Századok – 1974

Folyóiratszemle - Szelumszkaja N. B.: A XIX. sz. végi és a XX. sz. eleji oroszországi nemesi gazdaságok vizsgálatának forráskutatási problémái 1002/IV

FOLYÓIRATSZEMLE 1003 A források következő — eddig is nagy előszeretettel felhasznált — csoportját a nemesi családok levéltárainak anyaga képezi. Az ezekre épülő birtokmonográfiák — Á. M. Anfimov, L. P. Minarik, D. J. Budajev és mások munkáira utal a cikk — sokat elárulnak a gazdaságok helyzetéről, a termelés szakosodásáról, a bérmunka és a földbérlet Szerepéről stb. Információkban gazdag anyaguk komplex módszerrel történő feldolgozása jó alap a szociálökonómiai tipizáláshoz, de jellegük és előfordulásuk miatt nem elégségesek a gazdasági körzetek szerinti, vagy az országos általánosításhoz. L. P. Minarik egyik tanulmánya pl. a Juszupovok rakitjanszki birtokának adatait dolgozta fel. Értékelése szerint ez a birtok a központi feketeföld-övezet legfejlettebb, legkorszerűbb tőkés gazdaságai közé tartozott. Tehát a birtokok többségében — az adott körzetben — fejletlenebbek voltak a kapitalista gazdálkodás elemei, de hogy ez gyakorlatilag mit jelentett, azt egy birtok adatai alapján nem tudhatjuk meg. A vizsgált birtok csak egy szociálökonómiai típus illusztrálására szolgálhat, a körzet (körzetek) általános jellemzését ún. tömegstatisztikai adatok alapján lehet megoldani. Ilyenek pl. a zemsztvo-statisztikák, de értéküket rontja, hogy a különböző zemsztvók különböző időpontokban és nem egységes szempontok alapján készítették felméréseiket. A források hiányosságain túl a vizsgált objektum bonyolultsága is nehezítő körülmény. E. M. Sagin pl. a rjazanyi kormányzóság zemsztvó-statisztikái alapján dolgozott, az 1880-as évek végéről származó adatokkal. A kormányzóság területén a gazdálkodás jellege szerint három körzet különült el. A közigazgatási egység déli területein, amelyek a központi feketeföld-övezethez tartoztak, a ledolgozási rendszer dominált, tőkés jellegű gazdálkodásra, bérmunka alkalmazására alig akadt példa. A kormányzóság északi járásaiban — az iparosodottabb, központi nem feketeföld-övezet közelében — a gazdálkodás tőkés jellegű formái uralkodtak. A középső területeken — mintegy a két gazdasági körzet átmeneteként — egyik forma sem jutott ekkor még túlsúlyra. A három, hagyományosnak nevezhető forráscsoport értékelő áttekintése után a szerző levonja a következtetést, hogy egységes forrásfeldolgozási eljárás és egyidejű, azonos paramétereket rögzítő tömegstatisztikai adatok biztosíthatják a meggyőző általánosítást. Felhívja a figyelmet egy eddig alig használt forráscsoportra, a Nemesi Bank anyagaira. 1885—1917 között több mint 64 ezer ügyirat keletkezett, s a Bank tevékenysége 1887-ben 36, 1910-ben pedig már 48 kormányzóságra terjedt ki. Az anyag nemcsak menynyisógi mutatóival tűnik ki. A különböző kölcsönügyleteket a birtokok gazdasági és egyéb adataira vonatkozó felmérés előzte meg. A tulajdonosok bevallásai és az ún. „taksáló biztosok" adatai nem mindig estek egybe, de a forrásképző intézmény (a bank) jellegéből fakadóan egy alaposan ellenőrzött, országosan egységes rendszer szerint készített, s ennek megfelelően megbízható, jól kezelhető, matematikai módszerekkel is feldolgozható forráscsoport keletkezett. Az adatok az orosz nemesi birtokosok szinte minden gazdasági tevékenységére kiterjedtek, de mindenekelőtt a tőkés viszonyok behatolásának folyamata ragadható meg segítségükkel. A hiteligénylés oka: a szakszerűtlen gazdálkodás következményei, természeti csapások, talajjavítás, adás-vételi ügyletek finanszírozása volt a leggyakrabban. A jelzálogkölcsönnel leterhelt birtok nem mindig volt ráfizetéses, gyakran a kedvező hitelfeltótelek csábították a birtokosokat a hitelügyletekre.Elsősorban — 1888-as adatok szerint — a saját kezelésben levő birtokokra vettek fel hitelt (1086 eset), de bérelt földek (309 eset) és ún. vegyes-gazdálkodású birtokok is (151 eset) éltek a hiteligénylés lehetőségeivel. Az ún. „taksáló biztosok" űrlapjai szinte minden szempontot figyelembe vettek. A birtok földrajzi helye, nagyobb várostól, iparteleptől, vasúttól való távolsága; a talaj minősége, a különböző művelési ágak (kert, szántó, rét, erdő stb.) aránya; a jövedelem, annak ágazatok szerinti megoszlása, a nem mezőgazdasági jellegű bevételek; a talajjavítás stb. Az ún. ingó vagyon értékét is felbecsülték. Az állatállomány száma, értéke, iga- és termelői (tej stb.) képessége; a gazdasági épületek száma, anyaga, értéke; a különböző mezőgazdasági eszközök, gépek, értékük; az eszközök, épületek javítására fordított kiadások stb. Részletezték az egyes művelési ágakat is. A kertgazdaság mérete, jellege (szőllő, gyümölcsös stb.); a szántóföld talaja, trágyázása, az alkalmazott vetésforgó, a művelési mód és az utóbbi 3 óv jövedelme is rögzítve lett. A rét-terület termelékenységi mutatóit szintén feltüntették: hányszor lehet évente kaszálni, milyenek a helyi szénaárak. Általában tartalmazták az adatlapok a helyi árakat és a termésátlagokat. Mindezeknek a segítségével országos szinten megragadható a saját kezelésű és a bérbeadott birtokok aránya, az alkalmazott munkaerő jellege, az eszköz- és igaellátottság, a költségvetés struktúrája. A szociálökonómiai típus, a kapitalizálódás mértéke meghatározásához ezek a mutatók önmagukban is nagy segítséget nyújthatnak. Kölcsönhatásaik elemzése (pl. összefüggés a saját kezelésű birtoktest és az alkalmazott munkaerő jellege, vagy ez utóbbi és az eszközellátottság között) és a nemesi gazdaság modelltípusainak elkészítése a kutatás színvona-