Századok – 1974
Folyóiratszemle - Gans Jacques: Robert Owen és a munkásosztály 531/II
FOLYÓIRATSZEMLE 631 dásába, amint a rendi országgyűlés viszontagságai, valamint az emigráció és az ellenforradalom is tanúsítják. A páholyokban alighanem a szabadság eszménye volt a legnépszerűbb, ám abban az értelemben, ahogyan a Régi Rend végén értették: a hatalmat meg kell osztani a nemesség és a nagypolgárság között, a népet viszont ki kell rekeszteni belőle. Ez az eszmény a liberális nemességé volt, s minden bizonnyal megfelelt a páholyok összetételének. A forradalmi események azonban véget vetettek a szabadkőműves összejöveteleknek. A nemesség, ha nem is talált semmi kivetnivalót abban, hogy a páholyokban a polgársággal parolázzék, annál csökönyösebben ragaszkodott kiváltságaihoz. A polgárok szétszéledtek, ami pedig a nemeseket illeti, többnyire az ellenforradalmárok számát szaporították. A testvériség ideológiája ugyanis nem állhatta ki az osztályharc valóságának próbáját. De vajon milyen volt a Régi Rend végén a páholyok összetétele î S nem utolsósorban: miként szűnt meg a szabadkőművesség a forradalom alatt? Az adatok arra vallanak, hogy a nemesség jelentős, ha ugyan nem döntő szerepet vitt a szabadkőműves eszmék terjesztésében. Utánuk sorban a papok, a jómódú polgárok, majd a hivatalnokok következnek. Annak azonban semmi nyoma, hogy az alsóbb néposztályok tagjai is bejáratosak lettek volna a páholyokba. A szabadkőművesség nemesi-nagypolgári jellege tehát ma már vitathatatlan. Mivel a szabadkőművesek jobbadán hivatalnokok voltak, rendszerint a nemzetgyűlést előkészítő választási testületekben és a képviselők között találkozunk a szabadkőművesek neveivel. Ez egyébként társadalmi helyezetük következménye volt. A filozófiai irányzatok különfélesége, a személyes féltékenység és az elmélet hiánya azonban a szabadkőművesek minden egységes föllépését megakadályozta. Másrészt azt se feledjük, hogy a Nagy Kelet páholy tevékenységét a luxemburgi herceg irányította, aki már a Bastille bevételének másnapján kereket oldott. A szabadkőművesség politikai szétoszlására 1789 tavaszán került sor. 1792-ben pedig, midőn a népfelkelés megdöntötte a trónt, szinte teljesen megszűnt a szabadkőművesek tevékenysége. Okkal, hiszen ha a páholyokban kacérkodtak is az egyenjogúsággal, már korántsem üdvözölték oly kitörő örömmel az utcákon. így azután Koblenz, nem pedig Párizs felé vetették vigyázó tekintetüket. A forradalom előrehaladtával mind ' több szabadkőműves szállt vele szembe: ami a polgárokat illeti, görcsösen ragaszkodván az alkotmányos monarchiához és a magántulajdon szentségéhez, ádáz ellenségei voltak a demokratikus mozgalomnak, és vagy a federalizmus, vagy az ellenforradalom hívei lettek. Természetesen olyanok is akadtak köztük, akik a forradalom mellé álltak, ám ezek sem ! vetkeztek le soha mérsékelt magatartásukat. Thermidor 9-én összeomlott a forradalmi államgépezet. A szabadkőművesség azonban nem ekkor, hanem 1800-tól fogva, a napóleoni konszolidáció idején támadt fel. Am 1 az új páholyokban már nem találjuk meg a nemesség képviselőit: csak a jómódú polgárok és hivatalnokok gyarapították a „testvérek" sorait. A szabadkőművesség tehát rendkívül gyorsan alkalmazkodott a forradalomból keletkezett új rendhez. És ha, a XIX. század hajnalán, hű maradt is a fölvilágosodás racionalista és deista hagyományához, ez mit sem változtat azon, hogy akkor is, akár a Régi Rend alatt, konformista társadalmi szervezet volt mind társadalmi, mind politikai tekintetben. (La Pensée, 1973 augusztusi szám 17—27 l.) Á. P. Jacques Gans: Robert Owen és a munkásosztály A szerző Owen születésének 200. évfordulóján több problémát elemző cikkében Owen egész életútját végigkíséri, számos helyen részletekbe menően konfrontál adatokat, s forráskritikának veti alá még Owen önéletrajzi írását is, részben a korszak sajtótermékeit idézvén fel. J. Gans a cikk első két fejezetében Owen tanulóéveit, a szociális környezetet világítja meg, majd azzal folytatja, miként lett Owen önálló vállalkozó. Owen jelentőségét természetesen életének további fejezetei szolgáltatják, amelyekről J. Gans ugyancsak kritikusan emlékezik meg. így Owen New Lanark-i „kísérletéről" írva hangsúlyozza, hogy számára nem az emberbarát magatartás, a reformok keresztülvitele volt az elsődleges, hanem az üzem gazdasági fellendítése, s a reformok, a szociálpolitika pusztán e törekvés melléktermékeként valósult meg. Ennek során hangsúlyozza, 14*
