Századok – 1974

Krónika - A nemzetközi munkásmozgalom kutatóinak IX. nemzetközi konferenciája. Linz 1973. szeptember 11–15. (Jemnitz János–Mucsi Ferenc) 1333/V-VI

KRÓNIKA 1335 A nemzetközi fórumon a magyar küldöttek írásos korreferátumban (Erényi Tibor, S. Vincze Edit), illetőleg szóban érzékeltették a marxista gondolatok elterjedésének magyarországi történetét. Hasonló szakértői beszámolók hangzottak el a skandináv, illetve a japán fejlődéstörténetről is. Ezzel összefüggésben Erényi Tibor arra hívta fel a figyelmet, hogy — mint erre már 1908-ban Szabó Ervin is rámutatott — a szociáldemokrata mozgalom elsősorban azokban az országokban fejlődött ki, ahol ,,a feudális nagybirtok és a hivatalnokbürokrácia" volt domináló. Ez egyúttal erőteljes radikálizáló befolyást is gyakorolt az adott országok mozgalmára. A területi, regionális problémák érzékeltetésén túl azonban felmerültek nagyszámban általánosabb elvi problémák is. Többen jelezték, hogy egyfelől magát a marxizmus fogalmát kellett volna az előadónak jobban tisztáznia, s nem elég, hogy a marxista áramlatot elhatárolta az anarchistáktól és jobbfelé a fábiánusokétól, s lényegileg azonosította a szociáldemokrata munkásmozgalommal. Néhány más általános igényű megfogalmazás is elhangzott. Georges Haupt (Párizs) beszélt arról, hogy a vizsgálódást szociológiai alapon kellene alátámasztani, azt vizsgálni, hogy a munkásság milyen rétegei mire reagáltak, inklináltak. Hobsbawm kérdésfelvetéséhez más oldalról közelített S. Miller (Bonn), aki az értelmiségiekről megállapította, hogy azok nemcsak Kelet-Európában és Olaszországban játszottak nagy szerepet — mint az előadó hangsúlyozta —, hanem Németországban is, ahol a mozgalom jellegzetesen proletár jellegű volt, mégis mind a revizionisták, mind a forradalmi irányzat vezetői szembetűnő nagy arányban voltak értelmiségiek. Josef Kowalski (Varsó) ugyanitt a társadalomlélektani vizsgálódások szükségességét hangsúlyozta. Többen foglalkoztak azzal a problémával, hogy „mit olvastak" a munkások, s Hobsbawm néhány megállapítását is pontosítani kívánták, illetve esetlegességekre figyelmeztettek. így S. Vincze Edit szólt arról, hogy például a magyar munkások egy része formailag még lassalleánus volt, de gyakorlatilag már túljutott azokon a jellegzetes lassalleánus gondolatokon, amelyeket Marx és Engels bírált, a amelyek olyannyira elállhatták a modern munkásmozgalom kibontakozásának útját (szakszervezeti mozgalom, bérharc tagadása stb.). Vagyis bizonyos olvasmányok elterjedtségének statisztikai kimutatása még nem meggyőző bizonyíték. Leopold Hornik, osztrák tapasztalatok alapján ugyanerre a következtetésre jutott. J. Kowalski néhány „közvetítő" írás nagy elterjedtségére hívta fel a figyelmet, olyanokra, amelyek vagy Marx közgazdasági tanait népszerűsítették, közérthetőbb formában, avagy a szocialista mozgalom történetéről nyújtottak átfogó összegezést. Jemnitz János arra hívta fel a figyelmet, hogy a marxizmus elterjedésének milyen fontos részét képezte az a levelezés, amelyet a különféle országok szocialista vezetői, teoretikusai folytattak Engelsszel, aki az illető országok megannyi nagyon konkrét problémájára adott feleletet, s noha ezek a válaszok akkoriban ténylegesen hathattak, a történeti irodalomban azonban feledésbe merültek. Vitát váltott ki Hobsbawmnak az a tömör utalása is, hogy Kelet-Európában a nacionalizmus képezte a fő akadályt a marxizmus terjedése előtt. J. Kowalski és F. Tych (Varsó), valamint F. Klopóié (Ljubljana) mutattak rá arra, hogy nem lehet egyenlőségjelet tenni az elnyomó és elnyomott nemzetek közé, s az utóbbiak esetében éppenséggel lehetőség kínálkozott, hogy a nemzeti mozgalmak és a szocialista munkásmozgalom között megteremtsék az összhangot — az imperializmus ellenében. Na'aman Shlomo (Tel-Aviv) ugyanerre utalt — a zsidó munkásmozgalom esetében. Erényi Tibor az Osztrák-Magyar Monarchia példáján arra utalt, hogy a nemzeti elnyomás elleni küzdelem hozzájárulhat a társadalmi-politikai mozgalmak radikalizálódásához. Erényi szólt a kelet-európai agrárkérdés korabeli problematikájáról is, leszögezve, hogy nem egyszerűen „meg nem értésről", hanem koncepcionális problémákról van szó. Vizsgálatnak kellene alávetni — állapította meg J. Kovalski — a spontán munkásmozgalom jelenségét is, mivel az egyaránt mutathat radikális és opportunista irányban. S. Miller pedig a reformizmus, revizionizmus és prakticizmus világosabb körülhatárolását látta szükségesnek. Ugyancsak ő jelezte, hogy az osztályharc tényének elismerése — amit Hobsbawm mint legfőbb rendező elvet jelölt meg — nem elégséges, hiszen ezt a reformisták többsége szintén elismeri, s például az első világháború előtt és alatt nemcsak Scheidemann, hanem az olyan szélső jobboldaliak, mint Haenisch és Kolb is többször szóltak az osztályellentétekről. Na'aman Shlomo pedig arról emlékezett meg, hogy az osztályharc tétele milyen központi helyet foglalt el Lassalle és a lassalleánus mozgalom esetében. Az általában vett nyugat- és kelet-európai különbségek szóvátételén túl többen emlékeztek meg belső földrajzi, regionális különbségekről. Adam Wandruszka (Bécs) olasz példán utalt az észak és dél nagy eltérésére, ami olyan jelenségeket hozott magával, hogy az anarchizmus ugyanúgy, mint az agrármozgalmak délen erősödtek meg, míg