Századok – 1974

Történeti irodalom - Kovács Endre: Népek országútján (Válogatott tanulmányok). (Ism. Niederhauser Emil) 1261/V-VI

1262 TÖRTÉNETI IRODALOM 1262 des peuples és a magyar ügy), a lengyel ihletésű kísérleteket a magyarok és a szerbek és horvátok kibékítésére az abszolutizmus és az ellenforradalom elleni közös hare érdekében (A magyar—délszláv megegyezés ügye 1849 tavaszán), vagy az emigráció próbálkozásait az éppen egyesülő román fejedelemséggel való együttműködésre (Az 1859. évi magyarromán egyezmény). És akad olyan is, amely egy politikai esemény szerteágazó, igen fontos magyarországi hatását, a magyar fejlődésben játszott jelentős szerepét bontja ki (Az 1846. évi galíciai parasztfelkelés és Magyarország). A középkori egyetemekkel foglalkozó tanulmányok Prága, Krakkó, Bécs és Wittenberg magyar vonatkozásait emelik ki a feledésből, itt szintén a népek közti összefogásra helyezve a hangsúlyt, a pécsi egyetemmel foglalkozó tanulmány pedig még távolabbi összefüggéseket is felvillant. A téma tehát a politikai és a művelődéstörténet keretébe tartozik. Kovács Endre azonban képzett ós igényes marxista történész, aki a felületen lezajló események közepette mindig meg tudja mutatni a mélyben rejlő előfeltételeket, ha csak röviden is, utal azokra az alapvető párhuzamosságokra a gazdasági és társadalmi fejlődésben, amelyek éppenséggel lehetővé tették ezeket a kapcsolatokat, az összefogásnak ha nem is sikerült, de feltétlenül jó szándékú kísérleteit. Említettük már a széleskörű forrásfeltárást, különösen — a hazaiak mellett — a lengyelországi levéltárak anyagának gondos búvárlását. De nem szabad megfeledkezni arról sem, mennyire jól ismeri a szerző a tárgyalt kérdések hazai és külföldi szakirodalmát, ami kiindulópontként roppant nagy nyelvismeretet követel meg. És nemcsak a nagy európai nyelvekről van itt szó, hanem éppen a szomszéd kis népek nálunk sajnos nem divatos nyelveiről is. Igen jól mutatkozik meg mindez pl. a pécsi egyetemről szóló cikkben, amely forma szerint pusztán a jubileum kapcsán jelentkező újabb irodalom áttekintése, de ugyanakkor még ebben a műfajban is sok eredeti gondolatot és meglátást közöl olvasóival. És talán arra sem érdektelen utalni: manapság, amikor a magyar történettudományt egyesek a „dezilluzionálás" vádjával illetik, mert a tárgyi igazságra törekedve, bizonyos józansággal szemléli a magyar múltat, Kovács Endre — igaz, részben régebben íródott — tanulmányai mintha nagyobb melegséggel fordulnának a múlt felé. A tanulmánykötet mégsem ad teljes képet Kovács Endréről, a történetíróról, két vonatkozásban. Egyrészt úgy tűnik, hogy Kovács Endre csak vagy legalább is elsősorban csak az összefogás, a barátság pozitív emlékeit kutatná. Holott éppen legutóbb megjelent nagy monográfiája a két világháború közti lengyel—magyar kapcsolatokról mutatta be igen meggyőzően, hogy a két uralkodó osztály visszaélt e barátság elevenen élő haladó tradícióival és a szovjetellenesség, majd a Csehszlovákia elleni közös fellépés céljaira használta fel. Kovács Éndre tehát nagyon is tisztában van a múltbeli kapcsolatok pozitívumaival és negatívumaival egyaránt, de az itt közölt tanulmányokban ez csak kevéssé mutatkozik meg. Másrészt pedig még az egyetemekkel foglalkozó írásaiban is inkább csak felsejlik az a széles európai horizont, amely a történetfilozófia alapvető kérdéseitől az újkori diplomácia-történetig ível, és amelyről egyéb könyveiben (pl. A mai polgári történetírás, Ausztria útja az 1867-es kiegyezéshez) tett tanúságot. A történész olvasó számára talán felfedezésként hatnak a kötet második részében közölt irodalomtörténeti tanulmányok, amelyek a történetíró Kovács Endre mellett egy irodalomtörténész Kovács Endre alakját is megmutatják, aki egyaránt ért az elmélyült, az aprólékos adatokra is felfigyelő filológiai elemzéshez (Neruda és Petőfi c. tanulmánya pl.) és a nagy esztétikai kultúráról is valló irodalomtörténeti összehasonlításhoz, Magyar analógiák a szlovák szimbolizmusban c. tanulmányában pl., ahol Ivan Krasko mellett a kevésbé ismert Vladimír Roy, a két jeles szlovák költő és Ady rokon vonásait kutatja értő együttérzéssel. Itt is bebizonyítja irodalomtörténeti vonatkozásban ugyancsak sokoldalú ismereteit, amikor pl. Puskin vagy Mickiewicz magyarországi visszhangját mutatja be. A tanulmányokat az egyes tematikai egységeken belül a tárgyalt esemény, jelenség időrendjében állította össze a kiadó, ami persze elfogadható és helyeselhető, de érdemes lett volna legalább ha már nem is az eredeti közlés bibliográfiai adatait, de legalább az első megjelenés évét valahol, akárcsak a tartalomjegyzékben feltüntetni, mert ez világosabbá tette volna a szerző fejlődésót, tudományos érdeklődésének belső logikáját. De ez az egyetlen formai kifogás, amelyet fel kell vetnünk. Valóban „népek országútján" jár az, aki ezeket a tanulmányokat így összegyűjtve elolvassa. A sokoldalú életműnek kétségtelenül sok oldalával ismerkedhet meg. Ahogy annak idején az egyes tanulmányok, úgy ma talán még inkább a sokfelé szétszórt írásoknak ez a gyűjteménye a keleteurópai népek közti barátság ügyét szolgálja, azt az ügyet, amelynek többek között Kovács Endre egész életét és tudományos tevékenységét szentelte. Niederhauser Emil