Századok – 1974
Tanulmányok - Kristó Gyula: Legitimitás és idoneitás (Adalékok Árpád-kori eszmetörténetünkhöz) 585/III
LEGITIMITÁS ÉS IDONEITÁS 609 ménysort, hogy Salamon tettéből tűnjék ki: tiszteletben tartotta Béla országlását. A XIII. század elején, László kanonizációja után a központba László alakja került. Tévedés lenne azonban azt hinni, hogy László szentségének (s a részint ehhez is alapot jelentő idoneitásnak) elfogadása merev egyházi szemléletet jelent, pontosabban: hogy az egyházi burok ne foglalna magában más tartalmat is. Még akkor sem állna így a helyzet, ha az idoneitás elve III. Bélával megszűnt volna hatni. Ámde II. András korában, aki alatt a László-legenda és talán egy krónika is íródott, több irányban is érvényesült az alkalmassági felfogás. 1. II. András Imre elleni harcában csak az idoneitásra támaszkodhatott mint ideológiai fegyverre, hiszen Imre legitim, koronás király volt. Nem érdektelen megjegyeznünk, hogy III. Ince pápa is a törvényes uralkodó, Imre oldalán állt.113 2. András a gyermek III. Lászlóval szemben saját nagykorúságára, azaz testi és szellemi idoneitására hivatkozott, jóllehet a pápa az ifjú uralkodó pártját fogta.114 Mint már láttuk, András a későbbiek folyamán is érvényesíti az alkalmassági elvet, s az „annus regni" számításban már 1218-tól negligálja III. László uralkodását. Az idoneitás tehát III. Béla után, II. András korában is eleven; más kérdés az, hogy II. András 1205-től már saját személyében is megfelel a legitim elv követelményének.115 A legitimitás sem enyészett el egy csapásra a XII. század végén. Utóhatásaival több vonatkozásban találkozhatunk a XII—XIII. század fordulóján. 1. Spalatói Tamás jegyezte fel munkájában, hogy 1203-ban Imre fegyvertelenül elfogja a katonáitól körülvett Andrást. Mivel — Pauler Gyula szerint — a történet alapmagva hiteles lehet,11 6 ebben az epizódban jogos a legitim király objektív tiszteletének írásbeli megörökítését látnunk. 2. Csóka J. Lajos hívta fel a figyelmet arra, hogy a Pray-kódex szerzője a Szt. László-misében az akkor szentté avatott László királyt mint megtérő és kegyelmet nyert bűnöst szerepeltette: „Deus, qui beatum Ladizlaum regem . . . delinquentem ad veniam et iustum transtulisti ad glóriám . . ."117 A már kanonizált László efféle aposztrofálása csakis a legitim elv (utóhatásával magyarázható. Világos tehát, hogy II. András korában az idoneitás mellett a visszaszorulóban lévő legitimitás jelenlétével is számolnunk kell. Az egymást keresztező felfogások szintézisét a XIII. század elején keletkezett László-legenda adja. A legenda már első soraiban igen pozitív jellemzést ad Gézáról, de közben nem mulasztja el királynak nevezni Salamont: „Géza, a dicső király . . vallásos, egészen katolikus férfi (volt), aki oly tisztes erényekkel és jó cselekedetekkel ékeskedett, hogyha a közte és Salamon király közti; 113 Pauler Gyula: A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt II.2 14 Csóka J. Lajos: i. m. 650—561. 114 Pauler Gyula: A magyar nemzet története az Arpádházi királyok alatt II.2 37. 116 Csóka J. Lajos (i. m. 551) egyoldalúan csak ez utóbbi mozzanatot hangsúlyozta. 116 Joannes Georgivs Schwandtner : Seriptores rervm Hvngaricarvm veteres, ac genvini III. Vindobonae. 1748. 669; Pauler Gyula: A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt II.2 490. 1. 34. jegyz. 117 Csóka J. Lajos: i. m. 264, 423.
