Századok – 1974
Tanulmányok - Kerekes Lajos: Ausztria gazdasági és társadalmi helyzete a kettős Monarchia felbomlása után 67/I
AUSZTRIA A MONARCHIA FELBOMLÁSA UTÁN 73 képes azonnal és minden nehézség nélkül betölteni az új osztrák köztársaság fővárosának szerepét. A váratlan történelmi fordulat szűkebb bázisra helyezte Bécset, de — a nyelvi és kulturális összetartozás ellenére is — azonnal kiütközött és viszonylag sokáig érződött a fővárost és a tartományokat organikus egységbe forrasztó közös fejlődés hiánya. Azok az évszázadok, de különösen a XIX. század fordulóján végbement gyors ipari fejlődés évtizedei, amikor Bécs a soknemzetiségű birodalom centrumának szerepét játszotta, felette sem múltak el nyomtalanul. Annak ellenére, hogy a Birodalom osztrák felében Bécs szimbolizálta a német elem vezető-uralkodó helyzetét, bizonyos értelemben — uralkodó elitjét tekintve is tükörképe lett a soknemzetiségű birodalomnak.13 Nincs a világnak még egy fővárosa, amelyik a nemzetiségek ilyen konglomerátumára épült volna fel. De 1918 után éppen ebből származtak a problémák. A szupranacionális jellegű Bécs került az immár német nyelvterületre csökkent, tehát nemzetiségi összetételét tekintve homogén osztrák köztársaság élére. A feszültség okai kézenfekvőek: a gazdasági érdekei, nemzetiségi tarkasága, kulturális és szellemi habitusa szerint sok tekintetben nemzetiségek felett álló főváros olyan tartományokat reprezentált, amelyek gazdasági elszigeteltségük következtében és tartományi alkotmányaik védőfalaival körülbástyázva megőrizték „tiszta" nemzetiségi jellegüket és — Béccsel szemben — magukat tekintették az alpesi német etnikum igazi képviselőinek. Sajátos ellentmondás jellemezte Bécs 1918 utáni helyzetét: Prága, Belgrád és Budapest minden közösséget megtagadott a „német" Béccsel, míg a német tartományok — Vorarlbergtől Steiermarkig - Bécset a német etnikumtól idegen (cseh, zsidó, horvát, olasz, magyar, szlovén) befolyások és érdekek képviselőjének látva igyekeztek magukat függetleníteni az „idegen test"-nek érzett fővárostól. A tartományok elmaradott paraszti-kispolgári gazdasági struktúrája determinálta a tudati szférában megmutatkozó nemzeti bizalmatlanságot, amely 1918 után a „los von Wien" követelés különböző formáiban jutott kifejezésre. Negatív hatása évtizedeken át — elsősorban abban nyilvánult meg, hogy érzelmi válaszfalat emelt az „idegen" Bécs és a „német" tartományok közé, ezáltal hosszú ideig fékezte, sőt lehetetlenné tette a nemzeti tudat kibontakozását és megerősödését az új nemzeti határok kereteiben. A gazdasági helyzet problémáira visszatérve: a Monarchia széthullása rövid idő után szinte minden gazdasági köteléket elvágott Ausztria és a többi utódállam között. Már 1918 — 1919 fordulóján reménytelen lett volna az ellátási és termelési gondok megoldása, de a teljes gazdasági likvidálás végrehajtásához az utódállamoknak is bizonyos átmeneti időre volt szükségük, ezért a politikai kötelékek felszámolása nem járt együtt azonnal és automatikusan a korábbi gazdasági közösség széthullásával. Gustav Stolper azt írja erről: „Bécs kizárólag annak köszönheti, hogy gáz- és áramszolgáltatását, vasúti és közúti közlekedését nem kellett már 1918 19 telén üzemen kívül helyeznie, hogy az új cseh-szlovák állam csak fokozatosan tudta felségjogait a szudéta-területekre kiterjeszteni, ezért a morva és sziléziai szénbányákból még érkezett bizonyos mennyiségű szén Ausztriába, továbbá, hogy 1919 tavaszáig még fennmaradt a 13 1914. január 1-én а к. u. k. minisztériumok és a közigazgatási bíróság 6213 tisztviselője közül 653 cseh, 308 lengyel, 276 magyar, 158 délszláv, 73 olasz és 23 román nemzetiségű volt. Az 1911—1912-es tanulmányi évben az osztrák főiskolák nemzetiségi összetétele az alábbi képet mutatja: 17 600 német, 5900 cseh, 8700 lengyel, 1270 délszláv, 1500 román, 706 szlovén és 880 olasz. (Ernst Hoor: Österreich 1918—1938. Staat ohne Nation, Republik ohne Republikaner. Wien. 1966. 24—25.)
