Századok – 1974
Közlemények - Pritz Pál: A kieli találkozó 646/III
648 PllITZ PÁL európai politikáját átrendezni kénytelen Olaszország is hangsúlyozottan ajánlja 1936 novemberében a Jugoszláviával való kapcsolatok javítását.9 Neurath német külügyminiszter 1937 júniusában Budapesten szintén az egyirányú, Csehszlovákia ellenes fellépést sürgeti, ám pozitív választ ő sem kap.10 Döntő változásra csak 1937 novemberében, Darányi és kísérete németországi látogatásán kerül sor.1 1 Kánya Kálmán külügyminiszter ugyanis kijelenti Göringnek, hogy kész Jugoszlávia vonatkozásában a trianoni határokat véglegesnek elismerni, abban az esetben, ha Magyarország és valamely szomszédja (értsd: Csehszlovákia) között kirobbanó háború esetén Jugoszlávia semlegességet tanúsít. A semlegességet — Kánya elképzelése szerint — Németország garantálta volna.1 2 A németeknek azonban eszük ágában sem volt a magyarok mellett ilyen egyértelműen kiállni, amikor számukra a jugoszlávokkal való viszony szorosabbra fűzése volt napirenden.1 3 Stojadinovic jugoszláv miniszterelnök 1938 januári berlini tárgyalásai során Hitler a magyar prepozíciót már abban az értelemben adja elő, hogy a magyar kormány a határok végleges elismeréséért cserébe kulturális önkormányzatot kér a jugoszláviai magyar nemzetiségű kisebbség számára.1 4 így aztán hiába volt a magyar áldozatvállalás,1 5 az a várt eredményt nem hozta meg. A novemberi németországi tárgyalások más szempontból is nevezetesek a német— magyar kapcsolatok történetében. A német fasizmus agresszivitásának kedvező nyugati magatartás láttán a magyar vezetés úgy ítéli meg a helyzetet, hogy a nyugati hatalmakkal való végzetes sze rrtf kerülés kockázata nélkül vállalkozhat arra, hogy potenciális társa legyen Hitlernek egy Csehszlovákia megcsonkítását, esetleg akár megsemmisítését is célzó akcióban. A jugoszlávokkal szembeni messzemenő engedékenységre Magyarország nem azért volt elsősorban kapható, mert a németek ezt évek óta sürgették, hanem főképpen azért, hogy ezzel az áldozattal biztosítsa a hátát. A magyar külpolitika irányítójának, Kánya Kálmánnak a következő hónapokban tapasztalnia kellett, hogy a jugoszláv semlegesség biztosításáért Németország nem tesz különösebbet. Kánya pedig nagyon jól tudta, hogy a tengelyhatalmak és az angolszász világ között ügyesen lavírozó Stojadinovié csak nagyhatalmi nyomásra lesz hajlandó arra, hogy Magyarország iránt előzékenyebb politikát folytasson. így aztán nem maradt más hátra, mint hogy tovább folytassa a kisantanttal már régóta tartó tárgyalásokat. Az Anschluss bekövetkezése döntő jelentőségét, kétirányú hatását Budapest is jól felmérte. Egyrészt világosan látták, hogy Csehszlovákia jövőbeni esélyei lényegesen rosszabbodtak; tudták, hogy adandó alkalommal Németország nem fog habozni, ha Csehszlovákia megsemmisítésére nyílik lehetőség. Éppen a tavaszi hónapokban szorgalmazza a Wilhelmstrassén a magyar diplomácia a német—magyar vezéikari megbeszélések megkezdését, amelyre vonatkozóan még a novemberi koimánylátogatás során tesznek a magyar katonai vezetőknek Ígéretet. Másrészt viszont, aki tiszta fejjel és •Ádám 137.1., Juhász 164. 1. 10 Ádám 157-158. 1. 11 A fenti előadás természetesen erősen leegyszerűsítő, de a kérdés lényegét igyekszik megragadni. 12 DIMK I. 313. sz. (Az irat korábban megjelent a MAGYABOHSZÁG c. kötetben is. Ott a 15. sz. irat.) 13 A november 22-i Göring —Darányi —Kánya találkozóról magyar, a november 25-i Hitler —Neurath-Meissner — Darányi — Kánya — Sztójay összejövetelről német forrás maradt fenn csupán. Mindkettőt autentikus személyiség készítette. Az előbbit Kánya, az utóbbit Meissner államtitkár. Mégis igen jelentős tartalmi különbség van a kettő között. Az előbbi így hangzik: „... kész vagyok (ti. Kánya — P. P.) Göring esetleges közbenjárását elfogadni, feltéve, hogy nem egyoldalú kötelességvállalásról volna szó, hanem a trianoni határok végleges elismerése fejében garanciákat kapnék Belgrádtól arra, hogy egy Magyarország és valamely szomszédja között kitörő konfliktus esetén teljes désintéressement-t fog mutatni", Meissner ellenben a következőképpen rögzítette ugyané témát: ,,Magyarország kész arra, hogy Jugoszláviának megtegye azt az engedményt, hogy területi kívánságait nem teszi háborús cselekmények tárgyává. ha Jugoszlávia kulturális autonómiát ad a magyar kisebbségnek." (DIMK I. 313. sz., illetve WILHELMSTBASSE 104. sz.) Nemegyszer idézett, hivatkozott forrásokról van szó, mégsem tették szóvá eddig a különbséget. Kánya napijelentése szerint Göring volt az, aki felvetette a kérdést („A jugoszlávok nem bíznak a magyar Ígéretekben, és csak úgy volnának hajlandók Magyarországgal őszintén kibékülni, ha utóbbi Németország vagy Olaszország garanciája mellett »örökre« lemondana a Jugoszláviához csatolt magyar területek visszaszerzéséről "), a magyar külügyminiszter fentebb idézett kijelentése inkább reagálás erre. Az iratból egyértelműen kiderül, hogy Kánya csak német segítséggel — ha úgy tetszik: Jugoszláviára való német nyomással — gondolta megvalósíthatónak a megegyezést. ..Meggyőződésem — olvassuk —, hogy direkt magyar-jugoszláv tárgyalások útján megegyezéshoz nem juthatunk . . (DIMK I. 313. sz.) Másrészt jól tudjuk, hogy Kánya számára csak a magyar feljegyzésben rögzített értelmű megegyezésnek lett volna igazi fontossága. Tehát érdeke azt kívánta, hogy Hitlertől is ilyen értelmű egyezséghez kérjen támogatást. Hogy ezt tényleg megtette Kánya, azt 1038. március 4-én a budapesti német követ előtt is megerősítette (Id. DIMK II. 121. sz.). Ellenben, ha figyelembe vesszük, hogy a námeteknek nem volt érdekük az, hogy Budapest mellett ilyen messzemenően exponálják magukat Belgrádban — akkor eléggé meggyőző az az állítás, hogy a Kánya-féle verziónak helyes hitelt adni. Persze így is érdekes és (legalábbis számunkra) pszichológiai talány, hogy egy titkos német feljegyzés mért nem a beszélgetésen elhangzottakat rögzíti. A szó mindkét értelmében. (Tehát, hogy egyáltalán ami elhangzott és lényeges, az rögzítést nyerjen, és úgy, ahogy valóban kimondatott.) " A DAP - D. V. 163. sz. Vö. A DAP - D. II. 367. sz. Ez utóbbit közli: WILHELMSTBASSE 133. sz. 15 Ádám Magda a magyar felfogásban bekövetkezett változást „óriási előrehaladásinak mondja. Ádám 170.1.
