Századok – 1974
Közlemények - Pritz Pál: A kieli találkozó 646/III
674 PRITZ PÁL Németország között, azoknak szabad utat enged."15 6 És ez azért fontos, mert látjuk, hogy többször hangsúlyozott német kijelentésről van szó, amely mögött — megint esak ki kell emelnünk — az adott pillanatban fontos magyar szövetség biztosításának igénye húzódik meg. Talán az előző napon a kormányzóval folytatott beszélgetésének témája ösztönözhette arra Hitlert, hogy újból leszögezze véleményét az ellenkező tábornokaival kapcsolatban: „Tábornokokra nem hallgat, mert mindig azt mondják, hogy nem készek, és mindig aggályoskodnak, mint ahogy a védszabadság (Wehrhoheit) kihirdetése és a Rajna-vidék megszállása alkalmával is aggályoskodtak."157 E pénteki napon Brauchitsch-csal is folytatott — rövid — eszmecserét a magyar miniszter. A hat tárgyalás közül a Beck-kel folytatott megbeszéléshez áll ez a legközelebb, amennyiben itt is a világháború veszedelme lebeg a két katona szeme előtt. A valamivel bővebb feljegyzés bepillantást nyújt kettejük azon gondolataiba, mely szerint leginkább Franciaország közbelépését gondolták elkerülhetetlennek. A vezérezredes azonban már azon filozófál, hogy a hadsereg csupán a politika eszköze és ha parancsot kap, azt a lehető legjobban kell megoldania. Végül abban egyeztek meg, hogy „az illetékes tényezők összeülése német és magyar részről hamarosan megtörténjék".15 8 Rátz Jenő feljegyzését azzal zárja, Göring Carinhallban „röviden említette, hogy kérni fogja (tehát nem kéri; talán később katonai attasé útján gondolta a dolgot előterjeszteni. — P.P.) a már korábban (Hitler által) említett iránymérő-állomások létesítésével, továbbá leszálló-helyekkel kapcsolatos magyar közreműködést."15 9 Ezen egyetlen elsődleges magyar forrást áttanulmányozva megállapíthatjuk, hogy az abban foglaltak— a 23-i feljegyzés általunk bírált részeit nem tekintve — nem mondanak ellent a bemutatott-elemzett német forrásoknak. Ellenben az azokból kirajzolódó képet több lényeges vonatkozásban kiegészítik. Német részről újdonságnak számít a lengyel részvétellel való operáció, általában Rátz „megpuhítása" révén kísérlet a magyar együttműködés biztosítására (ez ismét egy adalék arra, hogy Kánya hiába módosítja 26-ón a magyar állásfoglalást olyan gyökeresen — nem veszik azt 100 %-osnak); másfelől a két német katonatiszt világháborútól való félelme, az agresszió közeli bekövetkezhetőségének a német forrásokénál nagyobb nyomatókkal való hangsúlyozása; magyar részről pedig az olasz részvétel feltételként való kimondása. A közvetlenül a látogatásra vonatkozó dokumentumok számbavétele nem lenne teljes, ha nélkülözné a budapesti német követ augusztus 29-i keltezéssel Weiszäcker államtitkárhoz írott levelét. „Kánya úr szerint — írja Erdmannsdorff — a magyarok menetelni fognak, ha csak 60—70 %-os kilátásuk is lesz a sikerre, öngyilkosságot azonban nem lehet tőlük elvárni."160 Ha visszatekintünk a 25-i Ribbentrop —Kánya megbeszélésről készült feljegyzésre, és felidézzük az azzal kapcsolatban általunk mondottakat, akkor ismét láthatjuk, hogy az Uo. 167 Uo. 7.1. Nagy Vilmos emlékirataiban elmondja, liogy szeptember 13-án nyílott számára alkalom arra, hogy a honvédelmi minisztertől a németországi látogatásról közvetlen értesülést szerezzen. Egy pontig lényegében a feljegyzésben rögzítettek szerint számol be Hitler felfogásáról, aztán még az előadás is megbiccen kissé és a következő — teljesen újszerű — rész következik. „....Rátz elmondta még, hogy a Hitlerrel való megbeszélés során Hitler közölte velük (kiemelés — P. P.), kellemesebb volna számára, ha ezegyszer a magyarok kötnének bele a csehekbe és ők lépnének fel megfelelő követelésekkel, s ha a csehek ezeket nem teljesítenék, vagy megtámadnák Magyarországot, ő azonnal mozgósít és megrohanja Csehországot. Németország más színben tűnnék fel a világ előtt, ha nem mindig ő játszaná a támadó és agresszív kezdeményező szerepét" (Nagy 23 —24.1.). Macartney Hitler és Rátz megbeszélését Nagy Vilmos emlékirataiból merítve rekonstruálja (CAM 243. 1. és 240. lap 6. lábjegyzet). Előadásából ellenben az tűnik ki, hogy szerinte a tárgyalásra 22-én délután került sor, amire egyébként Nagy Vilmos munkája nem ad támpontot. Rátz feljegyzése — az időpontot illetően — megcáfolja Macartney feltevését. De Hitlernek a németek megindulását megelőző magyar támadásra vonatkozó kérését — arra tekintettel, hogy a feljegyzésben ennek nyoma sincsen — puszta kitalálásnak nem tekinthetjük. Ugyanis Rátz nemcsak Nagy Vilmosnak adta elő így a történteket, de 1941 júniusában ( 1) Szálasinak is, aki naplójában rögzítette a hallottakat. Macartney szerint a „kettő igen jól egyezik" (CAM 240. 1. 6. lábjegyzet). Érdekes, hogy az angol professzor Nagy Vilmos elbeszélésének forrásaként „egy feltehetően hivatalos fejlegyzés"-t ( 1) említ (uo.), holott a könyvben erről szó sincs. Nagy egyértelműen — mint jeleztük — a honvédelmi miniszterrel szeptember 13-án folytatott megbeszélésére hivatkozik. Ha feltesszük azt, hogy Hitler a 25-i megbeszélésen beszélt igy, és annak okát kutatjuk, hogy Rátz erről miért nem tesz említést, akkor felmerülhet a gondolat, hogy Rátz számára — abban a helyzetben, amikor a hazai szélsőjobboldal (amelytől Rátz nem volt idegen) heves támadásokat intézett Imrédyék ellen, hogy nem ragadták meg a kedvező alkalmat, nem fogadták el a szövetségre tett ajánlatot — indokolt volt erről a hallgatás. Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy Nagy Vilmos elbeszélése nem egy konkrét tárgyalást, hanem Rátznak a németországi útról tett beszámolóját rögzíti. Ezért nem tekintjük kizártnak azt, hogy Nagy Vilmos előadásának második — általunk idézett — fele nem a 25-i, hanem egy másik összejövetelen elhangzottakat rögzíti. Joggal tekinthetjük ugyanis szembeötlőnek az idézet általunk kiemelt szavát. Mert ha igaz az, hogy Hitler nem négyszemközt tette e kijelentést, hanem más (esetleg mások) is jelen voltak, akkor még inkább érthetőnek tűnik Rátz hallgatása: hiszen ő csak a négyszemközti tárgyalásait rögzíti. !M HM P/33-1938. 7. 1. Uo. 1,0 WILHELMSTRASSE 139. sz.
