Századok – 1974
Tanulmányok - Kristó Gyula: Legitimitás és idoneitás (Adalékok Árpád-kori eszmetörténetünkhöz) 585/III
LEGITIMITÄS ÉS IDONEITÁS 615 fej.), konok és engesztelhetetlen, László vérére tör (133. fej.). Világos: a legitimitás elve alapján elismeri Salamon királyságát, de az uralkodásra alkalmatlannak tartja. Ugyanezt a szemléletet mutatja a Zágrábi Krónikának a cronica Hungarorum-ra utalást tartalmazó passzusa is: „Salamon király, akiről fentebb [szóltunk], nem volt alkalmas az uralkodásra . . ."1S 1 A feltett XIII. század eleji krónikás — mint már tárgyaltuk — I. Lászlót minden szempontból alkalmasnak ábrázolta a kormányzásra. Ám Lászlót nemcsak „idoneus"-nak, hanem szentnek is kellett ábrázolnia. Rugonfalvi Kiss István Laskai Osvátnál Szent László kanonizációs jegyzőkönyvének nyomait vélte felfedezni. Nyitva hagyva most azt a kérdést, hogy Laskai tényleg közvetlenül a szentté avatási per anyagából merített-e, érdemes egy pillantást vetni Laskai szövegére, mely szerint sokan kételkedtek László szentségében azért, mert a gonosz becsvágy bűnétől vezettetve megfosztotta Salamont királyságától, mert önkezével sok vért ontott, mert — a hatalom birtokában az ember nehezen kerüli el a veszélyt — a nagy hatalom nagy kísértésnek van kitéve.15 2 Érdekes ennek szemmel tartásával vizsgálni a László-képet. Láttuk: az Álmos-ági gesta illegitimnek ítélte László országlását, aki „omnia ex facto fecit, non de iure" (133. fej.), vagyis ha meg is koronázták Lászlót, az jogellenes lépés volt. Á feltett XIII. század eleji krónikás ragyogóan kihasználja az Álmos-ági gesta eme beállítását: László nem akart király lenni, kényszerítik rá; nem koronáztatta meg magát, égi koronára vágyott; nem földi dicsőségre, hanem mennyei hazára és isteni kegyre áhítozott; nem anynyira uralkodott, hanem engedelmeskedett; enyhített a törvények szigorúságán (131. fej.). Ennek a képnek elvi alapvetése a László-legendában is megtalálható, a krónikásnak azonban — a műfaj adottságainál fogva — módja van Szent László alakját nemcsak tételszerűen, hanem példák tükrében is bemutatnia. 1. A 132. fejezet, mely Dalmácia és Horvátország meghódításáról számol be, a szakirodalom egybehangzó megállapítása szerint László szentségének jegyében fogant,15 3 tehát kései megfogalmazású.15 4 Nem hagyhatjuk megemlítés nélkül, hogy a fejezet egyik megjegyzése, mely szerint László a Dalmácia és Horvátország feletti uralom megszerzését (a krónikában — hogy vértelenné tegye a szerző e területek meghódítását — László harc nélkül jut a mondott országok birtokába) „nem kapzsiságból cselekedte, hanem azért, mert a törvényes (V-krónikacsalád: királyi) igazság szerint őt illette az örökség"; — lehet, hogy csak a véletlen játékaként — válaszként is felfogható a Laskainál olvasható, László szentségét támadó „vádpontok" egyikére. 2. A 133. fejezet elmondja, hogy László az általa bebörtönzött Salamonért „állandóan imádkozott, hogy az térjen isten törvényére". Ám valószínűen ugyanez a feltett XIII. század eleji szerző törli azt a Hartvikból, 151 SRH I. 208. 152 Rugonfalvi Kiss István: Pap-Emlékkönyv 161 — 162. 153 Pauler Gyula: Horvát-Dalmátország elfoglalásáról 1091 — 1111. Századok, 1888. 207; Karácsonyi János : Kálmán király rokonsága a horvát királyi családdal. Századok, 1915. 134 ; uő.\ Horvát vakoskodás. Századok, 1918. 346. 154 Ld. fentebb, 153. jegyz., valamint Deér József : A magyar törzsszövetség és patrimoniális királyság külpolitikája. Kaposvár. 1928. 87. Ld. még uő.: Die Anfänge der ungarisch—kroatischen Staatsgemeinschaft. Archívum Europae Centro-Orientalis 1936. 28-29. 3 Századok 1974/3
