai nem bíztak különösebben „a magasrangú tisztek politikai ós forradalmi elszántságában". Később, úgy tűnik, Brandt látott bizonyos realitást Leber részvételén keresztül a szociáldemokraták közreműködésében, de végül is Leber 1945. január 6-i halálát teljesen értelmetlen áldozatnak tekinti, о mely azonban számára az elkövetkező hónapok során személyes tanulságokkal, egyre nag (robb „világossággal és sürgetéssel" szolgált. (Nyilvánvalóan Brandt németországi hazatérése szempon t j ából. )71 A második világháború befejezése után szociáldemokrata szerzőktől megjelent munkák elismerik a Német Kommunista Párt jelentőségét az ellenállási mozgalomban. 1946-ban Németország Szociáldemokrata Pártjának vezetősége kiadta a német ellenállás „Fehér könyv"-ét. Az abban közölt névsor bizonyítja, hogy a hitleri terror elsősorban a német kommunistákat és szociáldemokratákat sújtotta. A „Fehér könyv" az 1944. július 20-i összeesküvés vezetőit kivétel nélkül antifasisztáknak nevezi, vagyis nem tesz különbséget a tényleges antifasiszta résztvevők és azon tábornokok-diplomaták-arisztokraták között, akik a német imperializmust kívánták megmenteni. A háború befejezése után nem sokkal megjelent szociáldemokrata műveket a július 20-i összeesküvéssel kapcsolatos — kritika nélküli — szimpátia kifejezése jellemzi.7 2 A későbbi években kiadott szociáldemokrata munkákban az antikommunista tendenciák erősödése, az összeesküvés reakciós szárnyának előtérbe helyezése állapítható meg.7 3 A szociáldemokrata vezetésű nyugat-berlini szenátus védnöksége alatt a „Landeszentrale für politische Bildungsarbeit" az 1944. július 20-i összeesküvésről és általában a német ellenállásról 1968. július 20-án állandó emlékmúzeumot nyitott meg „Gedenkund Bildungsstätte Stauffenbergstrasse" elnevezéssel. Az ezt ismertető kiadványból kitűnik, hogy „. . . hibás lenne a nemzeti szocializmussal szembeni ellenállás kiállítását csupán múzeumként vagy megemlékezésként tekinteni. Ezen a helyen a látogató inkább minden totalitárius uralommal szembeni ellenállásra kapjon össztönzést."74 69 Melnyikov : i. in. 124—126. 70 Reuter 1945 után a nyugat-berlini Szociáldemokrata Párt elnöke és Nyugat-Berlin főpolgármestei'e volt. Éles harcot folytatott a kialakuló NDK ellen. 1953. szept. 29-én halt meg. Utána Brandt lépett helyére Nyugat-Berlinben. 71 Harpprecht: i. m. 82-83. 72 Gustav Noske: Erlebtes aus Aufstieg und Niedergang einer Demokratie. Offenbach 1947;— Johannes Müller: Sturz in den Abgrund. Offenbach 1947. 73 Paul Lobe: Der Weg war lang, Berlin, 1954; Friedrich Stampfer: Die 14 Jahre der ersten deutschen Republik. Hamburg. 1953; Carl Severing: Mein Lebensweg, Köln. 1950. 74 Ausstellung Widerstand gegen den National-Sozialismus. Berlin. Hg. Landeszentrale für Politische Bildungsarbeit Berlin, Gedenk- und Bildungsstätte Stauffenberg-
