Századok – 1974
Közlemények - Karaman Igor: Fiuem város gazdasági fejlődése a dualizmus korában 193/I
200 IGOR KARAMAN A XIX. század 90-es éveitől egyre fontosabbak a változások az Osztrák-Magyar Monarchia és egész Közép-Európa vámpolitikájában. Ennek a ténynek nagy szerepe volt Fiume gazdasági fejlődése, de elsősorban a magyar hátterület export-kereskedelmének és a tranzitforgalom fejlesztésének a szempontjából. Érthető, hogy a fiumei gazdasági szakemberek elvben azt kívánták, hogy minél szabadabb feltételek maradjanak a nemzetközi áruforgalomban, mert ettől függött a hazai áru elhelyezése az idegen piacokon és a kontinentális hátterület szükségleteinek az importja. Az európai terület általános mozgásában viszont, ellentétben az eddigi szabad-kereskedelmi szellemmel, egyre élesebben kezdenek kibontakozni az egyes államok védvámrendszer-konturjai, a saját ipari termelésük fejlesztésének érdekében.18 A Kamara már 1885-ben figyelmeztet: „Colbert merkantilista rendszere áttisztítva, felújítva és a protekcionizmus képviselői által a nemzeti munka védelméről, az önfejű szomszédra gyakorlandó nyomásról stb. szóló korszerű teóriák iránti érdeklődéssel felruházva kering Európában és jogi korlátokat emel a népek közé, mindenki kárára fojtogatva a kereskedelmi árucserét." Az ilyen jelenségek ellen a Monarchiában a Kamara először a ,,free-trade" mellett állt ki, azaz a szabad kereskedelemért, és amikor ez már nem volt lehetséges, akkor ahhoz ragaszkodott, hogy tartsák meg a „fair-trade" elvet, vagyis a kereskedelmi forgalom terén az egyforma normák kölcsönös tiszteletét, hogy ti. a vámvédelem csak a legszükségesebbekre korlátozódjék, annyira, amennyire az a külkereskedelmi partnereknek engedélyezve van. Ebben az értelemben pozitív módon ítélte meg azokat a kereskedelmi szerződéseket, amelyeket a Monarchia 1892-ben kötött Németországgal, Olaszországgal, Svájccal és Belgiummal. Ezek a szerződések távol álltak ugyan a szabad-kereskedelem ideáljától, de tizenkét éven keresztül a vámilleték állandóságát biztosították, ami mindenképpen kedvezett a kereskedelmi üzletkötések fejlődésének; sőt, a Kamara úgy gondolta, hogy legalább az egyforma elvek, „fair-trade" alapján szerződéseket kellene biztosítani más nyugateurópai és tengerentúli államokkal is. Amikor tíz évvel később eljött a szerződések felújításának az ideje a középeurópai államokkal, megállapította, hogy a gazdasági viszonyokban a protekcionizmus még jobban megerősödött. A fiumei gazdasági szakemberek véleménye szerint e jelenségek negatív következményeit a külkereskedelmi árucserében valamennyire rekompenzálni lehetne az ún. vissz vámok gyakoribb alkalmazásával. (Ez olyan eljárást jelent, amikor a nyersanyagok importjára befizetett vámot visszatérítik, ha hazai feldolgozásuk után újra exportálják.) Az osztrák-magyar döntő tényezők álláspontja azonban nem egyezett ezekkel a felfogásokkal. Az ipari vállalkozók saját termékeiket akarták megóvni az idegen konkurrenciától, de különösen a magyarországi földbirtokos körök, az ún. agráriusok igyekeztek a Monarchia piacairól elhárítani a balkáni államok agrártemékeinek a beáramlását. A Kamara az 1903-as jelentésében írja: „Azok, akiknek a nemzeti gazdaság kérdéseiben a horizont a Dráván, a Lajtán, a Kárpátokon és a Vaskapunál lezárul, közönyösek lehetnek a Haza anyagi életének stagnálása iránt és izoláltsága miatt, de nem ilyen a helyzet azoknál, akik Magyarország aktív termelési erejének az erősbödésében látják a haladás alapforrását és a Királyság gazdagságát, ami a maga részéről a legjobb kezességet nyújtja a Haza szabadságáért ..." Éppen az agráriusok befolyására függesztették fel a vissz-vámrendszert a gabona importálására, ami nehéz helyzetbe hozta a budapesti nagymalmokat, amelyek exportra: a nyugateurópai és délamerikai piacok számára kitűnő minőségű lisztet állítottak elő. Fiume mégjobban megérezte a hosszú évek válságának negatív következményeit, nem lévén tisztázott, hogy a Monarchiában a század küszöbén meg lesz-e újítva Auszt-18 V. Sándor: i. m.
