Századok – 1974
Tanulmányok - Réti R. László: A Rimamurány-salgótarjáni Vasmű R. T. az első világháborúban 622/III
634 RÉTI R. LÁSZLÓ A vasércbányászat termelése a szénnél jelentősebben emelkedett, de közel sem a kohászat által megkívánt mértékben. Emiatt kétségessé vált az is, hogy a kohóüzem korábbi eredményeit tartani tudja. Sőt, a fenti problémák megoldatlansága oda vezetett, hogy az igazgatóság 1917 elején már kilátásba helyezte a kohászati üzemek acél- és hengerművének jövőbeni viszszafejlesztését, sőt szüneteltetését. A kohóüzemek folyamatos fenntartását azonban, ha másként nem, idegen vasérc vásárlásával is biztosítania kellett. A hadban álló ország kormányzata erre feltétlen igényt tartott.3 7 A körülmények azonban hovatovább úgy alakultak, hogy a Rimamurányi sem a saját, sem az importszén és vasérc felhasználásával nem tudta üzemei anyaghiány-problémáját megoldani. Csupán annyit ért el, hogy 1917 tavaszán begyújthatta a likéri kohótelep I. számú nagyolvasztóját.3 8 A nyersvastermelés volumene ennek révén 11%-kal emelkedett. A 4500 q-ás napi teljesítmény azonban még messze a háború előtti (5200 q-ás) napi átlag mögött maradt. Az ózdi acélmű 10 kemencéje közül csak 7 volt üzemben. Az anyagellátás hullámzása az 1916/17-es üzemév végére már olyan helyzetet teremtett, hogy a rendszeres termelés szinte lehetetlenné vált. A törzsművekben tapasztalt nehézségekkel és gondokkal küszködtek a Rima társult vállalatai is. A Kaláni művek üzemelését a román csapatok betörése szüntette meg. A kiürítés olyan fejetlenül ment végbe, hogy még a kohót sem fújták le. Budapestre, Ózdra és Likérre evakuáltak kb. 230 vagon hengerárut, 60 vagon öntöttvasat, 100 vagon nyersvasat, 400 vagon kokszot, 600 vagon ércet, 3 vagon fémet és egyéb üzemi anyagot.3 9 Az osztályharc erősödése Az üzemek súlyosbodó anyagellátásának gondjain, mint tapasztaltuk, a Társulat alapvetően a bányakiaknázás termelékenységének emelésével kívánt segíteni. A termelékenység növelését nagyban akadályozta azonban az a körülmény, hogy a termelés kívánt szintre való emelésével nem állt arányban a munkáslétszám. Ugyanakkor a megerőltető iramban szorgalmazott munka következtében a rosszul táplált, elcsigázott dolgozók munkájának termelékenysége a bányaüzemekben épp úgy, miként a Társulat más üzemágaiban, csökkent. A vállalat vezetése is elismerte, hogy „a munkásság helyzete igen nehéz", hogy „a munkabér nem áll arányban a létfenntartási költségek emelkedésével".4 0 A szerény mértékű munkabéremelések és a segélyek nem oldották meg a létfenntartás problémáját. 1916 őszén a műszaki igazgató még azzal dicsekedett, hogy ,,a munkabérek javítása egyelőre megnyugtató állapotot teremtett".4 1 1917 elején pedig már ez volt Zorkóczy véleménye: ,,A munkások már nemcsak éhesek, hanem rongyosak is."4 2 37 Uo. ,,A drágább megoldást nemcsak azért választottuk — mondotta Bíró Pál —, mert az értékesítésből származó kedvező eredmény még veszélyeztetve nem volt, hanem azért is, mert föltétlen kötelességünknek tartottuk, hogy harcképességünk érdekében a legsürgősebb hadiszükségleteket, kivételes úton is, a lehető legnagyobb mértékben kielégíteni igyekezzünk." 38 Uo. 1917. V. 24. 3. cs. 1. sz. Z. 368. 39 Uo. 1916. X. 6. 3. cs. 1. sz. Z. 368. 10 Uo. 1917. IV. 13. 3. cs. 1. sz. Z. 368. 41 Uo. 1916. X. 5. 3. cs. 1. sz. Z. 268. 42 Uo. 1917. II. 13. 3. cs. 1. sz. Z. 368.
