Századok – 1974
Tanulmányok - Kristó Gyula: Legitimitás és idoneitás (Adalékok Árpád-kori eszmetörténetünkhöz) 585/III
598 KRISTÓ GYULA csupán viszonylag rövid ideig, Kálmán uralkodása alatt állhatott fenn. A portré II. István korában kimozdult az egyensúlyi állapotból, és Béla hátrányára változott, legalábbis erre mutat II. István 1118. évi oklevele, mely nem adja meg a királyi címet Bélának.8 0 Miért bomlott meg a Kálmán-kori műben Béláról alkotott kompromisszumos kép ? Nyilván azért, mert II. István alatt nem mérlegelték azokat a szempontokat, amelyek Kálmán korában még ellensúlyozták Béla „negatívumát", az illegitim uralkodást. Melyek voltak ezek? Egyrészt a keresztény idoneitás: háttérbe szorulása II. István idejében érthető, hiszen Magyarország népei túlnyomórészt a keresztény hitre tértek, ami már objektíve tompította az egyházias szemlélet harcosságát. Helyébe egyre inkább a legitimitás elve lép, aminek „következetes" alkalmazása pár évvel Álmos és Béla megvakítása után nagyon is indokolt. Másrészt a dinasztikus érzés: II. Istvánnak Béla már dédapja volt, de Béla egyszersmind őse a vereséget szenvedett Álmos-ágnak is. II. Istvánt már sokkal kevésbé fűzték a rokoni szálak I. Bélához, mint egy generációval korábban Kálmánt. A krónika 96. fejezete beszámol arról, hogy Béla Dömösön „összezúzódott beomló trónján, teste gyógyíthatatlan betegségbe esett". Anélkül, hogy a hír igaz voltát kétségbe vonnánk (bár egyetlen más forrás, így az Altaichi Évkönyv sem tudósít erről), nem tartjuk teljesen elképzelhetetlennek, hogy a tudósítást nem tendencia nélkül talán II. István korában jegyezték le: a Béla által jogtalanul bitorolt trón összeomlása méltó büntetése az illegitim uralkodó Bélának. Óvakodva bár, nehogy feltevésünkben túlságosan messze kalandozzunk, mégis megjegyzendőnek véljük a következőket. A krónikakompozíció 152. fejezete Kálmán trónra kerülésének érdekes — a 140. fejezetben olvashatóktól eltérő — verzióját örökítette meg: Kálmán váradi püspök volt, de miután fivérei előtte elhaltak, pápai engedelemmel uralkodásra kényszerült. Nem lényegtelen említenünk, hogy a 152. fejezet 1108-ig nagy vonalakban bár, de itt-ott részletekbe menően is beszámol Kálmán uralkodásáról, tárgyilagos, semmi esetre sem ellentétes hangvételben, sőt, halálát is említi. A fejezet egész hangütése, s maga az a tény, hogy a pápa által „engedélyezteti" a papi ruha levételét, s ezáltal jogalapot biztosít Kálmán királyságának törvényessége számára,01 azt bizonyítja, hogy a 152. fejezet is a Kálmán-ági történetírás terméke.6 2 Legfeltűnőbb híradása az, hogy egyszerűen „letagadja" Álmost. Ez nyilván csak Álmos halála, 1127 után volt lehetséges, akkor, amikor a későbbi II. Béláról sem volt még semmi hír, s joggal tűnhetett úgy II. Istvánnak és körének, hogy az ellenfelek elhulltával a Kálmánpárt egyedül és győztesként maradt a porondon. Márpedig a krónikakompo-60 PRT X. 500: ,,. . . quas patruelis meus, Bela dux, pro anima fratris sui, Andree regis, dederat; defuneto namque Andrea rege, Bela, fráter eius, has decern mansiones, scilicet . . ." Az oklevelet Erdélyi László (uo.) kétes hitelűnek minősíti, de Szentpétery Imre (Reg. Arp. I. 18 — 19) nem emel szót hitelessége ellen. Ld. még Erdélyi László : A tihanyi apátság kritikus oklevelei. Értekezések a történelmi tudományok köréből XXI. köt. 3. sz. Bp. 1906. 76 — 83. 61 Itt jegyezzük meg, hogy a tudósítás kardinális pontját, a pápai engedélyt Oyörffy György (A XII. századi dalmáciai városprivilégiumok kritikájához. Történelmi Szemle, 1967. 50) is hitelesnek fogadja el. 62 A szakirodalom kevés segítséget ad a pontos datáláshoz. Domanovszky Sándor e fejezetnek a 140. fejezettel szembeni ellentétére utal (A Budai Krónika. Századok, 1902. 819). Horváth János pedig e fejezetet az 1108. évi apuliai hadjárat leírásának végéig a Kálmán-kori ún. Gesta Ladislai regis-ből eredezteti (i. m. 277, 338).
