Századok – 1974

Történeti irodalom - Mowat C. L.: Great Britain since 1914 (Ism. Jeszenszky Géza) 1277/V-VI

TÖRTÉNETI IRODALOM 1277 О. L. MOWAT: GREAT BRITAIN SINCE 1914 (London, The Sources of History Limited. 1971. 224 1.) NAGY-BRITANNIA 1914 ÓTA „A történelem forrásai. Tanulmányok a történeti bizonyítóanyag használatával kapcsolatban" c. nagyszabásúra tervezett sorozat keretében jelent meg C. L. Mowat könyve. А XX. századi brit történelem kitűnő művelője és tanára 1970-ben bekövetkezett korai halála előtt írt utolsó műve átmenet a bibliographie raisonnée és a módszertani kézikönyv között. Miközben bemutatja az 1914 utáni brit politika-, társadalom- és helytörténet legfontosabb kézikönyveit, forrásait és irodalmát, hasznos módszertani és gyakorlati tanácsokat ad elsősorban a diákoknak, de a szakembereknek is. Az első fejezet kiindulópontja egy olyan észrevétel, amely Angliában feltétlenül jogos: a legújabbkori történelem művelői annyira elmerülnek a bőséges forrásanyagban, hogy nem jut idejük kidolgozni e forrástömeg használatának és szelekciójának a szabályait és módszereit. A szerző különbséget tesz újabbkori (recent) és jelenkori (contemporary) történelem között. Az előbbi ott kezdődik, amire a mai legidősebb nemzedék még emlékezik, tehát nagyjából 1914-gyel, míg a szűk értelemben vett jelenkori történelem napjaink és a közvetlenül megelőző évek története, ahol a történész még teljesen töretlen talajon dolgozik, vág magának utat a források dzsungelében. Utal Barraclough eltérő felfogására, akinél a jelenkori történelem akkor kezdődik, amikor a nemzeti történelmek világtörténelemmé változnak abban az értelemben, hogy minden esemény kölcsönhatásban van a más országokban vagy a nemzetközi színtéren lejátszódó eseményekkel. (Ezt Barraclough legkésőbb az 1950-es évekre teszi.) A nyersanyagot és a követelményeket tekintve azonban a XIX. századtól fogva nagyjából hasonló jellegű anyaggal dolgozik a történész, a jelenkor kutatója csupán a memoárokat és naplókat, valamint a kormányok és minisztériumok iratanyagát kénytelen nélkülözni. A következő fejezetek sorra veszik a különféle forrástípusokat, és ismertetik a fontosabb kiadványok értékeit és hiányosságait. A referens munkákról szólva a Who's Who hibáját a mérnökök és művészek kihagyásában látja a szerző, a Dictionary of National Biography-nak pedig az életrajzok rövidségét és a forrásmegjelölés hiányát rója föl. A hivatalos kormányjelentések, parlamenti irományok jelentőségét érdekes részletek idézésével illusztrálja, így pl. összefoglalja a bányaipar helyzetét vizsgáló különféle bizottságok kihallgatásainak jegyzőkönyvét és a bizottságok belső vitáit. A külpolitikai dokumentumkiadványok esetleges tendenciózus válogatásával kapcsolatos fönntartásokat Mowat nem osztja: minden újkori történész kénytelen szelektálni forrásai között, és nincs okunk kevésbé bízni a „hivatalos" történész lelkiismeretességében és ítélőképességében. Az viszont szerinte is sajnálatos, hogy a Documents on British Foreign Policy köteteiből hiányoznak az iratokra írt kommentárok (a „minutes") és kevés az eligazító jegyzet. ízelítőként az 1938 őszi csehszlovák válság iratait mutatja be. A népszámlálások, anyakönyvi összesítések, az intézmények és vállalatok jelentéseinek tárgyalása után a parlamenti jegyzőkönyvekről elmondja, hogy a gyakorlatban ezek milyen ritkán használhatók fel: az egyes törvényjavaslatok vitái rendkívül hosszadalmasak, ugyanakkor azonban csak formálisak, sorsuk általában előre tudható, így a parlament vitái az újságok tömörebb tudósításaiból sokkal jobban követhetők. Egyedül a bel- vagy külpolitikai válsághelyzetekben (pl. az első világháború kitörése, Lloyd George kormányrajutása 1916 végén, az 1940 május elejei kormányfőváltás, az 1956-os szuezi válság stb.) szükséges az ülések szó szerinti követése. Persze az egyes személyiségek pályafutásának megrajzolásához tanulmányozni kell az illetők parlamenti szereplését, így ilyenkor hasznos a régi kiadójáról ma is gyakran Hansard néven emlegetett monumentális kiadványsorozat. A 3. fejezet a kormány és az egyes minisztériumok irataival foglalkozik. Ismerteti a „Cabinet" jelzetű anyag felépítését, bonyolult számozásrendszerét, majd néhány újabban megjelent munkán keresztül mutatja be, milyen új eredmények születtek a kutathatósági határ harminc évre történő leszállításának következtében. (Érdekes példaként említi, hogy R. H. Ullman az 1917—1921 közötti angol —szovjet viszonyt tárgyaló munkája elkészült második kötetét kénytelen volt teljesen átírni az 1966-ban hozzáférhetővé vált anyag alapján.) A kabinet iratai nyomán a szerző bemutatja, hogyan készült fel a brit kormány az 1926-os általános sztrájkra. Az igen fontos és gazdag magánirat-gyűjteményekkel kapcsolatban előnyös fejleményként említi, hogy központi nyilvántartásuk megvalósult,