Századok – 1974

Krónika - Tudományos ülésszak a Történettudományi Intézet fennállásának 25. évfordulóján (Pál Lajos) 1313/V-VI

1326 KRÓNIKA városi (német) polgárság, hanem a liberális középnemesség határozta meg. Az előadó ezután kitért a munkásság asszimilációjának kérdésére, melyet eddig nem vizsgáltak részletesebben. Különböző adatok arra engednek következtetni, mutatott rá, hogy a céhlegények és az ipari munkások első nemzedéke a kismesterek, a céhpolgárok példáját követte; nagyobb városokban, ha keresete velük a kapcsolatot, hatott rájuk a magyar diákság is. Az első szakaszban az asszimilációt tehát a kispolgárság és a szegény értelmiség közvetítették, s csak a későbbiekben veszi át ezt a szerepet a szakmunkás törzs. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy a kiegyezést követő évtizedekben az ipari munkásság gyors ütemben magyarosodott el. Az előadó ezt a gyári környezettel, az intenzívebb magyar kulturális hatásokkal, másrészt a dunántúli és az alföldi magyar népesség tömeges migrációjával, gyárvárosokba áramlásával magyarázta. A vagyonos polgárok, melyeknek legjellegzetesebb típusa a vállalkozó volt, kezdettől soknemzetiségű, de elég gyorsan asszimilálódott és könnyen illeszkedett bele a magyar társadalomba. A bővülő és kiteljesedő asszimiláció gyorsította fel, emelte közép-kelet-európai színvonalra a magyarországi polgárosodást, elsősorban gazdasági alapjait, másodszor — de nem mellékesen — civilizatórikus kulturális vívmányait is. Az asszimiláns nagy- ós középpolgárság zöme társadalmi funkcióját tekintve a magyar uralkodó osztály és az „úri középosztály" utánpótlása, anyagi támasza, értékrendjének, mentalitásának átvevője és forgalmazója volt. Változás csak a századelőn, egy demokratikus polgári középosztály és értelmiség kikristályosodásával következett be. Az előadó megállapította, hogy Magyarországnak a múlt században a polgári átalakulás útjára kellett lépnie, s ha rálépett, akkor a liberális Európában, a polgárosodó Monarchiában, a szabadverseny viszonyai között, gondoskodnia kellett a feltételekről, pontosabban: el kellett fogadnia a modernizálás korszerű gazdasági, technikai normáit, társadalmi feltételeit és politikai formáit. A nemzetközi normákhoz igazodó polgárosodás szükségképpen igényelte az asszimilációt. Befejezésül Hanák Péter rámutatott, hogy a XIX. század folyamán a magyarság összetétele, anyagi és szellemi színvonala, arculata többet változott, mint a megelőző, ugyancsak szóikavarta századokban. Ezt a többet, a minőségileg újat elsősorban a formációváltás, az 1848-as forradalom hozta és csak ennek részeként az asszimiláció. Ez viszont érdemlegesen hozzájárult ahhoz, hogy a magyar társadalom polgárosultabb, nyitottabb lett, részese az áruk, eszmék, emberek oly ígéretesen felvirágzott nagy közép-európai cseréjének. A következő előadást Lackó Miklós kandidátus, a Történettudományi Intézet osztályvezetője „A népi mozgalom az 1930-as évek szellemi válságában" címmel tartotta meg. Előadása bevezetőjében Lackó Miklós rámutatott, hogy a népi mozgalmat politikai-ideológiai szempontból annak a „harmadik utasságnak" legjelentősebb magyar változatának tekinthetjük, amelyre a 30-as években szinte minden újabb szellemipolitikai irányzat hajlamot mutatott. Társadalmi bázisát tekintve az ellenforradalmi jobb- és szélsőjobboldalból kiábránduló, másrészt a szocialista baloldaltól eltávolodó — részben paraszti származású — értelmiség mozgalmaként jelentkezik. Az irányzat alapvonásait meghatározó tényezők között sorolta fel az előadó a nép, a paraszti milliók nyomorát, elnyomatását, kirekesztettségét a „hivatalos" társadalomból, a modern kapitalizmus társadalmi és kulturális válsághelyzetét, a szocialista baloldalnak az előzőekkel párhuzamos ideológiai-politikai válságát, a jobboldali ideológiák, valamint az ellenforradalmi rendszer nyomását ós hatását, melyhez a mozgalom — akarva-akaratlanul is — alkalmazkodott. Kialakulása összefüggött az ország korlátozott és torzult polgári fejlődésével, a polgári nemzetté válás folyamatának befejezetlenségével és befejezhetetlenségével, egy erősen paraszti ország társadalmi viszonyaival, a középosztály és értelmiség e talajon végbemenő fejlődési „rendellenességeivel". A mozgalom jelentkezését megelőzően az értelmiség előtt az a nagy kérdés állt, hogy melyik osztály nevében fellépő értelmiségi réteg, vagy csoport tegyen szert vezető szerepre. Ez a probléma a századfordulót követő évekig lényegében még föl sem merült, mert a nemesi-gentri réteg a modern értelmiség szélesedő „idegen", nem magyar etnikumú rétegeit is magához asszimilálta. A kapitalizmus egyre erősödő térhódításával párhuzamosan az elsilányuló, epigon műveltségű nemesi-gentri réteg egyre jobban elveszítette vonzerejét, a gyenge asszimiláns polgárság pedig sem társadalmi, sem tudati szempontból nem tudta átvenni ezt a szerepet. A szocialista munkásmozgalom önálló kísérletét is leverték, s a progresszió