Századok – 1974
Közlemények - Kretzoi Miklósné: Az amerikai polgárháború a magyar sajtóban 1861–1865 között 680/III
AZ AMERIKAI POLGÁRHÁBORÚ A MAGYAR SAJTÓBAN 693 hogy míg Frémont és Sumner a rabszolgaság azonnali, teljes eltörlését követelték, addig Lincoln csak vonakodva és fokozatosan tett engedményeket, holott a közvéleményben kezdettől fogva úgy élt, mint a rabszolga-felszabadítás harcosa. A magyar sajtó azonban nem élezte ki ezt a kérdést 1861 és 1865 között. A nekrológokban pedig látható: megértést mutatott az elnök helyzete iránt a kettős ellenzék kereszttüzében. Rendkívül érdekes, hogy a polgárháború egyetlen magyar „tudósítója", az emigráns Spelletich Bódog, itthoni barátjához írott levelében hogyan ítéli meg Lincoln helyzetét 1863-ban. Mint írja, Lincoln óriási hatalmat kapott, a kormány mégis „ingadozott, temporizált, alkudozott . . . Felszabadítá a négereket ott, hol egy talpalatnyi földdel sem bírt, s fenntartá a rabszolgaságot azon részekben, melyek hatalmukban állottak." Türelmetlenül elítéli a sorozatos katonai hibákat: leváltották Butiért, Frémont-t, Sigelt, akik az Unió hívei és kiváló katonák voltak, mialatt a tehetetlen McClellan nem használta ki győzelmét. Barátkozott az ellenséggel, „re quasi bene gesta biberunt magnum áldomás", és engedte, hogy Lee serege megszökjék (valószínűleg az antietami csatára céloz). A katonai erőket szétszórják a frontokon, a stratégiai hibák egész sorát követik el. Ügy érzi, Lincoln kezéből kicsúszik a kezdeményezés, mert Északon van egy beépített, titkos párt, amely a Délt támogatja és rabszolgaság-párti. Spelletich 8 millióra ( !) becsüli ennek a pártnak a híveit, akik mind „bennszülött" amerikaiak, és állandóan nehezítik a kormány munkáját. Ezek állatnak tekintik a négert és úgy vélik, hogy olcsó munkájukkal kiszorítanák a fehér munkást (Pesti Napló, 1863. aug. 27.). Spelletich, leveléből ítélve, a Lincoln-ellenzék radikális szárnyához tartozott. Kritikája az egyetlen ilyen éles megnyilatkozás, amely érvekkel alátámasztva a magyar sajtóban megjelent. A következő években a hírekből kibontakozik Lincoln következetes elvi és személyes bátorsága, bölcs megfontoltsága, és a háború végére a megbocsátásra is kész, békülékeny államférfi képe. Meggyilkolásának híre teljesen felkavarja a magyar sajtót. Alakja naggyá magasztosul s a nekrológokban néhány igen szép, megindult hangú megnyilatkozásra ihleti az újságírókat. A Pesti Napló első, lapzárta után érkezett híre: „LINCOLN MEGGYILKOLTATOTT. E kevés szóban oly világeseményt mondánk el, melynek táverejét e pillanatban lehetetlen kimérni . . . Washington György megalkotta az uniót; de Lincoln a nagyobb és súlyosb munkát vitte végbe, mert ő az uniót megmentette s művét saját vérével pecsételte meg" (1866. ápr. 28.). Az első hírek még bizonytalanok voltak: egyes lapok úgy értették, hogy Seward is meghalt és Lincolnnal együtt gyászolták. Szerepének világtörténelmi jelentőségét emelik ki a nekrológok. „Korunk egyik nagy embere, Lincoln, nincs többé. Ő négy év óta elnöke volt az éjszak amerikai nagy köztársaságnak s azóta az emberiség legnemesb ügyeinek egyike, a rabszolgaság eltörlése, volt törekvéseinek fő tárgya . . . Nevét mindig magasztalással fogja említeni a történelem" (Képes Újság II. máj. 1. 494). A Hazánk s a Külföld Vadnai Károly24 rovatában emlékezik meg Lincolnról. „A világ régóta háborodott úgy föl bűntényen, mint ez orgyilkosságon, mely a legnemesb férfiak egyikét ejté el." Vadnai kiemeli Lincoln „nagyravágyás nélküli erélyét", szerénységét, s hogy „a diadal nem tevé mámorossá". A magyar nép nevében közösséget vállal Amerika gyászával: „Az ő hirtelen és gyászos elvesztése . . . mély bánatot és fölindulást ébreszt, mintha épen a legjobbak egyike esett volna el a »mieink« közül" (1866. ápr. 30. 301 — 302). Több újság azonos szövegű, kb. két hasábos életrajzot vett át, előttünk ismeretlen forrásból, amely hangsúlyozza Lincoln egyszerű származását, puritánságát, rabszolgaság-ellenessigét, egyszerű, szíves és nyílt modorát (Korunk Tárczája, 1865. máj. 7. 146.). Két vers is jelent meg Lincoln halála alkalmából. Balogh István „Lincoln" című, 80 soros verse május 2-án a Pesti Naplóban, majd másnap a Fővárosi Lapok címoldalán jelent meg. „Nem gyászdal ez, dicsőség éneke! Boldog, kit sírba öntudat kísér ..." A vers végigpillant a rabszolgaság történetén. Lincoln legnagyobb érdemét a négerek felszabadításában látja. A Bolond Miska is verset közöl „Lincoln halálára" címmel (1865. máj. 7. 73). Szerzője „Bolond Miska".2 5 "Vadnai Károly (1832-1902) egészen fiatalon részt vett a szabadságharcban, utána egy ideig emigrációban élt. " Tóth Kálmán (1831-1881) használta a „Bolond Miska" álnevet és a „B. M." névjelet.
