Századok – 1974

Történeti irodalom - Helytörténeti munkák (Ism. Benda Kálmán) 1278/V-VI

TÖRTÉNETI IRODALOM 1281 A Hajdú-Bihar megyei Levéltár Közleményei 6. köteteként, Komoróczy György szerkesztésében jelent meg a „Hajdú-bihari történelmi olvasókönyv." (Debrecen 1973. 4111. + 6 kihajtható térkép és grafikon. Megjelent a Hajdú-Bihar megyei Tanács Művelődésügyi Osztályának támogatásával, 2000 példányban.) A mutatós külsőben, szép papíron napvilágot látott kiadvány az ilyen jellegű olvasókönyvek már kialakult hagyományait követi, a kezdetektől napjainkig (az utolsó irat 1971-ből való) felöleli a kettős megye mai területének történetét. Az időrend adta hét fejezet mindegyike előtt a korszak problémáinak pár oldalas összefoglalását olvashatjuk és részletes bibliográfiai tájékoztatót kapunk a fontosabb szakirodalomról. A kitűnő szerzői gárda (a tárgyalt korszakok időrendjében: Módy György, Béres András, Újlaki Zoltán, Nagy Gyuláné és Mervó Zoltánná) kiterjedt levéltári és anyagismeretének köszönhető, hogy a múltról adott kép nemcsak eleven, olvasmányos, hanem színesen sokoldalú is, a politikai és katonai eseményeken kívül gazdaság- és művelődéstörténeti vonatkozásokat is bőven találunk a szemelvények közt. Külön is megemlítjük az elemi iskolákra és a mindennapi életre vonatkozó (némely olvasókönyvből ki-kifelejtett) tájékoztatásokat. Azt azonban furcsáljuk, hogy a Debrecen és az egész keleti Magyarország életében nem mellékes reformációról semmilyen említés nem történik, jóllehet enélkül társadalmi és művelődési vonatkozásban a XVI — XIX. század fejlődése számos pozitív és negatív vonásában egyaránt érthetetlen marad, s éppen a táj fejlődésének specifikus vonásai sikkadnak el. Komoly kritikával kell illetnünk a kötet szerkesztési munkálatait: a különböző szerzők munkájának, publikációs módszerének egybehangolása érdekében alig-alig történt valami. így az Olvasókönyvnek nincs egységes jellege. Kezdjük azon, hogy az iratok csoportosítása és a fejezetcímek sem fedik egymást; a II. fejezet címe: „A késői feudalizmus korszaka 1690-ig" — az itt közölt iratanyag viszont továbbmegy, 1694-ig, mert összeállítója a belső fejlődésből adódó periódushatárt választott, Debrecen szabad királyi városi rangra emelését. A III. fejezet viszont „Az állami abszolutizmus kiépítése 1690 — 1790" címet viseli, de anyaga csak a Bákóczi szabadságharccal, 1703-mal indul. Fejezetenként más és más az iratok közreadása. Egyik szerző szabályos regesztát ad, elmondja a közölt irat nemét, címét, rövid tartalmát; a másik csak párszavas tárgymegjelölést közöl (pl. 239. sz. irat: „Illegális kommunista szervezkedés." A közölt irat egy törvényszéki ítélet); a harmadik viszont tartalmi ismertetés és iratmeghatározás helyett csupán kommentálja az iratot (pl. a 103. sz.: „A szellemi elmaradottság bizonyságát őrzik az egykori igazságszolgáltatás iratai"). Az 1694 előtti részben Módy György részletes jegyzeteket fűz az iratokhoz, megmagyarázza a szokatlan kifejezéseket, rögzíti az azóta elpusztult településeket, feloldja az utalásokat stb. A későbbi részekben azonban nincs jegyzet, a közlő a rövidítéseket sem oldja fel, s az olvasó törheti a fejét, hogy ugyan mi lehet a „Princz. Nemes Tanáts" (102. sz.), mivel azonosítható „K. Gyán" (100. sz.), vagy ki az a „Vulgivaga istenné" (96/a. sz.). Arra is több példa van, hogy a közölt szöveg utal egy másikra, s annak nem ismerése értelmetlenséget eredményez (pl. 96/e sz.). Teljesen következetlen az iratok helyesírása: egyik betűhív, a másik félig-betűhív (csak a teljesen ötletszerűen alkalmazott kezdő nagy- és kisbetűkben követi a szöveget), a harmadik — s népszerű munkáknál ez a helyes — mai ortográfiával közli a szöveget. Ezt az egy dolgot a szerkesztő is észrevette; a bevezetés szerint „ahol a közreadott szövegrészek az adott kor hangulatát az írásmódjukkal is tükrözik, s elolvasásuk nem jár nagyobb nehézséggel" (4.1.), ott feleslegesnek tartotta a mai ortográfiára való átírást. De mi indokolja, hogy egy korból való iratok egyikét modernizálták, a mellette levő másikát pedig meghagyták eredeti alakjában? (pl. az 58. és 69. sz.; vagy a 68. és 69. sz.). Szóvá kell tennünk, hogy tipográfiailag is gondatlan a szerkesztés. Az egyik fejezet címe külön előzék lapra került (77., 71. 1.), a másiké közvetlenül a szöveg fölé (7., 39. 1.). Nem egységes az iratok jelzetének, megjelenés esetén közlési helyének feltüntetése, tipográfiailag sem (ld. pl. a 29., a 36. és a 76. sz.-nál). Az is előfordul, hogy a regesztát beleszedik a forrás-szövegbe (pl. 71., 121. sz.). Végül megemlítjük, hogy a kötet névmutatója használhatatlan. Ugyanis készítője gyakorlatilag teljesen figyelmen kívül hagyta a forrásszövegeket, és csak a fejezetenkénti bevezetések névanyagára és a bibliográfiában szereplő szerzőkre utal, — nem is mindig pontosan. A tartalomjegyzék lapszámainak egy része is rossz. * Néhai jó Takáts Sándor nyomán indult el Müller Veronika, amikor a „régi magyar kapitányok" egyik legvitézebbikének, a törökverő Thury Györgynek életévei foglalkozik. Könyve bizonyítja, hogy van még mit kutatni Takáts után is a hazai és a bécsi levéltárakban („Thury György kanizsai kapitánysága." H. és év nélk. [1972] 106 1.). Takáts Sándor 16*