Századok – 1974
Tanulmányok - Vekerdi László: A természettudomány a Tudós Társaság terveiben 807/IV
810 VEKERDI LÁSZLÓ Természettudományos oktatás és tankönyvek Az újkori természettudomány megteremtői s művelői igen gyakran professzorok voltak, az új tudomány útja mégis elég korán elvált az egyetemektől és főiskoláktól. ,,A XVII. század közepétől úgy a XIX. századközépi általános egyetemi reformig — írja Robert E. Schofield — a tudósok sokkal inkább a tudományos társaságokban találtak Alma mater-t, semmint a főiskolákon. Közismert igazság ez, mely csaknem minden országban tükröződik azon férfiak vita-irataiban, akik a társaságok által támogatva, az egyetemi kapcsolatoktól függetlenül vagy éppen azok ellenére folytatták alkotó munkásságukat."3 Mint a legtöbb „közismert igazság", természetesen ez sem igaz. Már Schofield figyelmeztetett rá a modern társaság-kutatását elindító közleményében, milyen kevéssé ismerjük a tudományos akadémiák és a természettudományos oktatás történetét ahhoz, hogy ilyen kategorikusan leszögezhessük a tudós társaságok primátusát. S csakugyan, a részlet-kutatás hamarosan módosította is Schofield megállapítását, kivált ami a XVIII. századot és a kisebb akadémiákat illeti. A XVIII. században (főként a század második felében) a tradicionális nagy Akadémiák — a londoni, párizsi, szentpétervári és a berlini — már elsősorban politikai intézmények; a nemzeti presztízs, s részben a nemzeti növekedés eszközei, melyekről gondoskodni, oktatástól és praktikus haszontól (s tán a tényleges tudományos eredményektől is) függetlenül, az állam illetve az uralkodó kötelessége. A kisebb társaságok helyzete ellenben egészen más volt. Ezek a kisebb akadémiák inkább a tagjaik hírnevét növelték (azt is csak a tudósok respublikájában), nem az állam vagy a fejedelem dicsőségét, s ha hivatalos engedélyt vagy éppen segítséget óhajtottak elérni, közvetlen hasznot kellett hajtsanak vagy legalább ígérjenek. Ebből a célból alakultak át s egyesültek, pl. a Habsburg-uralom idején Firenze nagymúltú akadémiái, s így nyerték meg Lipót nagyherceg támogatását.4 Legtöbbször azonban nem a fejedelemtől, hanem a helyi egyetemtől vagy főiskolától függött a tudós társaság tekintélye és sorsa. Még Born Ignác lovag is, aki pedig egyáltalában nem volt professzor-típusú tudós vagy pláne egyetemi ember, arra hivatkozik a prágai Tudós Társaság megalapításakor, hogy lám „Németországban már majdnem mindegyik kis egyetem saját tudós társaságot állított fel".5 S valóban, a prágai Tudós Társaság Értekezéseiben a közvetlen gyakorlati hasznú cikkeken kívül elsősorban az ottani cseh profeszszorok és kegyesrendi tanárok tanulmányai jelentek meg.6 3 R. E. Schofield.: Histories of scientific societies: needs and opportunities for research. History of Science, 2 (1963). 70—83. 4 E. W. Cochrane: Tradition and enlightenment in the Tuscan Academies 1690 — 1800. Chicago 1961 The University of Chicago Press. 5 Vorrede des Herausgebers an den Leser. Abhandlungen einer Privatgesellschaft in Böhmen, zur Aufnahme der Mathematik, der vaterländischen Geschichte und der Naturgeschichte 1 (1775). 6 így például Joseph Stepling és Johann Tessanek, prágai professzorok dolgozatai a newtoniánus matematika és fizika köréből, Gelasius Dobner és Adauctus Voigt kegyesrendi tanárok történeti munkái (Voigt a prágai egyetem történetét írta meg, majd, már mint bécsi professzor, a cseh könyv-pártolás történetét a XVII. századig, Dobner a szláv őstörténetet kutatta, Dugonicshoz hasonló lelkesedéssel, de sokkal több szakismeret birtokában s mégsem kevésbé kritikátlanul, Anton Strnadt földrajzprofesszor, császári és királyi csillagász megfigyelései, Raphael Ungar egyetemi könyvtáros dolgozata a csehországi régi latin irodalomról stb. — A folyóirat természettudományos jóhírnevét mutatja,
