Századok – 1974
Történeti irodalom - Az úrbéres birtokviszonyok Magyarországon Mária Terézia korában I. köt. Dunántúl (Ism. Gunst Péter) 489/II
490 TÖRTÉNETI IRODALOM 490 volna. Nincs lehetőségünk itt annak kifejtésére, mi ennek a helyzetnek az oka, de erre szükség sincs ahhoz, hogy megérthessük: a korábbi korszakokban állandósult kiegyensúlyozatlan fejlődés következtében történettudományunk a modern idők igényeinek mind nehezebben képes eleget tenni. Az angol, a francia, az orosz-szovjet, a német, vagy az amerikai történettudomány módszertani eredményei sokkal kiegyensúlyozottabb fejlődésből adódnak, a korábbi generációk által feltárt sokkal szélesebb adatbázisra épülnek, s —• talán ez sem érdektelen szempont — relatíve sokkal népesebb kutatói tábor erőfeszítéseinek gyümölcsei. Amikor azután Magyarországon a történettudomány kísérletet tesz e módszerek alkalmazására, hasznosítására a magyar történeti kutatásban, sokszor rendkívüli nehézségekbe ütközik, hiszen az elemi adatbázis sem áll rendelkezésére. Mind erőteljesebben támad tehát igény arra, hogy a modern kutatói módszerek alkalmazása mellett, amivel a magyar történettudomány lépést tart tudományágunk nemzetközi fejlődésével, történettudományunk egyúttal — mintegy menet közben — pótolja az eddigi elmaradásokat, korábbi generációk vétlen, vagy vétkes mulasztásait. Ez persze korántsem könnyű feladat, s figyelembevéve az anyagi igényeket, valamint a feladatok nagyságához képest, de abszolúte is, kicsi kutatói létszámot, felelősen tervszerű munkát követel. A társadalomtörténeti és gazdaságtörténeti forrásanyagok feltárása terén különösen nagy lemaradás mutatkozik, ezek a források a magyar történettudomány korábbi korszakaiban vagy árva vagy jó esetben mostoha sorsra jutottak. Közöttük is különösen az olyan feudáliskori összeírások, amelyek nagyjából egy időben készültek, s az ország egész területére, vagy legalább egy-egy nagyobb körzetére kiterjednek. Közülük is az egyik legfontosabb a Mária Terézia-féle úrbérrendezés hatalmas forrásanyaga, egyik legjelentősebb olyan forrásunk, amelyik alkalmas arra, hogy hozzávetőlegesen azonos időben, szinte az egész ország területén meghatározhassuk a jobbágyság gazdasági-társadalmi viszonyait, mégpedig egyes alapkérdéseket tekintve számszerű formában. Nem volt kétséges tehát az Országos Levéltár és a Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára vezetői számára, hogy olyan vállalkozásba fogtak, amelyik méltán elismerésre és megbecsülésre talál majd az egész magyar történettudomány részéről. Ha van olyan forráscsoport, amelyiknek megfelelő modern feldolgozása szükséges és célszerű, amelynek feldolgozását egyformán kézbeveszi a helytörténeti kutató és a korszak egészét feltáró történész, a Mária Terézia-féle úrbérrendezés iratanyaga kétségtelenül közülük való. Ezért tekint az olvasó — az egyes közvetlen problémákon túlmenő — érdeklődéssel a vállalkozás első kötetére. A feladat rendkívül nehéz s igényes munkát követel. A hallatlan tömegű forrásanyag ökonomikus, de azért a modern történeti statisztika módszerei és eszközei számára használható formában történő közzététele óriási felelősséget ró a kiadvány gondozóira, készítőire, lektoraira, hiszen némi bizonytalankodás esetén a forrásközlés már megjelenése pillanatában elavulttá válhat. S ezt nemcsak azért emeljük ki, mert manapság igen gyorsan fejlődik a történeti statisztika módszertára, új lehetőségek nyílnak meg a kutatók előtt, hanem elsősorban azért, mert egy ilyen jellegű kiadványnak alapvető feladata az is, hogy a jövő számára tegye lehetővé a munkát, legalább akként, mint azt a múlt század második felében megjelent forráskiadványok teszik. Márpedig a forrásanyag hatalmas mennyisége és a közzététel ökonomikusságának nyilván jogos igénye (s ebből következően a források nem közvetlen, hanem feldolgozásszerű publikálása) olyan harapófogóba szoríthatja a kiadványt, hogy annak gerince is beleroppanhat. Ezért is lett volna célszerű a még 1960-ban megindult vállalkozás megoldásait már menet közben a szélesebb közvélemény elé bocsátani, akár a kézirat egész koncepciójának és vele egy konkrét részletének műhelyvitája formájában, akár egy kisebb egységnek valamelyik történeti folyóiratban való publikálása révén. Az így keletkezett vitában kikristályosodhattak és megfogalmazódhattak volna ennek a nagy horderejű, hatalmas volumenű vállalkozásnak azok az elvei, amelyek alapján az egész munkálat elkészülhet. Ugyancsak nem ártott volna — esetleg szakértők bevonásával — figyelembevenni azokat a megoldásokat, amelyeket hasonló nagy terjedelmű, országrésznyi területekre kiterjedő forrásanyag modern igényű közzétételénél külföldön alkalmaznak. Néhány heti könyvtári kutatómunka, olykor egy-két lengyel, cseh, francia vagy orosz nyelvű tanulmány magyarra fordítása korántsem szükségtelen befektetés ilyen esetben, s esetleg komolyabb kudarcoktól, jóval nagyobb összegek nem célszerű felhasználásától kímélheti meg a vállalkozást. Nem is kell nagyon messzire menni, hiszen pl. a lengyel történettudomány komoly tapasztalatokat halmozott már fel hasonló típusú forrásanyagok tucatnyi kötetet kitevő publikálásával. De természetesen sok más példa is figyelembevehető lett volna. Akármint is van, egy ilyen előzetes vita mindenképpen lehetővé tette volna olyan forrásközlési megoldás elkerülését, amely láthatóan nem vezet célhoz.