Századok – 1974

Folyóiratszemle - Gorjuskin L. M.: A kapitalizmus szélességben történő (horizontális) fejlődése és az agrárkapitalizmus jellege Oroszországban az imperializmus időszakában 1008/IV

1010 FOLYÓIRATSZEMLE alatt álló területeken, még a monopolkapitalista szakaszban is. A kapitalizmus horizontális fejlődése több és más, mint a nagyorosz tőke terjeszkedése, mivel a gyarmatok (peremek) Közép-Ázsia kivételével 1861 előtt is Oroszország részét képezték. így tulajdonképpen arról van szó, hogy a feudális viszonyok horizontális fejlődését a kapitalizmus horizontális fejlődése váltotta fel. A két formáció összefüggésére utalva, Gorjuskin hangsúlyozza, hogy egy politikai alakulat különböző fejlettségi szintű területeinek kölcsönhatásáról van szó. A kapitalizálódás feltételei a peremeken is érlelődtek, a központ gyarmatosító politikája, kolonizációs hullámai meggyorsították, kiszélesítették és elmélyítették a peremek immanens folyamatait, ami természetesen a központ fejlődésére is visszahatott. Különbséget kell tenni továbbá a katonai-feudális imperializmus (a cárizmus) gyarmatosító politikája, a tőke terjeszkedési törekvése és a peremterületeknek a néptömegek (parasztok, kézművesek, munkások) által történő egyidejű gazdasági meghódítása között. A gyarmati (perem) területek két típusának megfelelően a kapitalizmus horizontális fejlődésének két variánsát különböztethetjük meg. Az egyik esetben benépesülő területeken bontakozott ki a tőkés fejlődés. Ez jellemezte a XX. század elején Szibéria és a Távol-Kelet kapitalizálódását. Az agrárszférában ez azt jelentette, hogy a feudális maradvány ós a nagybirtok szinte hiányzott. Földbőség, parasztgazdaságok, ezek differenciálódása, a bérmunkát alkalmazó gazdag paraszti réteg megerősödése határozta meg a fejlődést. A feudális maradványok hiányával is összefügg, hogy 1912-ben a szibériai kulákgazdaságok 44%-a alkalmazott bérmunkást, s mezőgazdasági eszközökkel való ellátottságuk felülmúlta nemcsak a közép-ázsiai, de az európai orosz gazdaságok átlagát is. A másik variáns az, amikor a fejlődésben megrekedt, régebben benépesedett területen, régi földműves kultúrákban a naturális gazdálkodás bomlásával terjedtek el a tőkés viszonyok, bekapcsolva ezeket a kapitalista világgazdaság rendszerébe. Ä Kaukázus és Közép-Ázsia területén ment végbe így a kapitalizmus horizontális fejlődése, a helyi feudális, félfeudális, patriarchális maradványok és az erős nemzeti elnyomás körülményei között. Az egyes történeti, földrajzi egységek helyi sajátosságain alapuló tipizálás ellenére nem szabad lebecsülni a kapitalista fejlődést egész Oroszország területén torzító tényezőket. Ezek a központi területek nemesi nagybirtokai, a kolonizációs folyamatra gyakorolt hatásuk, a cárizmus áttelepítési politikája, amely még Szibéria területére is átplántált bizonyos feudális jellegű csökevényeket (kincstári birtokok, obscsina) s általában az orosz agrárnépesség súlyos helyzete. Visszatérve a kapitalista fejlődés mélységbeni és horizontális fejlődésére, szerző a két forma kölcsönhatását hangsúlyozza, számba véve közös és eltérő vonásaikat. Előbbiek közül a tőkés árutermelés általános törvényszerűségeit, a kisárutermelés felbomlását, a tőkés és feudális jellegű kizsákmányolás összefonódását, a cárizmus rendszerének a gyarmati területek elnyomásában játszott különleges szerepét, továbbá az igen bonyolult és éles osztályellentéteket emeli ki. A két forma különbözősége mindenekelőtt a termelőerők színvonalában (demográfiai tendenciák, népsűrűség, a gazdálkodás jellemző formái, a gépek alkalmazása stb.) és a kapitalisztikus viszonyok differenciáltságában figyelhető meg. A mélységben és szélességben történő fejlődés kölcsönhatásán belül az előbbi játszott kezdeményező szerepet, de mindkettőre hatottak a feudális maradványok is. A cikk befejező része az októbrista tőke és a kapitalizmus horizontális fejlődése közötti összefüggést vizsgálja. Rámutat, hogy az októbrista tőke fogalmát nem egységesen értelmezik a kutatók. I. F. Gingyin az egész orosz tőkét októbristának tekinti, amelyet a feudális körülményekhez, a nemesi érdekekhez való alkalmazkodás és a kapitalizmus előtti, illetve korakapitalisztikus kizsákmányolási formák felhasználása jellemzett. P. G. Galuzo csak az uzsorás kereskedő tőkét tekinti októbristának, amely a monopolkapitalista szakaszban — a monopóliumok érdekében — kizsákmányolta a parasztságot. Ennek a tőkének minden gyarmati kizsákmányolásban ez volt a funkciója, s erre alapozza Galuzo azt a megállapítását, hogy Oroszország gyarmati területein októbristaporosz utas agrárkapitalista fejlődés érlelődött. K. N. Tarnovszkij álláspontja szerint Oroszországban a kapitalizmus horizontális fejlődése az októbrista tőke formájában ment végbe, ez utóbbin a tőkés fejlődés egy meghatározott szakaszát értve, mégpedig azt, amelyben befejeződik a kapitalista viszonyok általánossá válása és megszilárdulása. A fejlett tőkés országokban ez a szakasz a monopolkapitalista fejlődést megelőzően lezárult, Oroszországban viszont szinte együtt futott a kapitalizmus több fejlődési szakasza még a XX. század elején is. így a monopolkapitalista fejlődés sajátos körülmények között ment végbe, jellemzője volt az ún. októbrista tőke, amely a mezőgazdaság területén egy októbrista-porosz utas agrárkapitalista típust eredményezett. Szerzőnk hangsúlyozza, hogy az ún. októbrista tőke nem tekinthető önálló tőkeformának. Lenin ezzel a kifejezéssel az uzsorás-kereskedő tőke egyik vonását jellemezte, a feudális marad-