Századok – 1974
Tanulmányok - Kerekes Lajos: Ausztria gazdasági és társadalmi helyzete a kettős Monarchia felbomlása után 67/I
82 KEKEKES LAJOS Credits" elnökének kezdeményezésére Amerika és más országok 1920 áprilisától kezdődően 1920. augusztus l-ig (1925-ös schilling árfolyamon számítva) 802 977 787 schilling kölcsönt folyósítottak Ausztriának.43 A Relief-kölcsönök fedezeteként viszont zálogba kellett adni a fa-export teljes valutajövedelmét, az osztrák kézben levő külföldi részvényeket stb., ami a békeszerződés jóvátételi pontjaiból származó súlyos pénzügyi korlátozások mellett további terheket rakott az osztrák gazdaságra. A nagyhatalmak egyre világosabban látták, hogy belső erőkből lehetetlen Ausztriát talpra állítani, tehát meg kell találniok az osztrák gazdasági stabilizáció legalkalmasabb nemzetközi formáját. 1920 1922 között számos terv és javaslat került forgalomba. Az elsőt az 1920 áprilisában létrehozott bécsi jóvátételi szekció angol vezetője, Sir William Goode dolgozta ki egy 63 pontot tartalmazó emlékirat formájában. Javaslatainak az volt a lényege, hogy a Szövetséges és Társult Hatalmak kormányai — az emlékiratban foglalt szanálást célzó intézkedések végrehajtása mellett — folyósítsanak az osztrák kormánynak 250 millió dolláros szanálási kölcsönt, egyidejűleg szabadítsák fel Ausztriát a jóvátételi kötelezettség alól.44 A javaslatot Ausztriában is, de Londonban is hűvösen fogadták. Gustav Stolper azt írta a ,,Volkswirt"-ban: „Szánalmasan kevés az a segítség, amit a terv pozitív formában Ausztriának nyújtani kíván: öt év alatt 250 millió dollár és állami burgonya, —a továbbiakban csak jószándékú, de nagyrészt kivihetetlen, fölösleges, vagy céltalan tanácsok, amelyek mind pusztán azt célozzák, hogy fenntartsák „önállóságát" Németországgal szemben és nagyrészt megalázó formában megvalósítsák a Jóvátételi Bizottság korlátlan uralmát Ausztriában."45 Párizs véleménye természetesen más kiindulópontból — szintén elutasító volt. Eichhoff osztrák követ a francia külügyminisztériumban nyert benyomásait úgy összegezte, hogy felelőtlenség lenne az osztrák kormánytól, ha az országban olyan hangulatot terjesztene el, hogy a külföldnek segítenie kell, s nekünk csak siránkozni és várni kell. Ilyen magatartás csak korlátozná a, nemzetközi lehetőségeket és elbátortalanítaná a magánkezdeményezést.46 A szomszédos országok kormányainak véleményét a jugoszláv külügyminisztérium főtitkára, Popovic, így fogalmazta meg Hoffinger belgrádi osztrák követnek: „Úgy látszik, a Legfelsőbb Tanácsot csak egyetlen eszme vezeti, hogy az utódállamokat szünet nélkül áldozatra szólítsa fel Ausztria érdekében, miközben ebben az összefüggésben teljesen tájékozatlan a viszonyokról és lehetőségekről." Popovié világosan megmondta, hogy egyetlen utódállam sem hajlandó áldozatokat hozni azért, hogy Ausztriát lábra segítse.47 De Goode javaslata még Londonban sem talált helyeslésre. Franckenstein londoni osztrák követ 1920. december 31-én a terv fogadtatásáról ezt írta: „Anglia nem fogja magát elszánni arra, hogy nagyobb kölcsönöket adjon számunkra, melyeknek kizárólag az lenne a rendeltetésük, hogy francia érdekeket szolgáljanak, hogy ti. általuk megakadályozzák az Anschlusst".4 8 43 Gerhard, Slavik: i. m. 52. 44 Victor Kienböck: i. m. 16. 45 Der österreichische Volkswirt, 1921. 13. évf. 19. sz. 327. 46 HHStA. NPA. K. 616/29. 47 HHStA. K. NPA. 2/42. 48 Idézi Gottlieb Ladner : Seipel als Überwinder der Staatskrise vom Sommer 1922. Wien-Graz. 1964. 16.
