Századok – 1974
Közlemények - Sey István: A balti kormányzóságok jobbágytörvényhozása 1765–1819 között 1207/V-VI
1214 SE Y ISTVÁN annak a csoportnak kiemelkedő tagja, amelyik a kizsákmányolás korlátozásával, bizonyos személyi jogok biztosításával, korlátozott keretek között végrehajtott racionalizálás mellett száll síkra. Siwersék folytatói (és néhány kérdésben továbbfejlesztői) a 60-as években Friedrich Schultz von Ascheraden által képviselt álláspontnak. Ha elképzeléseik nemcsak ideiglenes határozatként, hanem tartós törvényként valósulnak meg a hétköznapok gyakorlatában, akkor nemcsak elvi, de gyakorlati azonosság is kimutatható lenne a Mária Terézia-féle urbáriumok és az első lív- és esztiandi regulatívák között. F. Siwers a következőket adja közre: 1. Állítsa össze minden földesár a jobbágyaitól követelt szolgáltatások listáját, és tegye azt közzé azzal a kötelezettségvállalá33al, hojy a jővőban annál többet semmilyen körülmények között nem követel. 2. Hozzanak létre két nemesi bizottságot Riga és Darpt (Tartu) székhellyel a jobbágyok által benyújtott panaszok elbírálására. 3. Állítsanak fel termányraktárakat a jobbágyok aszályos esztendőkben történő megsegítésére. 4. Válasszanak nemesi konventet a jobbágyok helyzetének felülvizsgálására, valamint törvénytervezet kidolgozására. A választott konvent munkáját még a következő évi tanácskozás megkezdése előtt befejezi, így érdembeni vitára is sor kerülhet. Á konzervatív álláspont képviselői, hogy a liberálisok esetleges győzelmét megakadályozzák, arra hivatkoznak: a részletkérdések még kidolgozatlanok, és 36 szavazattal 26 ellenében elvetik a javaslatot. Meg kell jegyznünk, hogy a konvent által javasolt korlátozások nem mennek túl a Siwers által képviselt állásponton. Az 1797. évi landtag kezdetéig alaposan megváltoznak az erőviszonyok. II. Katalin cárnő meghal és a trónra lépő I. Pál (1796 — 1801) visszaállítja a balti nemesi autonómiát, elismerve minden 1784 előtt érvényben levő törvényt és fennálló intézményt. A változás látszatra a konzervatívoknak kedvez, de azok a cár iránti lojalitásból — aki a jobbágy— földesúr viszony kérdésében egyetért előde politikájával — elfogadják a konvent által benyújtott, most már az előbbinél részletesebb 27 pontos javaslatot, amelyet fontossági sorrendben és értelemszerűen közlünk: 1. 1765-ben a lívlandi landtag megtiltja a jobbágyok helyi piacon, valamint kormányzóságon túlra történő eladását. Ezúttal leszögezik, hogy csak helyi birtokos nemesnek szabad eladni a jobbágyot. 2. A jobbágyot csak abban az esetben lehet ajándékozni földdel rendelkező nemesnek, ha az adományozó és az adományozott közeli rokoni kapcsolatban vannak egymással (2) 3. A jobbágy továbbra is csak szóban tehet panaszt urára (18) 4. A jobbágyok egymás között felmerülő vitákban a legfelső bírói szerv a földesúr marad (12) 5. Az alaptalannak bizonyuló panaszok csak vesszőzéssel büntethetők (25) 6. A földesúr házi büntető jogköre az „áprilisi pátens" pontjaihoz képest nem változik, (17) ahogy a jobbágyot érintő személyes jogok sem változnak (Összes többi pont) Áz elfogadott pontokkal F. Siwers Pétervárra utazik, hogy kieszközölje a cár jóváhagyását. I. Pál beleegyezését is adná a tervezet gyakorlati megvalósítására, de mintegy önmaga megnyugatatása céljából előbb kikéri a szenátusban dolgozó négy konzervatív gondolkozású balti szenátor magánvéleményét. Mindegyikük egyértelműen elutasító álláspontra helyezkedik a tervezettel szemben, mert, mint mondják, ezáltal „megsértenék a szabad kereskedelem elvét", ami ellentétben áll a balti privilégiumokkal. Á projekt így visszakerül a nemesi gyűléshez, ezután ismét a cárhoz, akihez időközben a tiltakozó levelek garmada érkezik. A konzervatívok leveleikben álnok módon azt állítják, hogy a készülő új regulatíva nem megy túl az 1765-ös landtag végzésein, amelyeket eddig is a legmesszebbmenőkig megvalósítottak. A cár helyt is adna a reformellenes tábor állításának, ha a jobbágyok megmozdulásai ismételten nem hívnák fel a figyelmet a hétköznapok valóságára. A paraszti osztályharc megélénkülését nagymértékben elősegíti az 1798 —1802 között évente jelentkező aszály. Az 1799. november 24-én kelt cári rendelet kötelezi a nemeseket az ún. „tartalék magtárak" felállítására, amelyeknek terheit a nemesek a jobbágyokra hárítják.4 1 41 A tartalék magtárak kérdése már évekkel korábban is a tartománygyűlések napirendi pontjai között szerepel, de határozattá emelése csak külső beavatkozás eredményeként jön létre.
