Századok – 1975
Közlemények - Tihanyi János: A Schulze–Boysen/Harnack ellenállási csoport és az 1944. július 20-i összeesküvés historiográfiája 89/I
104 TIHANYI JÁNOS ségével, tárgyalásaival, Napló-jából idézettekkel mutatja be annak nyugati orientációjú, reakciós-nacionalista külpolitikai elgondolásait. Az átdolgozott, új kiadás befejező oldalain ismételten hangsúlyozza a szerző, hogy a német ellenzék olyan örökséget hagyott hátra, amely nincs kötve a lokális és nemzeti sajátosságokhoz. Utal „az emberiség állandó fenyegetettségére totalitárius rendszerek ilyen vagy olyan fajtájától."5 7 Rothfels szerint a német ellenzék szerepe túlment a hitleri kormányzat megdöntésén. Erkölcsi és „tisztán emberi" hajtóerői általános érvényűek voltak. Az ellenzék vezetői előfutárjai voltak egy „nemzoti szétszakítottságtól mentes", a „diktatúra különböző fajtáitól" felszabadított Európának, végső soron az Ember — amely a technika eszköze lett és „absztrakt politikai ideálok létrehozója" — felszabadításának a valódi humanizmus jegyében. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha „az Ember visszatér eredetéhez, ahhoz, hogy őt Isten képére teremtették, minden felelősséggel, amely ebből ered".58 Rothfels „osztályfelettisége" és keresztény hite, humanizmusa, mint a német ellenzék tevékenysége elemzésének vezérfonala, számos téves következtetésre, az összeesküvők nézetei között ellentétek elhalványítására vezetik a szerzőt. A német fasiszta titkosszolgálat, közte az Abwehr egyes tagjainak részvétele az összeesküvésben pl. nyilvánvalóan nem antifasiszta, humanista célokat szolgált. Wheeler-Bennett és Cranksaw angol polgári történészek is hangsúlyozzák, hogy az összeesküvők kapcsolata a Gestapohoz kompromittálta őket, és tudjuk azt is, hogy az összeesküvés egyes képviselői, maga Stauffenberg is — ellenezték ilyen kapcsolat fenntartását. Rothfels koncepciója az osztály- sőt nemzetfelettiségről nem meggyőzőek a kötetben idézett Napló-részletek, a jövendő Németország gazdasági, politikai berendezésével foglalkozó emlékiratok, írásban hátrahagyott anyagok tükrében sem. Nem szabad természetesen figyelmen kívül hagyni az összeesküvés résztvevői közül sokuk magasfokú erkölcsét, a német ellenzékben tevékenykedő vallási körök, egyházi személyek keresztény hitből eredő humanizmusát a náci zsarnokság ellen. De mindenekelőtt azt kell figyelembe venni, hogy az összeesküvés az adott világ- ós európai viszonyok realitása talaján ment végbe: a második világháború befejező szakaszában, amikor a kontinensen a Szovjet Hadsereg végérvényesen visszavonulásra késztette a világtörténelem legerősebb szárazföldi hadseregét, és immár a szovjet határon túl nyomult előre Németország középső részei felé. A Szövetséges Hatalmak és a leigázott európai népek között a Szovjetunió tekintélye hatalmasan megnőtt és világossá vált, hogy a háború befejezése után lényegbevágó változásokkal kell számolni. Az összeesküvésben résztvevők közül voltak, akik ezt figyelembe is vették (Stauffenberg, von Schulenburg volt moszkvai nagykövet), ám konzervatív vezetői, elsősorban Goerdeler és mások egyoldalúan a nyugati hatalmakkal akartak bizonyos kapcsolatokat megteremteni. Nem vették tehát figyelembe a reális katonai, politikai helyzetet, az ebből levonandó konzekvenciákkal együtt. Ami Németország belső helyzetének alakulását, jövendő társadalmi és gazdasági berendezkedését illeti: az összeesküvők jórésze nagyon is nacionalista és osztálycélokat tűzött maga elé. Nem mérték fel reálisan a Szovjetunió megváltozott szerepét, úgy tervezgettek, mintha az 1914 — 18-as világháború utáni újrakezdés modelljével indulhatnának. A nyugatnémet történész pozitív vonásai közül több fennmarad még munkája legújabb kiadásában is. A Schulze-Boysen/Harnaek-csoportot megvédi a szélsőségesen reakciós nyugatnémet történészekkel szemben, akik egyszerűen „kémszervezet"-nek jelölték azt. Elismeri, hogy a dolgozó lakosság viselte a hitleri uralommal szembeni ellen-57 Rothfels : i. m. 181. 58 Rothfels idézi Dönhoff grófnőt: „In Memóriám 20. Juli 1944" (Hamburg 1947) 182.
