Századok – 1974
Történeti irodalom - Hajdú-bihari kéziratos térképek (Ism. Solymosi László) 903/IV
906 BAI.OGH ANDRÁS 1. Az iparilag fejlett kapitalista országok számára 1880—1914 között, azaz a felosztás és teljes birtokbavétel befejeződése közötti időszakban, Afrika nagy része gazdaságilag csaknem jelentéktelen, a gyarmati expanziót semmiképpen sem igazolja. A gyarmatosítás fő kezdeményezője, mozgatója és haszonélvezője nem szükségszerűen a burzsoázia. 2. A napjainkban már lényegében befejeződött dekolonizációs folyamat a kapitalista gazdasági ós társadalmi rendszer valamint a gyarmatosítás közötti elválaszthatatlan elvi kapcsolat létezését cáfolja. 3. Azon néhány évtized alatt, amikor Fekete-Afrika gyarmattá vált, a modern kor szükségleteihez való alkalmazkodás folyamata valósult meg. Az európai tevékenység általában a progresszió irányában hatott. Ugyanakkor az eurocentrikus felfogással szakítani kell. Az afrikaiak nem voltak puszta tárgyai a gyarmati történelemnek, hanem aktív szereplői. Gyökerek Bár a kolonializmust tárgyaló polgári történelemtudomány és publicisztika a második világháború utáni új helyzethez igazodva kezdte széles körben magáévá tenni azt a megközelítési módot, amelyet bizonyos megszorításokkal „dekolonizációsnak" fogadhatunk el, fegyvertárában viszonylag régi elemek is vannak. Feltűnő, hogy a századforduló után működő jelentős szociáldemokrata teoretikusoknak a gyarmatpolitikával kapcsolatos állásfoglalásait az új polgári afrikanisztika mennyire értékes támpontnak és hivatkozási alapnak tartja. Rudolf Hilferding egy 1910-ben Bécsben megjelent munkájában a tőkeexportot ugyan a modern imperializmus okozójának tartotta, a gyarmatokkal folytatott nem egyenértékű csere tényét azonban nem világította meg kellően.18 Néhány évvel később Joseph Schumpeter, nem találván rá az expanzió mozgatórugóira, azt fejtegette, hogy az imperializmus a felépítmény kategóriájába tartozik, amely az adott kor tényleges szükségleteivel és összefüggéseivel már nincs összhangban. A létrehozó feltótelek ugyanis megszűntek, tehát a „társadalmi atavizmus" valamilyen formájáról lehet csak beszélni. Következik ebből, hogy a birodalom nem egyéb irracionális jelenségnél, az imperialista államférfiak pedig ok nélkül cselekvő figurák.19 Ivautsky megállapítása szerint a modern imperialista expanzió békés jellegű, hiszen a háború a gyárosoknak nem előnyös, a tőkeexport viszont önmagában nem vezet gyarmati uralomhoz. Statisztikai adatokkal a gyarmati területek jelentéktelenségét kívánta bizonyítani a fejlett kapitalista országok gazdasága szempontjából.2 0 Az amerikai afrikanisztika reprezentatív kiadványának2 1 szerkesztői, L. H. Gann és Peter Duignan felismerték a Kautsky gondolatmenetében rejlő lehetőségeket, és hangsúlyozva a birodalomépítés és a tőkeexport közötti okozati összefüggés elutasításának jelentőségét, megállapítják: „Kautsky teóriájának sok érdeme van. Leninnek az imperializmusról adott képe monokrom, a monopolkapitalisták alapvetően mind egyformák, kizsákmányolt bennszülött áldozataik pedig hasonlóképpen homogén tömeget alkotnak. 18 Rudolf Hilferding : A finánctőke. A kapitalizmus legújabb fejlődési szakaszának vizsgálata. Bp. 1969. 19 Joseph Schumpeter : Imperialism and Social Class. London. 1919. 20 Karl Kautsky: Nationalstaat, imperialistischer Staat und Staatenbund. Nürnberg. 1915. 63., 70—71. 21 Colonialism in Africa 1870—1960. 1. köt. The History and Politics of Colonialism 1870—1914. Cambridge. 1969. A továbbiakban: Colonialism in Africa 1870—1960 . . .