Századok – 1974
Tanulmányok - Kerekes Lajos: Ausztria gazdasági és társadalmi helyzete a kettős Monarchia felbomlása után 67/I
86 KEKEKES LAJOS Ausztriával szemben érzett ellenszenve nehézségeket fog okozni, de egyben lehetőségeket is teremt, hogy a becsületes közvetítő (ehrlicher Makler) és a szolgálatkész szomszéd szerepét játsszuk. A bécsi szirénhangok ezúttal sem fognak elmaradni, de erősnek kell maradnunk és meg kell győznünk az osztrákokat arról, hogy nagyobb szolgálatot tehetünk Ausztriának, ha elősegítjük a jó viszony kialakulását szomszédaival, mint ha kitartunk a niebelungi-hűség mellett. A legfontosabb alapelv kell legyen, hogy a konferencián német, nem pedig német-osztrák politikát folytassunk."59 A feljegyzés befejező része az elérendő végső célt így összegezi: „Meg kell kíséi'eljük Pozsonyban, hogy Közép-Európát, de a semleges országokat és Amerikát is, erkölcsileg megnyerjük." Eltekintve a feljegyzésben körvonalazott politikai céloktól amelyeket természetesen Franciaország is felismert nyomós gazdasági okok is magyarázzák, hogy Franciaország és Csehszlovákia végül is miért zárkózott el annak a regionális konferenciának a tervétől, amelyik Németország részvételével zajlott volna le. Németország ugyanis rendkívül jelentős gazdasági befolyást élvezett a Dunamedencében, sőt a Habsburg-Monarchia felbomlása azzal a következménnyel is járt, hogy Bécs korábbi befolyásának jelentős részét Németország örökölte, és így—háborús veresége ellenére—tulajdonképpen megerősödött gazdasági pozíciókkal lépett a középeurópai térség új fejlődési fázisának küszöbére. Jellemző adatként említjük, hogy 1920 első félévében Csehszlovákia külkereskedelmi forgalmában a kivitel 44%-a és a behozatal 56%-a Németországba irányult, illetve onnan érkezett. Ha ehhez hozzászámítjuk, hogy a csehszlovák kivitelben Németország után 34%-kal azonnal Ausztria következett, úgy világos, hogy egy regionális konferencián Csehszlovákiának óhatatlanul számolnia kellett volna Németország és Ausztria együttes fellépésével, akik kivitelének közel 80%-át, behozatalának pedig 64%-át jelentették.0 0 Ezek a számok önmagukban is tanúskodnak az első világháborút követő békerendszer egyik alapvető ellentmondásáról: a párizskörnyéki békék területi és politikai döntései védőfalat igyekeztek emelni Németország közép-és délkeleteurópai terjeszkedése elé, de ugyanakkor a gazdasági szférából nem tudták Németország nyomasztó túlsúlyát kiszorítani. A győztesek elsősorban Franciaország—befolyása e terület gazdasági forgalmának csak elenyésző töredékére terjedt ki. Franciaország erkölcsi és politikai tekintélye — mint az új államok nemzeti függetlenségét, tehát létét jelentő újjárendezés kezdeményezője és garantálója — az utódállamok egy részében rendíthetetlennek látszott, de már a kortársak egy része is úgy vélte, hogy az erkölcsi és anyagi komponensek közül az utóbbiak kerekednek majd felül, különösen ha nem sikerül a délkeleteurópai térségnek a gazdasági és politikai együttműködés révén új kohéziót biztosítani.6 1 A pozsonyi konferenciából semmi sem lett, de azonnal életrehívott két további tervet, a római és portorosei konferenciák terveit; előbbit az olasz, utóbbit pedig a francia kormány terjesztette az európai közvélemény elé. Míg a pozsonyi kísérlet hátterében az Egyesült Államok és Anglia álltak és Németország bevonását tervezték, a római és portorosei konferenciák tervei Franciaország és Olaszország dunavölgyi hatalmi vetélkedésének kifejezői voltak, s talán csak egy dologban hasonlítottak egymásra: mindegyik kizárta Németor-59 AA. Bonn. Po. 4. Pressburger Wirtschaftskonferenz Bd. 1. Nr. 116135—38. c0 Der österreichische Volkswirt, 1921. 13. évf. 16. sz. 277. 61 Jacques Bainville: Les Conséquences politiques de la Paix. Paris. 1920.
