Századok – 1974
Krónika - Moravcsik Gyula (1892–1972) (Székely György) 547/II
KRÓNIKA MORAVCSIK GYULA (1892-1972) A magyar bizantinológiai tudomány kiemelkedő képviselője, Moravcsik Gyula Budapesten, 1892. január 29-én született, értelmiségi családból. Egyetemi tanulmányait a budapesti bölcsészkaron végezte 1914-ig, tagja volt az Eötvös Kollégiumnak. Az első világháborúban — katonai helytállását kis ezüst vitézségi érem elnyerése mutatja — orosz fogságba esett, öt évet töltött Szibériában (1915—20). Hazatérve előbb gimnáziumi tanár volt Budapesten (1920—23), majd 1923-tól az Eötvös Kollégium tanára. 1924-ben a középkori görög filológiából magántanárrá habilitálták a budapesti egyetemen. 1936-ban nevezték ki professzorrá. Moravcsik Gyula tudományos tevékenységének középpontjában a bizánci történelem kutatása állt, ezen belül különös figyelmet fordított a magyarbizánci kapcsolatokra. Hosszú munkássága nyomán írhatott erről rövid formában: Die Problematik der byzantinisch—ungarischen Beziehungen (1958). Akkorra nemzeti múltunk görög forrásait rendszeres munkával tárta fel, és ezzel méltán szerzett hírnevet külföldön is. Moravcsik Gyula ilyen tevékeny-I ségének rendszerett eredménye A magyar történet bizánci forrásai (Bp. 1934), ami kiváltotta a magyar történettudomány és nyelvtudomány figyelmét (Németh Gyula folyóiratunkban ismertette, 1935). Nagy forráskritikai apparátussal közelítette meg a honfoglaláskori magyar történetre vonatkozó alapvető bizánci forrásokat, tartalmi feldolgozást is nyújtva azokról (Konstantinos Pophyrogennetos: De administrando imperio, kiadta 1949; Bíborban született Konstantin: A birodalom kormányzása, kiadta 1950; Bölcs Leó Taktikája mint magyar történeti forrás (1951); Bizánci krónikák a honfoglalás előtti magyarságról (1957); Álmos neve Konstantinos Porphyrogenitosnál (1926); Árpád 894. évi vezértársának neve (1931). Elsősorban Byzantinoturcica c. kétkötetes hatalmas monográfiája vált ismertté munkái közül (1942—43). A török népek történetére vonatkozó bizánci források és a bizánci forrásokban megőrzött török nyelvemlékek, pl. avar és avarkori török népnevek, törzsek, méltóságjelző szavak, személynevek e feldolgozása nemcsak a turkológusok számára lett nélkülözhetetlen, hanem a bizánci birodalom történetének és könyvészetének nemzetközi szempontból is fontos forrásmunkájává vált. Ilyen turkológiai— hungarológiai jellegű tanulmányai közül figyelemreméltó, vitákat ébresztő volt a Byzantinische Humanisten über den Volksnamen türk (1926 — 32); Az onogurok történetéhez (1930); A csodaszarvas mondája a bizánci íróknál (1914); Die archaisierenden Namen der Ungarn in Byzanz (1929 — 30); Zur Frage der Chinove im Igor-Lied (1960). A görög filológia jeles professzorának számos olyan tanulmánya jelent meg mind hazájában, mind a külföldön, amelyeknek kimagasló módszertani jelentőségük van. A magyar kereszténység eredete, a magyar királyi korona alkotórészei, a középkori magyar külpolitika olyan történeti kérdések, 15*
